Svéd NATO-csatlakozás: Szijjártó nem lát okot a rendkívüli parlamenti ülésre

Szijjártó Péter szerint nincs olyan messze a rendes parlamenti ülés időpontja, mint mondta, a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásával meg lehet várni a február végi ülést.

Donáth Anna szerint "a NER cinkosa a velünk élő fasizmusnak és fasisztáknak"

Donáth Anna közösségi oldalán fejtette ki véleményét azzal kapcsolatban, hogy a kormány a neonyilasok legnagyobb erődemonstrációját, az úgynevezett "Kitörés Emléktúrát" felvette az államilag támogatott tömegsport rendezvények közé – áll a párt MTI-hez eljuttatott közleményében.

Novák Katalin szerint az EU a Nyugat-Balkán nélkül olyan, mint a leves só nélkül – azt is megmagyarázta, miért

Szarajevóba látogatott Novák Katalin köztársasági elnök, kedden a bosznia-hercegovinai államelnökség tagjaival találkozott, majd megbeszélést folytatott Borjana Kristóval, a bosznia-hercegovinai miniszterek tanácsának elnökével.

Dagad a botrány: Szijjártót is megkereste olasz külügyminiszter és berendelték a magyar nagykövetet is a bilincsben bíróságra vitt olasz tanárnő miatt

Diplomáciai botrány lett abból, hogy kéz- és lábbilincsben vitték bíróság elé Budapesten az olasz szélsőbaloldali aktivistát.

"Már csak odaszólnak, mint a kocsmában, hogy fogjuk be" – Varga Judit kemény üzenetet küldött Brüsszelnek

Magyarország soha nem enged a zsarolásnak – írta az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának fideszes elnöke hétfőn a Facebook-oldalán.

Megszólalt az Orbán-kormány: Magyarország nem enged a zsarolásnak

Magyarország nem enged a zsarolásnak – írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Az uniós tagállamok vezetői célzottan szabotálnák a magyar gazdaságot

Egy kiszivárgott brüsszeli terv alapján az uniós tagállamok vezetői célzottan szabotálnák a magyar gazdaságot, amennyiben Orbán Viktor magyar miniszterelnök megvétózza az Ukrajnának szánt segélycsomagot – írja az Index.

"Tettlegességig fajult a Fidesz uszító propagandájának a hatása" – megtámadták a Momentum standját Körmenden

Pleva Dániel, a párt helyi politikusa a közösségi oldalán számolt be róla, hogy megtámadták a Momentum standját Körmenden.

Iványi Gábor egyháza több mint 1,2 milliárd forintnyi felajánlást kapott

Megérkezett az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) számlájára a 2022-es adóévre vonatkozó egyházi egy százalékos személyi jövedelemadó-felajánlás a bejegyzett egyházat megillető állami kiegészítéssel együtt.

Varga Mihály: "Józan, mértékletes és fegyelmezett politikára van szükség"

Józan, mértékletes és fegyelmezett politikára van szükség, így idén is folytatni kell a fegyelmezett fiskális politikát. A cél az, hogy 5 százalék környékén legyen az éves átlagos infláció – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az iCon gazdaságpolitikai konferencián szombaton Sopronban.

Zajlik a Magyar Honvédség "Embert a Vasra 2.0" toborzókampánya – várják az elkötelezett fiatalokat

Már zajlik a Magyar Honvédség "Embert a Vasra" elnevezésű toborzókampányának második fázisa – mondta Lele Gergő hadnagy, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár vitéz Barankay József 1. Tüzérosztály szakaszparancsnoka az Origo internetes lapban szombaton megjelent interjújában, amelyben az új Panzerhaubitze (PzH) 2000 önjáró...

Donáth Anna szerint a Mi Hazánk „a Fidesz fasiszta tagozata”

A Momentum elnöke közösségi oldalán reagált a napokban kirobbant szkíta mozgalmas botrányra.

Ungár: Ha a pulykás kijelentés Lázár egyik államtitkárától hangzott volna el, akkor a köztársaságpárti erők már rituálisan felgyújtották volna magukat a lemondását követelve

Ungár Péter, az LMP társelnöke közösségi oldalán reagált a BKK járatritkításának visszavonására és kommentálta Walter Katalin, a BKK vezérigazgatójának pulykás megszólalását.

