Mészáros Lőrinc: A Puskás Akadémia a világ egyik legkiválóbb utánpótlásműhelyévé vált

Végre igazi klubbá vált a Puskás a felcsúti milliárdos szerint.

Újabb eufória, amiért Felcsútnak és híres-hírhedt szülöttének lehet hálás a magyar

„Ami itt, Felcsúton elkezdődött a kétezres években, abból lett mindaz, ami most már a honfitársaink százezreinek, sőt millióinak szerez nagy élményeket itthon és világszerte” – mondta Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője a Puskás Akadémia öregdiák-találkozóján szombaton.

Ferencváros–Puskás Akadémia találkozó lesz a Magyar Kupában

A bajnokságban legutóbb bronzérmes Debreceni VSC a másodosztályú ETO FC Győrrel, a bajnoki címvédő és Konferencia-liga-főtáblás Ferencváros pedig a Puskás Akadémiával találkozik a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában, amelynek tétje a nyolcaddöntőbe jutás.

453 milliónyi közpénzbe kerül a Puskás Aréna gyepének gondozása

Eredetileg „csak” 180 millióba került, idén már közel félmilliárdos tétel a pályakarbantartás.

Orban Viktor: Kell még egy-két Fradi-szintű magyar csapat

Magyarország miniszterelnöke a Puskás Akadémia alapítójaként adott interjút az intézmény honlapjának.

Videó: Így reagál Orbán, ha a nép elküldi a fenébe

Együtt nézték az Orbán-család férfi tagjai, ahogy csúnyán kikap a Puskás Akadémia.

Másfél milliárd forintos veszteséggel zárta a 2022-es évet a Puskás Akadémia

Egészen váratlan tartalmú éves beszámolót tett közzé a felcsúti klub mögött álló Puskás Futball Kft. a 2022-es év gazdálkodásáról.

Döbbenet: több mint 26 milliót keres havonta az NB I legjobban fizetett játékosa

Habár az elmúlt évek sikeres nemzetközi kupaszereplésének köszönhetően a Ferencváros labdarúgócsapata gazdálkodhat a legnagyobb költségvetéssel a magyar bajnokságban, mégsem a zöld-fehérek adják a legmagasabb fizetést az NB I-ben, hanem a Puskás Akadémia.

Négy meccsre eltiltották a Puskás Akadémia román focistáját

Könyöklés miatt.

A Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzte a Fradit, ezzel egy pontra megközelítette a címvédőt

Joao Nunes fejesgóljával győztek.

Megkérdezték a felcsúti csapat edzőjét, lehet-e bajnok a Puskás Akadémia – Ezt mondta!

Ma indul újra a labdarúgó NBI, a Puskás Akadémia-Ferencváros pótlásával. 

A ZTE döntetlent játszott a Puskás Akadémiával Felcsúton

A vendég Zalaegerszeg a hajrában szerzett góllal elvitt egy pontot a Puskás Akadémia otthonából vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában.

Összeomlott a Puskás Akadémia: hat gólt kaptak, két játékosukat kiállították, totális vereség a Pakstól

A vendég Paksi FC 6-1-re legyőzte a mérkőzést kilenc emberrel befejező Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának vasárnapi játéknapján.

Orban Viktor: „Csupa rossz napunk van, egy ötössel vertek meg minket”

A miniszterelnök a fociról és az olimpiáról is szót ejtett, és nem leplezte csalódottságát a kieső Puskás Akadémia felnőttcsapata miatt.Megnyerte 1-0-ra a 14. Puskás Suzuki Kupát a rendező Puskás Akadémia korosztályos csapata, akik a pénteki először arattak győzelmet a tornán, ezúttal a portugál Sporting Lisboa együttesével...

Nem támogatja a homofóbokat, szivárványszínű cáfolat az UEFA -tól

Aki a helyszínen vagy akár a televízión is követte a vasárnapi búcsú Puskás Aréna beli EB meccset láthatta, hogy mennyi multi változtatta hirdetését szivárványszínűre, de az is feltűnhetett, hogy a lelátón egyik táborban sem volt szivárványszínű zászló.

A nemzeti focializmus kiáll az európai futball-illiberalizmus mellett

Ne tévedjen senki: mindig és minden a pénzről szól.

A Puskás Akadémia három góllal verte az MTK csapatát

A Puskás Akadémia 3-0-ra nyert otthon az MTK Budapest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A Puskás Akadémia könnyedén nyert Budafokon

A Puskás Akadémia könnyedén, 3-0-ra nyert az újonc Budafoki MTE otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Már megint nyert a Puskás Akadémia csapata

A Puskás Akadémia 3-2-re nyert a vendég Paks ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának szombati játéknapján.

A Puskás Akadémia először győzte le a ZTE-t

A Puskás Akadémia 2-1-re győzött Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Az MTK kikapott a Puskás Akadémiától hazai pályán

A Puskás Akadémia Géresi Krisztián 95. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

Nem tudta megverni a felcsúti akadémia a Kisvárdát

A vendég Kisvárda gól nélküli döntetlent ért el a Puskás Akadémia otthonában szombaton, a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában, ezzel megőrizte harmadik helyét a táblázaton.

A Budafokot már le tudta győzni a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia 3-0 arányban legyőzte a vendég Budafokot szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában, ezzel megelőzte a hatodik helyen álló fővárosiakat a tabellán.

Brutálisan kiütötték, gyakorlatilag lezavarták a pályáról a Puskás Akadémiát

A Paks hazai pályán fölényesen 6-2-re, többek között a góllövőlistát vezető Hahn János négy találatával legyőzte a Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának szombati játéknapján.

Orbán traktorba ült a Puskás Akadémián, hogy arról legyen szó, hogy traktorba ült a Puskás Akadémián

„Délutáni fusi. Nálunk, a Puskás Akadémián mindenkinek mindenhez kell értenie”

Orbán Viktor traktorosnak szegődött

Ismét nagyot posztolt Dr Miniszterelnök Úr.

Koronavírust találtak a felcsúti játékosok között

„A Puskás Akadémia keretében koronavírusos esetet regisztráltak, ezért a csapat Budapest Honvéd elleni mai OTP Bank Liga mérkőzését az MLSZ későbbi időpontra halasztotta, amikor a találkozót biztonságosan meg lehet rendezni” - írja a szövetség.A Puskás FC Kft. egyoldalú halasztási kérelme után az új időpontot az MLSZ...

Már nagyon szépen látszik, hogy milyen lesz Felcsút legújabb büszkesége, az 5,6 milliárd forintos sportszálloda - Foci

A messze földön híres akadémiának már van egy sportszállodája, de most lesz még egy. Közpénzből.

A nap kérdése: vajon ott volt-e Orbán Viktor a felcsúti VIP-ben, amikor csapata kijutott az európai fociporondra? - Foci

Aki válaszol: Tessely Zoltán, lelkes miniszterelnök-rajongó.