Vajon az életveszélyes akkugyárak miatt nem lesz többé kötelező orvosi vizsgálat a munkahelyeken?

Azt majd az idő dönti el, mennyire jó hír ez a családoknak, mindenesetre a fideszes kormány megszünteti a munkahelyi kötelező orvosi vizsgálatot.

DK: döntött a strasbourgi bíróság, Kövér László elégtétellel tartozik a pártnak

A Demokratikus Koalíció közlése szerint a strabourgi Emberi Jogok Európai Bírósága nekik adott igazat a 2018-as "rabszolgatörvény" elleni tiltakozásuk miatt Kövér László házelnöktől kapott bírságuk kapcsán.

Nemcsak a munkavállalókat, a cégeket is nehéz helyzetbe hozza a 2018-as rabszolgatörvény

Különböző módokon próbálják megoldani a rabszolgatörvény által teremtett szituációkat, de valaki mindig rosszul jár vele.

Szakszervezet: a dolgozókkal akarja kifizettetni a le nem dolgozott bért több munkaadó, de ez törvénytelen

A 2018-ban megszavazott "rabszolgatörvény" miatt igyekeznek a munkaadó cégek a munkaidőkeretben a koronavírus okozta leállások miatt le nem dolgozott órákat kifizettetni a dolgozókkal, ez a Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint törvénytelen.

Jön az új rabszolgatörvény? – 12 órás munkaidő, havonta egy szabadnap a tervezetben – VIDEÓ

Szakszervezetek és ellenzékiek is tiltakoznak.

Tárgyalás nélkül ítélnék el azokat, akik 2018-ban a rabszolgatörvény ellen tüntettek – akár börtönbe is kerülhetnek

Az ügyészség arra kérte a bíróságot, tárgyalás nélkül hozzon ítéletet a három ember ügyében.

A karácsonyi hajrá meghozta a "rabszolgatörvény" beélesedését

Elfogadása után szinte minden vállalkozás életre, halálra esküdözött, hogy nála nem vezetik be az erkölcstelen törvényt.

Rabszolgatörvény: magyarok sanyargatnak magyarokat

Mindössze 44 éves volt kollégánk, amikor a múlt héten minden előjel nélkül megállt a szíve.

A magyar munkavállalók csak egyetlen lehetőséget látnak: a kivándorlást nyugatra

A liberális német lap „Kegyetlenül kedvező” című cikkében azt elemzi, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök szubvenciókkal és a munkaidő szinte korlátlan rugalmassá tételével csalogatja a német autógyártó konszerneket, de gazdasági kurzusának következményei vannak: fogy a munkaerő.

A mentelmi bizottság helyben hagyta Kövér László ellenzéki képviselőkre kirótt büntetését

Nem kapott többséget a mentelmi bizottság keddi ülésén Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK) kezdeményezése a rájuk kirótt házelnöki pénzbüntetés hatályon kívül helyezéséről – közölte Hargitai János (KDNP), a bizottság elnöke a testület keddi ülése után újságírókkal.

Totál elegük van a magyar melósoknak, újabb sztrájkot hirdettek!

Az elfogadhatatlan bérajánlás, illetve annak a mértékének felosztási javaslata miatt hétfő délutánra tüntetést szerveznek a Teva gyógyszergyár munkavállalói Debrecenben, írja az Index vasárnap a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségére hivatkozva (VDSZ). A sikeres Audi-sztrájk óta...

Marianne Thyssen: Vizsgáljuk és kétségeink vannak a túlóratörvénnyel kapcsolatban!

Az Európai Bizottság már a Magyar Szakszervezeti Szövetség beadványa előtt vizsgálta a decemberben elfogadott törvénymódosítást.

Szavazást kért a Fidesz a túlóratörvényről Vásárhelyen: eléggé kínos lett nekik az eredmény

Hódmezővásárhelyen akarta Márki-Zay Péter elfogadtatani, hogy az önkormányzati dolgozókra ne alkalmazzák a túlóratörvényt. A Fidesz helyi képviselői szavazást kezdeményeztek, az eredmény eléggé arcon csapta őket.

Rendkívüli: Az Audi-gyár sztrájkja után a Bosch és a Thyssenkrupp is sztrájkra készül!

