Megszólalt Putyin: Növekszik a nukleáris háború veszélye

Az ukrajnai "különleges hadművelet" elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra Oroszországban – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Civil Társadalom és Emberi Jogok Fejlesztése Tanácsának szerdai tanácskozásán.

A kormány megpuccsolta a parlamentet, majd elfogadott egy jogszabályt arról, hogy Tiborcz István és a miniszterek szülei és gyerekei is indulhassanak közbeszerzéseken

Eddig a miniszterelnök hozzátartózójának cége nem vehetett részt közbeszerzéseken. Most már részt vehet, ha az illető nem a miniszterelnökkel egy háztartásban él.

A Fidesz elnöke szerint ünnepi beszédekbe nem kellene pártpolitika

"Értékeink címmel indított közéleti blogot a SZEGEDma.hu-n Nógrádi Tibor, a Fidesz szegedi elnöke, frakcióvezetője'" - akkor most ezt kommentár nélkül átvettem a portától. Ezt hagyjuk is, bejegyzésében így fogalmaz, hogy "aktuálpolitikai veszekedések, felhangok nélkül" kellene megemlékezni az ünnepekről.

Érvénytelen lett az esztergomi népszavazás

Legalább 11875 esztergominak el kellett volna mennie szavazni, hogy érvényes legyen a 11 kérdésben kiírt helyi népszavazás.

A jobboldali sajtó jövője

Magyarországon kevés olyan médiumot találunk, ami mögött ne állna pártérdek, vagy ne érezné feladatának, hogy foggal-körömmel védjen egy ideológiai irányzatot-gondolkodásmódot.

Kétmillió honfitársunkat leférgezni: nem menő - Mindenes

A véleményünk szerint teljesen egyértelmű, hogy miért nem lehet kétmillió fideszes aktivistát és szimpatizánst féregnek nevezni csak azért, mert a legnépszerűbb magyar pártnak adják az ajánlószelvényüket, és miért nem lehet a Fidesz kampánymódszereit a kékcédulás választásokhoz hasonlítani – egy ilyen poszt után azonban...

Ordibáltak a debreceni Városháza előtt - Nem vagyok bekattanva, csak elegem van az egészből"

Keresetlen szavak a város vezetőinek!

Alaposan mellényúlt 13 fideszes és kereszténydemokrata politikus

A Nyugdíjasok Országos Képviselete kifogásolja, hogy a kormányzati megtakarítások fele a nyugdíjasokat érinti.

Hogy’ jön ide a politika?

Szóval a honvédelem közös ügyünk, mindannyiunké, akár tetszik, akár nem.