Amikor Polt Péterék újságot olvasnak, akkor éppen nem ügyészek

Lényegében ezt írta a legfőbb ügyész a Magyar Nemzet kötvénybizniszes cikkében felsorolt szabálytalanságokra.

Polt Péter nyomozást rendelt el Dietmar Clodo nyilatkozatai miatt

Ő az a bombagyáros, aki saját állítása szerint egymillió márkát adott át Orbán Viktornak egy táskában. Pintér Sándor gépkocsivezető/maffiózó/belügyminiszter szerint „Az a kérdés pedig, hogy vettem-e át pénzt Magiljevicstől vagy bármely, Magiljevics képviseletében eljáró személytől, önmagában is sértő.”

Juszt László: mulasztásos törvénysértéssel vádolom Áder János köztársasági elnököt - Városi Kurír

A múlt hét híre volt, hogy Áder János annak ellenére nevezte ki Polt Pétert az ELTE professzorának, hogy a kari tanács leszavazta a felvetést.

Indoklás nélkül váltotta le Polt az ügyészségi vezetőt

Csak annyit közöltek, hogy Ihász Sándor beosztott ügyészként dolgozik tovább.

Polt Péter professzorrá lett - hiába szavazta le a jogi kar - Városi Kurír

Az ELTE ÁJK Kari Tanácsa a dékán előterjesztésére júniusban szavazott arról, hogy Polt Péter legfőbb ügyész megkaphassa a professzori cím használatához szükséges egyetemi magántanári kinevezést.

Hiába szavazta le az ELTE jogi kara, Polt Péterből professzor lett

Az egyetem ellenállt, de Áder Jánosnak valahogy csak sikerült kineveznie. ..."Most megnéztem a következő, szeptember 26-ai ülés jegyzőkönyvét, amiből kiderül, hogy a Kari Tanács 8 igen, 23 nem és 1 érvénytelen szavazattal

Nem lehet népszavazást tartani Polt Péterről

Hét kérdést kaszált el a választási bizottság, amelynek elnöke egyebek mellett a jóhiszeműséget emlegette.

Polt Péter szégyelli a Kúriát

Polt Péter fővárosi főügyész butaságnak, hisztinek és valótlanságnak tartja a Kúria döntését, miszerint fideszes lenne a Legfőbb Ügyészség. Polt reakciója:

Polt Péter mindenkit megnyugtatott: nem zajlik nyomozás a Magyarországra érkezett azeri pénzek ügyében

„Indult-e nyomozás az azeri pénzek Magyarországra érkezés e és a baltás gyilkos kiadása közötti összefüggés feltárására?”

Népszavazási kérdésekkel sorozzák Polt Pétert

Az Orbán család gazdagodása és az adóhatóság is Vágó Gábor és a Momentum célkeresztjében.

Kúria: igen, az ügyészséget valóban lehet fideszesnek nevezni

Polt Péter indított pert Szigetvári Viktor ellen, miután bűnsegédnek nevezte őt a Quaestor-ügyben. A Kúria ítéletében azt állapította meg, hogy a korábban eljáró bíróságok valóban helyesen ítélték meg: Szigetvári Viktor csak a véleményét mondta el, és nem tényeket közölt, és ezt a szabad véleménynyilvánításhoz való...

Nem vizsgálja az ügyészség az azeri piszkos pénzeket

Hivatalosan nem tudnak róla.

A Momentum leváltja Polt Pétert – kis szépséghiba: először kormányra kell kerülnie

A Momentum nem csak a korrupciós ügyek hosszabb elévülési idejéről szóló népszavazás aláírásgyűjtésében serénykedik, fejükbe vették, hogy újabb népszavazási kezdeményezéssel állnak elő: le akarják váltani Polt legfőbb ügyészt.

Farkas Sándor fideszes „politikus” precedenst teremtett: hivatkozz együgyűségre, az ügyészség is megsegít

Odáig megvan, hogy minden parlamenti képviselő köteles évente vagyonnyilatkozatot tenni, ami arra szolgál, hogy „átlátható” legyen, mekkora a becsületfaktora.

Matolcsy György maga vette fel a jegybankba Polt Péter lányát

A papírmunkát Polt Petra felvételéről pedig a mostohaanyja, Polt Péter második felesége készítette el.

