Viharúrfi járt éjjel a Szent István parknál

Péntek reggel már csak a nyomait lehetett felfedezni a csütörtök esti-éjszakai viharnak, ami nem kímélte a Pozsonyi út fáit sem.

Bruck András: Most már szabad vagy

A pesti, tizenharmadik kerületi Pozsonyi út egyik padján, valamivel éjfél előtt egy férfit találtak holtan. A mentőorvos elemlámpával rávilágított a kicsit megdőlve ülő testre, megnézte a pulzusát. Ez nem hajléktalan, nem is alkoholista, jól öltözött, mondta a társának

Kivonult a katasztrófavédelem a Pozsonyi útra!

Majdnem eltalált egy arra sétáló asszonyt az egyik Pozsonyi úti erkély néhány  önálló éltre kelt téglája.

Kálmán László: Pesti libsi hiszti

Lehet, hogy már sosem lesz vége ennek, a "kibeszélés" toposzát én sosem értettem pontosan, és nem is hiszek benne, de ha valaki ezzel él, akkor neki úgy fogalmazok, hogy "ki kéne ezt beszélni".

Pozsonyi úti civil győzelem - Városi Kurír

A Városi Kurír elsők között kongatta meg a vészharangot a Pozsonyi úti fagyilkosság ügyében.

„Nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét” – 105 éve született Gyarmati Fanni

105 éve, szeptember 8-án született Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós szerelme, hitvese, a költő híressé vált verseinek múzsája.

Közterület-felügyelővel balhézott, majd összeesett Lajsz András mixerkirály

Épp a Borsnak adott interjút Lajsz András Pozsonyi úti éttermében, amikor a mellkasához kapott és fájdalmas arccal összegörnyedt.