Miért lett hirtelen nyilvános, hol szolgál Orbán Gáspár?

Vadai Ágnes parlamenti képviselő, a DK alelnöke egy írásbeli kérdést nyújtott be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek.

Lázár János elvesztette a józan ítélőképességét a VEKE elnöke szerint

Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke a Klubrádió Reggeli gyors című műsorának volt a vendége.

Pintér Sándor emberei bosszút állnak a státusztörvényt annak idején elutasító tanárokon

Hiába térnének vissza többen is a pedagógusipályára, nem veszik fel az állami iskolák őket. 

Hadházy: Becsó képviselő arról ábrándozik, hogy börtönbe lehessen csukni azt, aki őt piszkos gazembernek nevezi egy kommentben

Becsó Zsolt országgyűlési képviselőben felvetődött egy kérdés egy régi újságcikk kapcsán. 

Varga Mihály: Befektetésre ajánlja Magyarországot a hitelminősítő

Varga Mihály az újabb hitelminősítői értékelésről tájékoztatott.

Látványos lecsúszás után Európa szegényházába kerültünk Katona Tamás szerint

Katona Tamás szerint főleg a háztartások egy főre jutó fogyasztása alapján látványos a lecsúszásunk.

Orbán Viktor éjszakánként csirkéket pakolt a Fodor–Áder–Völner hármassal

Fodor Gábor, a Fidesz alapítója, egykori SZDSZ-es politikus nosztalgiázott arról, hogy milyen munkákat végeztek a Bibó István Szakkollégiumban tanuló társaival még az egyetemi évek alatt.

A Momentum frakcióvezető-helyettese kiállna bármelyik megafonossal bokszolni

Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese a közösségi médiában reagált arra a sajtóhírre, hogy a TV2 bokszműsorában több megafonos is bokszolna.

Zárolva maradnak az EU-s pénzek, a Fidesz továbbra is a baloldalra mutogat

Az Európai Parlament költségvetési és költségvetési ellenőrző szakbizottsága az Európai Bizottság három tagjának részvételével meghallgatást tartott a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet végrehajtásáról Magyarországgal összefüggésben.

Mit fog ehhez szólni Orbán? A legszorosabb szövetségese Alexander Sorossal pózolt

Orbán Viktor egyik régi szövetségese, Aleksandar Vučić szerb elnök Alexander Sorossal közös képet posztolt a közösségi oldalán – szúrta ki a 444.hu.

A NATO-főtitkár ezt várja a magyar parlamenttől

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az X közösségi felületen szerdán közzétett üzenetében bejelentette, hogy telefonbeszélgetést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel, és reményét fejezte ki, hogy Svédország NATO-tagságának ratifikációja Magyarországon is befejeződik, amint a parlament újra összeül.

"Ha most nem fázunk meg, akkor soha" – kétszáz diák fagyoskodott, hogy Novák Katalin szelfizhessen velük

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Novák Katalin több napos látogatásra érkezett Békés vármegyébe.

DK: "Amikor Orbán Viktor kinyitja a száját az EU-ban, akkor Vlagyimir Putyin szavai jönnek ki rajta"

A Demokratikus Koalíció frakciószóvivője arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy " ratifikáltassa" az Országgyűléssel Svédország NATO-csatlakozását.

Újabb főigazgató-csere a nem létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítványnál

Vezetőcserét hozott az új év a nem létező és bizonytalan jövőjű Fudan Egyetemet fenntartó közalapítvány élén. Mindössze 9 hónap után távozik innen és a kuratóriumból is az eddigi főigazgató, akinek a helyét Csák János miniszter egy tanácsadója vette át.

Soproni Tamás szerint az ásás szót emlegetni Zuglóval kapcsolatban veszélyes

Soproni Tamás polgármester szerint önkormányzati szinten érthető, ha van együttműködés akár a Fidesszel is vagy például a DK-val, és ez nem áll ellentmondásban azzal, hogy Donáth Anna egyébként nagyobb távolságot akar tartani a Gyurcsány Ferenc vezette párttól.