Ebbe, hogy köttök bele, fiúk? A DK polgármesterei 15 ezer forintos otthonápolási támogatást vezetnek be

A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány megegyezett a DK polgármestereivel, hogy az általuk vezetett kerületekben kezdeményezik a szociális rendeletek módosítását, és pénzügyi lehetőségeikhez mérten bevezetik az ápolási díjban részesülők kiegészítő önkormányzati támogatását – tájékoztatta portálunkat...

Lázár János körzetének több polgármestere nem kér Márki-Zay kampányából – és ezt írásba is adták

Nyilatkozatuk szerint őnekik felelősségük, hogy megvédjék a településük lakosait az országos politika konfliktusaitól, a települések pedig szépen fejlődnek a kormánynak köszönhetően.

Nyílt levél minden olyan polgármesternek, aki Atyaúristennek hiszi magát

Szerkesztőségünkbe érkezett egy nyílt levél, ami valódi címzettjén túl -az ország egyik legnagyobb városának polgármestere- minden olyan településvezetőnek íródott, aki nem a közösségét, hanem saját politikai szándékait és önös érdekeiket követi.

Magyar György: a jogalkotó veszélyhelyzetben valóban „teljhatalmat” akart adni a polgármestereknek?

Meglehetősen abszurdnak tűnik,hogy a polgármesterek a koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzetben szinte korlátlan felhatalmazást kapnak.

Ki dönti el, hogy mi igaz és mi megfélemlítés? - egy poszt margójára

Gulyás Gergelytől tudjuk, hogy "a kormány vagy a védekezés kritizálása nem büntetendő.

Több milliót vihetnek haza a leváltott polgármesterek, mert nem vettek ki szabadságot

Hétmillió forintnál többet kap Érd fideszes volt városvezetője. Borkai Zsolt volt győri volt fideszes polgármester ellenben minden szabadnapját kihasználta.

Magyar György: Mi jár a bukott polgármestereknek?

A törvény alapján járó három helyett hathavi illetményének megfelelő összegű végkielégítést javasol Karácsony Gergely Tarlós István korábbi főpolgármesternek.

Milliós végkielégítést is kaphatnak a választáson bukó polgármesterek

Ha nem jön össze az újrázás az önkormányzati választáson, vagy már eleve nem is indultak el újra a posztért, a polgármesterek a település lélekszámától függően elég szép lelépési pénzt kaphatnak, ami a költségvetést milliárdokkal terheli meg.

A fideszes polgármestereknek telefonon is el kell ítélniük Sorost

Előre rögzített telefonhívásokkal támogatják majd a települések fideszes polgármesterei a választókerület kormánypárti képviselőjelöltjét.

A nagyonmagyar polgik és a szaracén fiú - Városi Kurír

Brüsszel a gonosz szíve?, akkor mit keresnek ott nagyon magyar polgármesterek a mi pénzünkön?

Esztergom giga-buktája - nem figyelt a Vezírre - Városi Kurír

Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnök péntekre hívta össze a fideszes polgármestereket egy kis gyűlöletkeltésre.

Az egykori csanádiak örülnek, hogy Csongrád megye neve megváltozik

Az egykori Csanád megyéhez tartozó települések polgármesterei üdvözlik, hogy Csongrád megye nevében újra feltűnik majd Csanád neve is.

Nem lesz népszavazás a polgármesterek rokonainak cégeiről

A Kúria szerint nem tartható népszavazás a polgármesterek hozzátartozóinak tulajdonában álló szervezetek közbeszerzési eljárásban való részvétele korlátozásáról.

Milliós jutalmakat kaptak a polgármesterek

Alig három évvel ezelőtt még vissza kellett fizetniük a fideszes polgármestereknek a jutalmakat, amelyeket a pártvezetés konkrét tiltása ellenére vettek fel. A pártfegyelem egészen mostanáig kitartott, ám a Blikk ismételten talált három olyan várost, illetve kerületet, ahol a kormánypárti vezetés százezres, sőt milliós...

Polgármesterek - Fejér megyei kistelepülések

Fejér megyében a tízezernél kevesebb lakosú településeken a 2014. október 12-i (vasárnapi) polgármester-választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése alapján az alábbi polgármestereket választották meg:

Hungaryan Hálaadás

Eljött a karácsony, de nem a szokásos karácsonyos.

Kezdődik a tüntetési szezon...

Olvasom, hogy nagy buli lesz október 10-én. Azokat az önkormányzati polgármestereket, és önkormányzatiképviselőket várják a fideszesek, akik nem értenek egyet a költségvetéssel. Ez könnyen megy majd, mert pont olyan, mint a vizitdij eltörlése.