Pottyondy Edina: Varga Judit fehérgalléros bűnözőknek nevezi a magyar kormányt

A humorista szerint az orosz hadsereg nem lőtte olyan intenzitással Mariupolt, ahogy a kormányzati média zúzza a frissen politikai pályára lépett jogászt.

Kiderült, kicsoda Martonovics Detti, aki Varga Judit szerint tudott arról, hogy belenyúltak a Schadl-iratokba! Itt a Magyar-hangfelvételen említett többi személy bemutatása is!

Több név is elhangzik a Magyar Péter által kedden nyilvánosságra hozott hangfelvételen, amit a volt feleségével, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszterrel való privát beszélgetésük során készített.

A legfőbb ügyész szerint nincs itt semmi látnivaló – Polt Péter hivatalos álláspontja: sem személyi, sem állami érintettség nem állapítható meg a Magyar Péter-ügyben

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Polt Péterhez fordult Varga Judit exférje kijelentései miatt, utóbbi elmondta, a kihallgatáskor a megállapított gyanú közlésére sem került sor.

Már kétszer könyörgött a szabadulásáért a pedofil bicskei igazgató

Az elítélt feltételes szabadságra bocsátását a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja két alkalommal is megvizsgálta, azonban azt egyik esetben sem rendelte el.

A legfőbb ügyész szerint nem az ő dolguk, ha valaki korruptnak érzi Magyarországot

Polt Péter véleményez.

Hadházy: elnézést a szóért, de Polt Péter úr, kérem, menjen a jó büdös p.csába!

Aki követi Hadházy Ákos megszólalásait, az tudja, hogy nem jellemző rá a trágárság, szinte csak az hozza ki Őt a béketűrésből, ha kirívó visszaélésre bukkan, vagy esetünkben, ha a felvetett ügyet erőből hagynák a semmibe veszni.

"Kérem menjen a jó büdös p***ba!" – Balog visszás ügyei miatt Polt Péterre borult ki Hadházy

Méhketetlen dühbe gurult az ügyészség munkája miatt az ellenzéki képviselő. 

Börtönt kapott Fekete-Győr András

A Momentum két politikusa, Fekete-Győr András parlamenti és Szarvas Koppány Bendegúz önkormányzati képviselő hivatalos személy elleni erőszak miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Félhet Lánczi András és Nógrádi György: Polt kivizsgáltatja az Antall József Tudásközpont ügyeit

Vadai Ágnes arról kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy szabályosan költötte-e el az adófizetők pénzét az Antall József Tudásközpont (AJTK).

Orbán ellen indított nyomozást a leghűségesebb embere

Elrendelte a nyomozást a IX. kerületi ügyészség a fideszes miniszterelnök angol nyelvű honlapja, a primeminister.hu ügyében.

Magyart vertek Pesten Orbán cimborái – Polt Péter hallgat és terel az ügyben

Orbán Viktor jobb híján ázsiai diktátorokat és bukott európai szövetségeseit csődített Budapestre augusztus 20-án.

A profi bűnözők már a szalonban vannak, nem a spájzban, az már üres - kommentelték Polt tájékoztatását

Emlékeznek még a Microsoft-botrányra, közelebbről annak a magyarországi politikai körhöz kapcsolhatóságára?

Polt Péterék úgy döntöttek, nem foglalkoznak a HírTV hamisítási botrányával

Visszadobták a hírhamisítási ügyet. 

HírTV-s hamisítási ügy: Polt Péter legfőbb ügyész elé kerül a kérdés

A DK-s Vadai Ágnes fordult a legfőbb ügyészhez, miután a HírTV-n megtévesztően vágtak össze egy nem is témához illő felvételt. 

A fantasztikus négyes: Barski, Polt, Stríz és Zilinka a kiberbűnözés ellen

A kiberbűnözés elleni küzdelemről, valamint a kulturális javak büntetőjogi védelméről fogadtak el szándéknyilatkozatot a Visegrádi Négyek legfőbb ügyészségei a csehországi Brnóban május 23-24. között tartott megbeszélésükön.

Polt Pétert választotta alelnöknek az uniós ügyészek szervezete, ráadásul egyhangú szavazáson

Az egyhangú döntés alapján a szervezet 2025-ös konferenciájának házigazdája a magyar Legfőbb Ügyészség lesz.

David Pressman Polt Péter munkahelyén járt

David Pressman nagykövet felkereste a Pécsi Tudományegyetem Nemzeti Virológiai Laboratóriumát, amely kulcsszerepet játszott a COVID-19 világjárvány kezelésében, és együttműködik az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetekkel, majd Legfőbb Ügyészség közleménye szerint "Dr. Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában bemutatkozó...

Polt Péter a megszólalt a katonanők bántalmazási ügyéről

A Demokratikus Koalíció képviselője, Vadai Ágnes kérdezte arról Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy hol tart a szolnoki katonanők állítólagos bántalmazási ügye.

Polt Péter legfőbb ügyész leállította a forgalmat Budapesten, hogy beugorjon egy térképboltba

Polt Péter legfőbb ügyésznek kedden égető szüksége lehetett valamire egy budapesti térképboltból.

Szigorúan őrzik a hűtlen kezeléssel vádolt helyettes államtitkár személyazonosságát

A legújabb információk szerint majd csak a bíróságon derül ki, melyik volt helyettes államtitkár ellen emeltek vádat a 2,2 milliárdos hűtlen kezelés kapcsán.

"Egyelőre nem tudjuk, hogy hány ezer év letöltendőt kapunk majd a felújított buszmegállókért" - Hipersebességgel döntött a Kúria

Nem lehet panasz Polt Péter legfőbb ügyész és a Kúria ügyintézési sebességére, hiszen a fontos, az ország életét alapvetően befolyásoló ügyekben -lásd Kétfarkú Kutya Párt közérzetet javító festés-mázolásos akciói- teljes egyetértésben és példás gyorsasággal döntöttek.

Polt Péter is reagált az energiaválságra

Több tucat ügyészség működését alakítják át, többet elköltöztetnek.

Magyar György: bírósági kinevezések: szakma versus lojalitás?

A Kúria elnökének, Varga Zs. Andrásnak a felesége lett a Fővárosi Ítélőtábla polgári kollégiumának tanácselnöke, miközben a kinevezéséről véleménynyilvánításra jogosult bírák több mint hetven százaléka ellene szavazott.

Új helyettese lett Polt Péternek

Holnaptól Ibolya Tibor fővárosi főügyész lesz Polt Péter legfőbb ügyész helyettese.

A DK felszólította Polt Pétert, hogy indítson eljárást hazaárulás miatt

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy a Direkt 36 orosz kibertámadásról szóló cikke nyomán hivatalból indítson eljárást hazaárulás miatt.

Megszavazták: a parlament felfüggesztette Tóth Csaba mentelmi jogát

175 igen szavazattal.

Az EU legkorruptabb országa lettünk, de Polt Péter hosszú videóban fényezte magát és az ügyészi szervezetet

Európa élvonalába tartozik a magyar ügyészség – büszkélkedett Polt Péter a karácsonyi videójában.

Négy férfi, egy eset - a közös: a botrányszag!

Négy férfi, egy eset.

Hadházy Ákos szerint Polt Péter beismerte, hogy büntetőeljárás folyik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vezetője ellen

Először nem válaszolt, aztán közleményt adott ki a legfőbb ügyész.