Védelmet kap Orbán és Polt Péter családja

Július elsejétől nem csak a miniszterelnököt és a legfőbb ügyészt, hanem hozzátartozóikat is védheti a Terrorelhárítási Központ (TEK). Az erről szóló rendeletet Orbán Viktor jegyzi.

Havi félmilliót keres Matolcsy bankjában Polt lánya

Havi bruttó félmillió forintot keres meg a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bankban a legfőbb ügyész, Polt Péter lánya. 

MSZP: tavaly november óta nyomoznak a pécsi buszbeszerzés ügyében

Nem azért nyomoznak, mert a magyar hatóságok észrevették volna, hogy valami tennivalójuk van az ügyben, az eljárás a holland nyomozó hatóságok jelzése után indult.

A feljelentőkirály csőbe húzta a sorosozó kormányt

Polt nem hisz Szijjártónak, nem nyomoz az ügyészség Soros miatt.

Polt Pétert kérdezem

Most, hogy megszüntették az előzetes letartóztatását Tarsoly Csabának, azt szeretném megkérdezni öntől, jól tudom-e azt, hogy az Ön irányítása alatt álló, függetlenségét állandóan hangoztatott Legfőbb Ügyészség, tudomásom szerint törvényességi felügyeletet is ellát az alapítványok felett.

Miért nem csináltak eddig semmit a magyar hatóságok a 4-es metró ügyében?

Szabó Tímea független parlamenti képviselő tette fel a sokakat érdeklő kérdést Polt Péter legfőbb ügyésznek, hogy Magyarországon miért nem történt semmi érdemi lépés az elmúlt években a 4-es metró ügyében, miközben az EU-s OLAF már le is zárta a saját vizsgálatát.

Polt Péter legfőbb ügyész az orosz kollégájával tárgyalt Moszkvában

A határon átnyúló bűnözés elleni harcról, a büntető igazságszolgáltatásról és a bűnüldöző szervek munkájának egyes területeken való összehangolásáról tárgyalt Polt Péter legfőbb ügyész Jurij Csajkával az Oroszországi Föderáció legfőbb ügyészével Moszkvában – közölte az ügyészség.

Tóta W.: Barátság extrákkal

A haverok éve volt, és a következő is az lesz.

Titkolja Polt Péter, mennyiért hozták haza Bróker Marcsit

Lukács László, a Jobbik képviselője írásban fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, melyben azt tudakolta:

Trócsányi szerint nem kell európai ügyészség, most is jól fel tudunk lépni a korrupcióval szemben

Nem szükségszerű az európai ügyészség felállítása, ugyanis jelenleg is megvannak azok a keretek, amelyeken belül fel lehet lépni a korrupcióval szemben – közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter, miután a holland kollégájával, Ard van der Steurrel tárgyalt Hágában.

Magyarországon a korrupcióellenes harc azt jelenti, hogy politikai mandátum nélkül nem szabad lopni

A magyar állam vezetői csütörtökön ünnepelték a korrupcióellenes összefogásuk ötödik évfordulóját. Az eseményen kiderült, hogy még a Pelikán-ügyirat című filmből is van mit tanulnunk.

Polt Péter felesége fizetést kap a Matolcsy-féle egyetemtől

Havi 300 ezer forintot keres a kecskeméti Pallas Athéné Egyetem bővítéséért felelős Kecskeméti Duális Oktatási Zrt.-től a legfőbb ügyész felesége, Polt-Palásthy Mariann – közölte az RTL Klub .

Gyanúsítottként hallgatták ki Mengyi "Voldemort" Rolandot

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) gyanúsítottként hallgatta ki Mengyi Roland (Fidesz) országgyűlési képviselőt, majd több helyszínen házkutatást tartott – közölte a főügyészség kedden az MTI-vel.

Ügyészség: Magyarországon nem is bűncselekmény, amivel kapcsolatban Hernádi után Boszniában nyomoznak

"Ezért a magyar hatóságok akkor sem hallgathatnák ki a Mol vezetőjét, ha nagyon szeretnék, mondja Polt Péter hivatala."

MSZP: Ne merészeljenek falazni Mengyi Rolandnak a fideszesek!

Az MSZP arra vár választ Orbán Viktortól, hogy meddig akar még "falazni" Mengyi Rolandnak és meddig tűri meg őt a Fideszben.