NAV rajtaütés egy giga számlagyáron- Nem semmi!

Országszerte 42 helyszínen tartott házkutatást egyszerre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az akcióban egy számlagyárat számoltak fel, amely a gyanú szerint több millird kárt okozott az államnak, ezt az összeget le is foglalták, vagyontárgyakban.

Rajtaütöttek egy házi templomon Kínában

A két keresztény vallási vezetőt augusztus 14-én rabolták el, egy vasárnapi istentisztelet közben.

Elkapták az egyik legnagyobb ázsiai drogkartell vezetőjét

A holland rendőrség őrizetbe vette az egyik legnagyobb ázsiai drogkartell vezetőjét, a kínai születésű, kanadai állampolgársággal rendelkező Tse Chi Lopot – írták vasárnap holland hírportálok a rendőrségi tájékoztatást idézve.

200 rendőr és hat TEK-es műveleti egység csapott le egy drogbandára az ország több pontján – videó

Négy megyében 22 helyszínen 65 szolgálati autóval 200 rendőr és hat TEK-es műveleti egység csapott le egy drogbandára. 23 embert állítottak elő, 6,5 kiló kábszert, fegyvereket, 50 millió forintot foglaltak le.

Srí Lanka-i robbantások: nyolc embert fogtak el, három rendőr meghalt az egyik elfogásnál

A húsvétvasárnapra időzített Srí Lanka-i terrortámadásokban eddig legalább 207-en haltak meg, köztük többen külföldiek. Hétfőig kijárási tilalmat rendeltek el az országban.

Rajtaütöttek a rendőrök a drogdílereken

A Terrorelhárítási Központ és a Cívis Közterületi Támogató Alosztály több helyszínen, összehangolt akciósorozatot hajtott végre. Új pszichoaktív anyaggal való visszaélés gyanújával hét embert vettek őrizetbe a hajdú-bihari nyomozók Hajdúhadháza környékén.

Drogdílereket kapcsoltak le Turán a rendőrök – videók

Nyolc személyre csaptak le a rendőrök, nagyértékű járműveket, rengeteg pénzt és 12 lovat is lefoglaltak.

Öt településen csapott le TEK és a rendőrség drogkereskedőkre – videó

Tíz gyanúsított közül négyet őrizetbe vettek a Pest megyei rendőrök, velük szemben kábítószer-kereskedelem a gyanú. Domonyvölgyben egy droglabort is felszámoltak az akció során.

Kábszer dosszié: adták, vették, fogyasztották, nem volt az évaszázad drogfogása

A salgótarjáni nyomozók adatai alapján egy 44 és 43 éves helyi férfi, 2018 májusától szeptember 4-ig a megyeszékhely belterületén egy személy részére több alkalommal értékesített - a beszerzett szakértői vélemény alapján - új pszichoaktív anyagnak minősülő port.

Öt feltételezett dzsihadistát fogtak el egy spanyol-marokkói közös rendőri akcióban

Elfogtak öt feltételezett dzsihadista terroristát a spanyol és marokkói hatóságok a két országban keddi közös akciójuk során – közölte a spanyol belügyminisztérium.

170 ezret kértek négy italért a bárban, jött a rendőrség – videó

Csütörtökön éjjel a rendőrség ellenőrzést tartott egy Budapest V. kerület, József Nádor téri szórakozóhelyen. Ekkor sikerült tetten érni az alkalmazottakat, akik egy japán vendégnek két rövidital, illetve két üveg pezsgő elfogyasztása után 170.000,- forintot számoltak fel, majd az utcán lévő bankautomatához kísérték,...

Akciófilmbe illő jelenet a Józsefvárosban – földhöz vágták Máriót, a drogdílert

O. Márió a rendőrség szerint nagyban terítette a kábítószert. A készenlétisek az utcán ütöttek rajta.

Megölték az Iszlám Állam második emberét

Az Egyesült Államok speciális erői végeztek iraki Abdul Rahman Mustafa al-Qadulival Szíriában.

Kommandósok csaptak le a kocsiborító kigyúrtakra

Egy székesfehérvári edzőteremben fogták el kedden azokat a férfiakat, akik február közepén utasokkal együtt borítottak fel egy autót.

Embercsempészeken ütöttek rajta otthonukban Kisvárdán - Videóval a rajtaütésről

A vélhetően veszélyes bűnözők lakásain március 25-én kora reggel ütöttek rajta a Bevetési Szolgálat munkatársai és a nyomozók.