A napi.hu értesülése szerint egyre elégedetlenebbek a dolgozók a hatvani Bosch-nál és két másik, kelet-magyarországi járműipari cégnél, mert elmarad a kellő mértékű bérfejlesztés.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség az Európai Bizottsághoz fordult a munkatörvénykönyvének módosítása miatt

Az Európai Bizottsághoz fordult a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) a munka törvénykönyvének a túlmunka szabályait érintő módosításai miatt, mert azok a szakszervezet álláspontja szerint sérthetik a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló uniós irányelv rendelkezéseit – közölte a munkavállalói érdekképviselet...

Friss: Totál megbénult a győri Audi-gyár!

Teljesen megbénult a győri Audi-gyár, minden dolgozó letette a munkát ma reggel.

A kormánypárti szakértő szerint kudarcosak a tüntetések

Deák Dániel politológus szerint a fővárosi és a vidéki tiltakozások is "egyértelműen kudarcosak voltak" szombaton.

Az összefogásban bíznak a tüntetők

Az összefogás szükségességét és az állampolgári jogokért való felelősségteljes kiállás fontosságát hangsúlyozták a munka törvénykönyve módosítása ellen szervezett budapesti tüntetés szónokai szombaton a Várkert Bazárnál.

Pécsett is tüntettek: „Nem leszünk rabszolgák”

A munka törvénykönyvének módosítása ellen demonstráltak Pécsett szombaton.

A kormány válasza: Soros György

A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti (EP-) választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít – jelentette ki a kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapesten is tüntettek a „rabszolgatörvény” és a kormány ellen

A munka törvénykönyvének módosítása, avagy a „rabszolgatörvény” ellen tüntettek Budapesten.

Itt lesznek tüntetések, útlezárások szombaton « Mérce

Újabb nagyszabású tüntetéshullámra készül az ország, január 19-én országszerte, sőt külföldön is lesznek demonstrációk, útlezárások és más akciók a rabszolgatörvény ellen. A megmozdulások nagy részét a szakszervezetek által alapított Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság indította el, de...

A pedagógus szakszervezet is mocorog

Amióta felmerült az országos sztrájk gondolata, egyre több területen fejezik ki szolidaritásukat, vagy jelzik egyetértésüket és támogatásukat a szakszervezetek.Legutóbb a Független Rendőrök Szakszervezetének nyilatkozatáról számoltunk be, most pedig azt tudtuk meg, hogy a pedagógusok is létrehoztak egy sztrájkbizottságot annak...

A magyarok dühe

Orbán Viktor kormánya erős nyomás alá került – írta a bécsi liberális lapban Csekő Balázs magyar származású osztrák újságíró „A magyarok dühe” című kommentárjában.

Átadták a követeléseiket a szakszervezetek a minisztériumnak

A szakszervezetek levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, a dokumentumban a munka törvénykönyve módosításának visszavonását, a sztrájktörvény módosítását, valamint tisztességes béreket és rugalmas nyugdíjrendszert követelnek. A levelet Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke adta át kedden...

Fidesz: A tüntetés Soros György európai parlamenti kampányának része

A Fidesz szerint a szombati ellenzéki tüntetés már Soros György európai parlamenti (EP-)választási kampányának a része.

Az „egyértelműség hiánya” miatt nem lehet egyelőre népszavazás a rendkívüli munkáról

Egyelőre nem lehet népszavazást tartani a rendkívüli munka elrendeléséről és a munkaidőkeret legfeljebb 12 hónapos tartamáról- adta hírül az MTI.

Főpolgármester-jelölt

– Mondta az MSZP főpolgármester-jelöltje.

Nem hagyja magát a Jobbik: népszavazást akarnak a rabszolgatörvényről, fellebbeztek az elutasítás ellen

A Kúrián támadja meg a Jobbik a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntését, amellyel elutasította népszavazási kezdeményezéseiket "a fideszes rabszolgatörvénynek nevezett népnyúzó intézkedésről" – jelentette be szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón Pintér Tamás, a párt országgyűlési képviselője.

Brutális videó lett nyilvános: így nyomták le a fegyveresek az országgyűlési képviselőt az MTVA-ban

A közmédia épületében december 17-én törvényesen tartózkodtak parlamenti politikusok, ám mozgásukat fegyveres őrök akadályozták, akik többek között ki akarták vezetni az épületből Varju László DK-s országgyűlési képviselőt, ám az nem hagyta magát: a dulakodásban meg is sérült.