Pokorni tanár úr visszavágyik a katedrára, mert torkig van a politikával

Pokorni: „szeretnék olyan munkát végezni, ami nem a közügyekkel kapcsolatos.

Pokorni Zoltánnak elege lett a köztársasági elnök botránya után? Állítólag nem indul a következő választáson, sőt, már az utódja is megvan

Nem cáfolta a XII. kerületi polgármester a visszavonulásáról szóló hírt, noha nem akart nyilatkozni, amíg nincsen meg a fideszes főpolgármester-jelölt.

A kápolna színe és fonákja

Elkészült az Anna-réti engesztelőkápolna a Normafánál, méghozzá a sífutópálya közepén.

A kétfarkúak tavaszi (be)zsongása - Hajnali dühöngő

A népszerű nevükön „kétfarkúak” az évek során sikeresen küzdötték fel magukat egyszerű viccpártból a legutóbbi kutatások szerint az ország egyik legnépszerűbb pártjává és közben a humorukat sem vesztették el.

Pokorni reméli, hogy megmenekül a fogaskerekű, miután Karácsony hibázott

A XII. kerület fideszes polgármestere reagált a hírre, miszerint a BKK bezárná a fogaskereű vasutat. 

Szanyi Tibor: a turul -ügyről

Attól tartok, szinte mindenki kezd belefáradni a vírusválság lelki következményeibe, ami alighanem a politikai vitákra is rányomja a bélyegét.

Gábor György: javaslat néhány köztéri szobor rehabilitálásának és címváltoztatásának előkészítésére

Miután a korlátlan erkölcsi magasságokba emelkedett Pokorni Zoltán bejelentette a XII.

Gyurcsány: Apám nem egyszerűen nagy hóhányó volt, hanem dörzsember

Pokorni megrendítő beszéde után: Apám nem egyszerűen nagy hóhányó volt, hanem dörzsember. Dörzsölte az életet, a tisztességét, az őszinte szeretetet. Időnként törte is.

Közös nevezőn Karácsony és Pokorni - Megmenekülnek a normafai fák?

Többen sunyisággal vádolták Pokorni Zoltánt a XII.

Pokorni Zoltán: aki lop, annak levágjuk a kezét

Egy hónap múlva, már túl vagyunk a parlamenti választáson. Április 9-én már úgy ébred az ország, hogy ismerjük a végeredményt, tudjuk, mi várhat ránk a következő négy évben.

Akadt egy olyan fideszes polgármester, aki tett egy nagyot a kampányra

Szinte minden fideszes polgármester tolta a kvótás kampányt, mint süket a csengőt, talán csak egyet kivéve. Az Indexnek tűnt fel, hogy Pokorni Zoltán ebben a cirkuszban nem vett részt.

Pokorni beszólt a kormánynak, nem tetszik neki, amit terveznek

Fel kellene kínálni a lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy ha kívánják, akkor működtethessék és fenntarthassák az iskoláikat – jelentette ki Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere a városrész iskolai menzáinak és közösségi tereinek újragondolásáról szóló szerdai konferencián.

A Hegyalja út miatt megdícsérték a polgikat

Ugyanakkor akkorát rúgott a három polgármesterbe, hogy tulajdonképpen megdicsérte őket. Ami, például Hoffmann esetében talán tényleg túlzás. Már akkor, ha a Zöld Pardon bezárása körüli hercehurcát, a Móricz Zsigmond körtér elhúzódó felújítását idézem emlékeimbe. De most ezzel az útelnevezéssel kapcsolatos ténykedésük...

Nekiment a Magyar Idők három fideszes polgármesternek

"Mert Hoffmann Tamást eddig nem a polgári értékrend alapítóatyjaként ismertük, Nagy Gábor Tamást se láttuk héroszként küzdeni a jobboldal ügyeiért, Pokorni Zoltánról pedig tudjuk, hogy taposóakna volt a jele az óvodában" – ezekkel a szavakkal támadott meg három fideszes polgármestert a csütörtöki Magyar Idők – írja az Index.

Lázár egy nem semmi semmi

Már régen is azt vallották, hogy a „párton belüli bírálat és önbírálat a pártpolitika szerves része, a szüntelen változó valóság feltételeihez való hozzáigazításának, a párt fejlődésének egyik alapvető eszköze”. Mert „a pártalapszervezetek ennek segítségével közvetítik a vezetőkhöz a politikai gyakorlat során...

Közpénzből kutatták Orbán alkalmasságát Pokorniék

Nemcsak a helyi ügyekről rendelt közvélemény-kutatásokat a XII. kerület, hanem a pártpreferenciákról, Orbán Viktor teljesítményéről és az ellenzék megítéléséről is – írta az Index .

