A rendőrség szerint ezzel a kék skodával menekülhettek a hétfői rablótámadás gyanúsítottjai

A három támadó megszerezte a sértetteknél lévő készpénzt, majd negyedik társukkal együtt egy kék színű Skoda Superb típusú gépkocsival elmenekültek.

Sokkolóval raboltak ki egy pénzváltót a Bazilikánál

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ügyeletükre 16 óra 18 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy V. kerületi, Bajcsy-Zsilinszky úton található pénzváltóban rablás történt.

Fegyveres rablás Budapesten, több mint 100 millió forint a zsákmány

Hétfőn fegyveres rablást hajtottak végre a Budapest belvárosában, a Galamb utcában fekvő pénzváltóban, a rabló 100 millió forinttal menekült el a pénzváltóból, a helyszínen a rendőrök találtak egy fegyvert, valószínűleg azt, amelyet a támadáshoz használt.

Megkéseltek egy pénzváltó férfit Székesfehérváron

A rendőrség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt indított eljárást egy 26 éves férfi ellen, miután a gyanú szerint szerda este Székesfehérváron többször megszúrt egy pénzváltással foglalkozó személyt.

Majdnem kiraboltak egy budapesti pénzváltót, de aztán inkább nem – videó

Két férfi motorral ment az üzlet elé, ahová egyikük bukósisakkal a fején bement és fegyverrel pénzt követelt az ott dolgozó férfitól – írja a police.hu .

Másfél milliót próbált ellopni apróban, de nem bírta el a zsákot

Lopás miatt folytat eljárást a rendőrség egy 26 éves kecskeméti férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy játékterem pénzváltójából ellopott másfél millió forintot – írja a Baon.hu .

Nyom nélkül eltűnt 32 millió a pénzváltóból

Rejtély, hogy hogyan kélt lába annak a több mint 32 millió forintnak, amit egy kecskeméti pénzváltóból zsákmányolt a trükkös rabló.

Betörtek a buszpályaudvar melletti pénzváltóba

Hétfő reggel érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy július 15-én, vasárnap 19 óra és hétfő reggel 8 óra között Gyulán az autóbusz-pályaudvar mellett lévő pénzváltóba ismeretlen személy betört és az üzletben lévő készpénzzel távozott - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Albert István.

Álarcos férfi erőszakoskodott a pénzváltóban

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki megpróbált kirabolni egy pénzváltót.

Több mint 200 ezer forintot bukott a pénzváltáson!

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon csalás bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást indítottak annak az ismeretlen férfinak a felkutatására, aki kedden reggel Zalaegerszeg belvárosában az egyik pénzváltó előtt leszólított egy svájci frankot váltani szándékozó hölgyet, hogy ő kedvezően átváltaná.

Fegyveres rablás a határnál

Egy símaszkot viselő tettes berontott az éjjel-nappali pénzváltóba, rászegezte a fegyvert a női alkalmazottra, és a bevételt követelte.

Ötszázezret vitt el három csaló egy házaspártól

Beengedett családi házába csütörtök délelőtt egy felsőrajki férfi három férfit, akik pénzt szerettek volna vele váltatni.

Milliókat váltanak át euróra, dollárra

Hajdú-Bihar megyében is megnőtt az utóbbi napokban a pénzváltók forgalma, de pánikszerű rohamról egyáltalán nem beszélhetünk – tudta meg a Napló Vida Tamástól, a Nádix Trade Kft. kereskedelmi vezetőjétől

Pénzváltórablók autóját találták meg kiégve?

Lehetséges, hogy a hétfő esti pénzváltó rablás elkövetői által használt személyautót találták meg teljesen kiégve kedden reggel Rajka külterületén.

Pénzváltót próbáltak kirabolni

A férfi arcát maszkkal takarta, és azt mondta, hogy bomba van nála.

Autós módszerrel fosztottak ki egy pénzváltót Szombathelyen

A megyei napilap terjesztője zavarta meg a Praktiker parkolójában dolgozó bandát.