A magyarok elutasítják a baloldalt

A magyarok 63%-a szerint nem elfogadható, ha hazai pártok, vagy politikusok kampányait közvetlenül, vagy közvetve külföldről finanszírozzák – ez derült ki az Alapjogokért Központ legfrissebb kutatásából.

Ahol a kormány(párt), ott gyanúja sincs bűncselekménynek - Nyilván azért nincs, mert a közpénzek, ha a kormány(párt) használja őket, elveszítik közpénz jellegüket.

Az ember azt hinné, Hadházy most megfogta a Fideszt: az emojis plakátok, ha logikusan gondolkodunk, valóban megvalósítják a hűtlen kezelés, a tiltott pártfinanszírozás bűncselekményét, s talán az uszításét is.

Simicska veszte után ki mer pénzt adni a kormányváltásra?

Nem mozdult meg a tőke az ellenzék támogatására. A félelem az úr, csak az meri felvállalni az arcát és a pénzét, aki ellen már nyílt háborút indít a NER.

Vizsgálja az olasz ügyészség, hogy Salvini kapott-e pénzt az oroszoktól

Egy, a Buzzfeed által bemutatott hangfelvétel szerint orosz pénzt akartak juttatni a Matteo Salvinihez köthető pártnak, a Ligának.

Speciális ügyészség vizsgálja a magyar vonatkozású szlovén pártbotrányt

Egy 450 ezer eurós, gyanús Amint arról a 24.hu-n részletesen beszámoltunk, a legnagyobb szlovén ellenzéki párt, az SDS 450 ezer eurós kölcsönszerződést kötött nemrégiben egy Dijana Đuđić nevű boszniai szerb nővel. Most kiderült, hogy nemcsak a szlovén Számvevőszéki Bíróság (a magyar Állami Számvevőszéknek megfelelő...

ÁSZ: Vona Gábor hozza nyilvánosságra a Jobbik gazdálkodására vonatkozó iratokat

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteki közleményében megint felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy a „folyamatos rágalmazás” és a „közvélemény félrevezetése” helyett, hozza nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amelyek pártja 2015-2016. évekre vonatkozó gazdálkodására, valamint idei plakátkampányára...

Simicska terv, Simicska nélkül - Elitcsere klientúrára - Városi Kurír

Kolosi Tamás, a Tárki Társadalomkutatási Intézet elnöke: a klientúraépítés a pártfinanszírozás új módjai mondta egya vele készített interjúban. A szociológus úgy látja, hogy az utóbbi évek javuló tendenciái ellenére a volt szocialista országok közül hazánk produkálja a legkisebb gazdasági fejlődést:

Ők azok, akik milliókkal támogatták a Fideszt

Több mint egymilliárd forint bevétele és másfél milliárd forint kiadása volt a Fidesznek 2016-ban.

Nem tesz feljelentést Gyurcsány Ferenc

Mert hogy nincsenek nála azok a dokumentumok, amiket állítólag látott és állítólag Orbán Viktorra nézve terhelőek.

Négymillió forint többlettel zárták 2015-öt a Liberálisok

Négymillió forint többlettel zárta a múlt évet a Magyar Liberális Párt (MLP) a Hivatalos Értesítőben kedden megjelent adatok szerint.

200 millió forint bevétele volt az LMP-nek tavaly

Mintegy 200 millió forintnyi bevételt és 164 millió forintnyi kiadást könyvelhetett el a Lehet Más a Politika (LMP) 2015-ben – olvasható a párt által közzétett pénzügyi beszámolóban, amely a Hivatalos Értesítő keddi számában jelent meg. 

545 milliós bevétele volt a Jobbiknak 2015-ben

Mintegy 545 millió forintnyi bevétel mellett majdnem 370 millió forint kiadása volt a Jobbiknak tavaly – olvasható a párt pénzügyi beszámolójában, amelyet a kedden megjelent Hivatalos Értesítőben tettek közzé. 

774 milliós bevétele volt tavaly az MSZP-nek

Háromszázmillió forintos nyereséggel zárta az előző évet a Magyar Szocialista Párt a Hivatalos Értesítő keddi számában megjelent pénzügyi beszámoló szerint.

8 millió forint nyereséget csinált a Párbeszéd Magyarországért Párt

Valamivel több mint nyolcmillió forint nyereséget könyvelt el a Párbeszéd Magyarországért (PM) Párt 2015-ben a Hivatalos Értesítő keddi számában megjelent beszámoló szerint. 

