A vihar (szó szerint) lefújta az atlétikai világbajnokság rajtját

A várható vihar - villámlás és eső - miatt két órával elhalasztották a budapesti atlétikai világbajnokság első számát, a férfi 20 kilométeres gyaloglást.

Súlyosan megbüntették Lewis Hamiltont, az is lehet, hogy az utolsó helyről kell rajtolnia

A brit versenyző legalább 10 hellyel hátrébbról rajtol majd az időmérő edzésen megszerzett pozíciójához képest a vasárnapi Olasz Nagydíjon, de az is lehet, hogy a csak a mezőny végéről kezdhet majd. 

Seb a pole-ban, a Red Bull ismét szárnyakat adott…

A négy hónapos téli szünet után végre a hétvégén elrajtolt a száguldó cirkusz, ezzel kezdetét vette a 2011-es Forma 1-es idény.

Vasárnap rajtol a világ körüli vitorlásverseny

A legutóbb 2006-ban megrendezett földkörüli szóló-vitorlásverseny, a VELUX 5 Oceans történetének újabb fejezetéhez érkezett: október 17-én rajtol a legújabb mezőny,

A kis piros-fehérek is készülnek

Három hét múlva rajtol az NB II.

Janika indul a Miskolc Rallyn

Eldőlt: két magyar és egy nemzetközi futamon áll rajthoz az idén ifjabb Tóth János.

Ma rajtol a Dakar 2009

Szombaton kezdetét veszi a 2009-as Dakar-rali, amely rendhagyó módon nem Afrikában, hanem Dél-Amerikában zajlik.