Orbán Pokorni "angyali türelmét" méltatta

Az egységről fog szólni a miniszterelnök szerint a Normafa területének rendezéséről szóló helyi népszavazás sikere. Orbán Viktor – miután feleségével, Lévai Anikóval leadta szavazatát a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában – újságíróknak úgy nyilatkozott: igennel szavazott, mert családja álláspontja szerint a...

Az ősfideszeseknek elegük van a fiatal törtetőkből

A Die Welt című konzervatív német lap a Fidesz vezetői közti viszonyról közölt elemzést pénteki számában. Boris Kálnoky Trónörökösök harca a hatalomért Magyarországon című írásának bevezetőjében kiemelte, hogy "diszharmónia" alakult ki a kormányzó pártban, "az ősfideszeseknek elegük van a fiatal törtetőkből".

Kövér is megszólalt a Lázár-interjúról: esze ágában sincs felvenni a kesztyűt

Kövér László házelnök szeretné, ha a Fideszen belüli kommunikáció visszatérne a régi mederbe, senki nem táplálna felesleges bizalmatlanságot a másikkal szemben, és senki nem gyanúsítaná meg a másikat olyan szándékkal, amely nem létezik.

Kövér: Eddig nem volt törés a Fideszben, de Lázár kijelentése után lehet

Pokorni Zoltánt nem az ártó szándék vezette, egy a párton belül és a párt szimpatizánsai között meglévő véleményt ismertetett, amikor az urizálással kapcsolatosan megszólalt – mondta Kövér László a Hír TV Magyarország élőben című műsorban.

Lázár: Kíváncsi vagyok, mi lenne a párttal, ha elesnénk

A Pártban a helyzet fokozódik.

Lázár: Pokorni jelenti az igazi veszélyt a Fideszre; megfenyegette

A Figyelőnek adott interjújában üzent Lázár János az urizálást bíráló Pokorni Zoltánnak és más „politikai veteránoknak”: aki őt és a Fidesz élvonalát gyengíti, az saját magát gyengíti, vagy végzi ki.

Hoffmann szerint is jó ötlet a drogteszt, de nem érti Pokorni urizálásra vonatkozó utalását

Nem ismerem pontosan a javaslatot, de el tudok képzelni valamilyen rendszeres vizsgálatot, mint ahogy van a rendszeres fogorvosi szűrés és orvosi vizsgálat – mondta Hoffmann Rózsa, a  kulturális bizottság alelnöke az ATV Szabad Szemmel című műsorában , Kocsis Máté drogtesztes javaslatára reagálva.

Pokorni: győzelemre számít a Fidesz

Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök szerint a települések többségében jó esély van arra, hogy a jelenlegi kormánypártok elnyerjék a választók bizalmát.

Pokorni: Túl sokat akarnak megtanítani a gyerekeknek

Pokorni Zoltán az várja, hogy a jövőben az új rendszerben a főváros működése "higgadtabb, jobb és tárgyszerűbb" lesz. Erről a Fidesz alelnöke, a XII. kerület polgármestere a HírTv P8 című műsorában beszélt szombat este, kitérve arra is: javasolja Navracsics Tibornak, emelje be programjába az európai diákhitel gondolatát.

Ami összeférhetetlen

Belátom: az alábbiakban írottak akár életidegen, követhetetlenül merev álláspontnak is tekinthetők. Magam az adott kérdésben – az orbáni önkény és az ő „holokauszt-emlékéve” dolgában – ezt tartom egyedül helyesnek.

Pokorni: a legtehetségesebb fiatalokat kell rávenni, hogy a pedagóguspályát válasszák!

Pokorni Zoltán szerint a legtehetségesebb fiatalokat kell rávenni arra, hogy a pedagóguspályát válasszák, és aztán meghatározó ideig ott is maradjanak.

Társasházak figyelem! Államosításveszély

Azonban a kormányzati kézivezérlés kiterjesztését minden esetre megüzenték azzal, hogy egy „előterjesztésben meghatározzák a jegyzők társasházak felett gyakorolt törvényességi felügyeletére vonatkozó feladatköreit is”. Ami nem a rezsicsökkentés szempontjából említésre méltó, hanem a sorok közti tartalom miatt.

Pokorni: Nem lesztek kihúzva a szarból

A szocialisták elszámoltatása is fontos, de ennél nagyobb hatása van annak, ha a fideszes polgármestereknek, államtitkároknak üzenik meg: aki lop, az le lesz csukva – mondta egy lakossági fórumon Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Nol.hu videója szerint.