Folytatódnak Pumukli kaladjai

Harminc év után a müncheni filmfesztivál gyermekszekcióján visszatért a sokak által szeretett Pumukli, a vöröshajú kis kobold kalandjait 13 új epizódban lehet majd végigkísérni.

Méltó módon kell bemutatni a magyar animáció értékeit

A Magyar Animáció Házában egy élményközpontot szeretnénk létrehozni, ahol a virtuális valóság és az animáció kapcsolata is megjelenik majd – Mikulás Ferenccel, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatójával, a magyar rajzfilmkészítés úttörőjével beszélgettünk.

Dargay Attila 95 éve született

95 éve született Dargay Attila Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész, a magyar animációs filmművészet kiemelkedő alakja, a Vuk, a Pom-Pom meséi és a Lúdas Matyi alkotója.

Jankovics Marcell emlékére

“A magyar filmgyártás történetének legszínesebb fejezete az animáció” – vallotta a 80. életévében május 29-én elhunyt Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész.

Itt az év legjobb rajzfilmje: a Wolfwalkers üdítő, misztikus és biztosan klasszikus lesz

Sokat kellett rá várni, hogy egy igazán egyedi rajzfilmet kapjunk. A klasszikusokat – többek között a Magyar népmeséket is – idéző Wolfwalkers azonban  – ami az Apple TV+-ra érkezett december 11-én – minden műfajkedvelőnek kötelező néznivaló.

Frakk, a legvizslább vizsla

Imádni valók Bálint Ágnes írónő teremtményei: Mazsola, Kukori és Kotkoda, a Futrinka utca lakói, a báb- és rajzfilmek összes állatszereplője.

Hivatalos: SpongyaBob, a népszerű rajzfilmfigura az LMBTQ-közösség része

Teljesen lázba került az internet.

Ma ünnepli 80. születésnapját a Tom és Jerry

A világhírű rajzfilm első részét 1940-ben mutatták be ezen a napon.

A Netflix karácsonyi animációs filmje nyerte a legtöbb Annie-díjat

A Klaus – A karácsony titkos története című Netflix-produkció hét trófeát, köztük a legjobb animációs film és a legjobb rendező díját nyerte el az Annie-díjak szombati Los Angeles-i gáláján.

Mi újság, kuflik? címmel új magyar animációs film kerül októberben a mozikba

Mi újság, kuflik? címmel új magyar animációs film kerül a magyarországi mozikba október 3-án. Az egészestés rajzfilm a 2017-ben bemutatott Egy kupac kufli című film folytatása.

Miközben gyűjtenek a megmentéséért, a Filmalap felbontja a Macskafogó című film felújítására kötött szerződést

A Filmalap felmondja a tavaly megszűnt Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) és a Post Office Films Kft. a Macskafogó című film felújításáról kötött szerződését annak nem teljesítése miatt. A Macskafogó című filmalkotáshoz kapcsolódó minden további feladatot a Filmalap saját hatáskörben végez el.

Tom és Jerry lerántja a leplet a Soros-tervről

A 444 találatához nincs mit hozzátenni, Tejhatalom tumblr-posztjában felfedte a megátalkodott milliárdos valódi arcát és terveit, s persze szó esik a nemzeti konzultációról is.

Első rajzfilm egy meleg kisfiúról

Ez a rajzfilm vélhetően megosztja a nézőket.

Hajdú Péter egyetlen Instagram-képpel tette tönkre a gyerekkorunkat

Hogy egy kommentelőt idézzünk:

A Vörös Teknős váratlan szikraként lobbantja fel ezt az évet

Amikor azt írjuk, hogy rajzfilm felnőtteknek, mindenkinek más jut az eszébe.

Rajzfilmben verjük Amerikát!

Magyarország nagyhatalom.

| Rooster | Monkey | magyar animációs websorozat legújabb része

Nemrég készült el a Rooster Monkey sorozat második része. Aki vevő a némileg elvontabb, betegebb humorra annak kiváló szórakozás a rövid epizódokból álló animációs sorozat.

JimJam áprilisi műsorajánlója

A JimJam csatornán sugárzott műsorok az 1-6 éves óvodás korosztálynak és szüleiknek szólnak.

Sárga, savanyú és részben a miénk

Lennon egyszer hajnal háromkor fölhívta Brodaxot, és azt kérdezte tőle, hogy nem lenne-e fantasztikus,

Matolcsy Disneylandben

Ifjú jedi, gond van, óriási zavart érzek az Erőben.

Matolcsy-rajzfilmeket készíttet az MNB

Húszrészes, egyenként egyperces animációs kisfilmsorozatot készíttet a Magyar Nemzeti Bank. A társadalmi célú reklámként vetítendő spotok a beszámoló szerint várhatóan a devizahitelek elszámolási szabályait magyarázzák majd az embereknek.

Nepp József rajzos meséi

A Gusztáv-filmektől a Mézga Aladáron, és a Dr. Bubón át a Hófehérig, vagy a Macskafogótól a Vili a verében át Az erdő kapitányáig?

Disney-plakátok újratöltve »

Ilyenek lennének a klasszikusok, ha most jelennének meg.

A No, megállj csak! című orosz rajzfilm még mindig a legnépszerűbb

Még mindig a No, megállj csak!

A szexmániás Archer tényleg létezik

És az összes többi szereplő is.

Egyre betegebbek a rajzfilmek

  Igyekszem nem a jó öreg kommunista chipsesbácsi jelmondatával jönni (kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi) de a tények, azok tények: rajzolt hőseinknek egyre gülübbek a szemeik, csoffad a karjuk, ortopéd lábuk van, és előszeretettel majszolják a...

Lolka és Bolka 50 éves idén

Fekete gombszemek, óriási kerek fej, elálló fülek, fülig érő száj, azaz két pajkos, kíváncsi és nagyon jószívű fiúcska.

Kis híján tiltólistára került a népszerű rajzfilm

Keményebb büntethetik a jövőben Oroszországban a dohányzásellenes törvény megsértőit, a kiszabható bírságok emeléséről és a tiltó rendelkezésekről döntött kedden az orosz parlament alsóháza.

A Macskafogóval teljes az élet

A Mézga család, a Kérem a következőt!, a Gusztáv, a Macskafogó, a Macskafogó 2: A sátán macskája, a Mindennek van határa! vagy a Pumukli?