205 millió forint bevétele volt a DK-nak tavaly

Mintegy 205 millió forint bevétele volt a Demokratikus Koalíciónak tavaly, míg a kiadások majdnem elérték a 161 millió forintot – olvasható a Hivatalos Értesítő legfrissebb, kedden megjelent számában.

Kiderült, ki pénzeli a KDNP-t

Több mint 174 millió forintból gazdálkodott tavaly a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), a legtöbb bevétele költségvetési forrásból származott.

A Jobbik örül az amerikai titkosszolgálatok vizsgálódásának

"A Jobbik örömmel értesült arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa arra utasította James Clappert, az amerikai hírszerzés vezetőjét, hogy folytassanak nyomozást az európai uniós országok politikai pártjainak nyújtott orosz anyagi támogatás, illetve az orosz befolyásszerzés ügyében" – írja a radikális párt hétfő...

Simicska már a Jobbikot támogatja?

Simicska Lajosra utalhatott Orbán Viktor, amikor a parlamentben azt mondta, a Jobbik kapott egy újdonsült nagybirtokos támogatót – írja az Origo .

Fekete kassza, feketefoglalkoztatás az MSZP-nél?

Párhuzamos könyvelés folyhat az MSZP józsefvárosi szervezeténél a Magyar Idők birtokába jutott hangfelvétel tanúsága szerint. A kormánypárti napilap szerint a Katona Tamás pártigazató jelenlétében lefolytatott beszélgetés rögzítéséből kiderül, a helyi pártszervezet össze is mosta a fehér- és a feketekasszákat:

Népfelkeléssel fenyegetőzik az ellenzék, ha hozzányúlnak a párttámogatáshoz

Miközben a DK a kormányzásra készül, addig a Jobbik is, csak ők reális eséllyel.

Lepattanó? A Fidesz nekimegy Gyurcsánynak

A kormánypárt szeretné megvonni a DK támogatását. Helyes! De itt ne álljunk meg!

Lázár János fölvetette a tiltott pártfinanszírozás kérdését

Én csak olvastam róla, de a pofám leszakadt. Lázáré nem – az övére bármi ráfér.

A DK az Európai Parlamenthez fordul a Jobbik miatt

A Demokratikus Koalíció hétfőn az Európai Parlamenthez fordul, mert a rendelkezésükre álló adatok szerint felvetődik annak a gyanúja, hogy a Jobbik EP-képviselői a párt tisztségviselőit alkalmazzák asszisztensként "látszatfoglalkoztatás keretében" – közölte Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő vasárnapi budapesti...

Orbán szerint a magyar politika már tud külső érdekcsoportok nélkül működni

A magyar politika immár képes önállóan, minden gazdasági érdekcsoporttól függetlenül működni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén.

Lehet-e zsebpénzből országos pártot csinálni, avagy ki támogatja a Jobbikot?

Az elszámoltatást és átláthatóságot ígérő Jobbik állítása szerint fillérekből kampányol, mégis mindenhol ott vannak az országban.

Valamennyi párt kampányának médiaköltése meghaladta a százmilliós határt

Egy frissen elkészült számítás szerint a pártok többszörösét költötték el a nyár eleji európai parlamenti választási kampányra, mint amiről előzetesen beszéltek.

"A zavarosban jobban ki tudják szívni a pénzeket” – Interjú Schneller Istvánnal

Interjú Schneller Istvánnal, a Corvinus Egyetem Településépítészeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával, Budapest volt főépítészével a szakmára nehezedő politikai-gazdasági nyomásról, a pártfinanszírozásról és a korrupcióról, a VII.

Forradalmasított pártfinanszírozás: MLM-rendszerben!

Azt hitte, hogy az elmúlt évek legkreatívabb pártfinanszírozási próbálkozásai az autópályapénzes-strabagos SZDSZ-hez kötődnek? Vagy esetleg az internetezőktől tarháló új, nem szeretjük az eszdéeszt-hippipárthoz?

Tudtad? - Pártfinanszírozás

A jelenlegi elit politikusaink nagy része hazudik, korrupt és nem az ország lakosainak érdekét képviseli, hanem céges lobbi érdekeket.

Árverezze el kopogtatócéduláit az Ügyfélkapun! | HírMax

A politikai elit is elismeri, hogy a kopogtatócédulákkal kapcsolatos visszaélések kapcsán kirobbanó botrányok a politikusok összességére rossz fényt vethet, ezért a kormány inkább előre menekül: januártól az állampolgároknak lehetőségük lesz a magyarorszag.hu kormányzati oldalon kopogtatócédulájukat értékesíteni.