Április elseje szellemében: Budapest újra „szemezget” az olimpia-rendezéssel

"Ha minden úgy alakul" szemezgetünk a 2032-es olimpia megrendezésével. A pedzegetést NOB tiszteletbeli tagja, Aján Tamás lebegtette be az InfoRádióban, ahol azt mondta, Budapest „szemezget” a rendezéssel.

Debrecen és Miskolc rendezi 2024-ben az Európai Egyetemi Játékokat

Debrecen és Miskolc rendezi 2024-ben az Európai Egyetemi Játékokat (EEJ) az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) pénteki, madridi döntése alapján.

A magyar szövetség 2023-ban atlétikai világbajnokságot rendezne Budapesten

A magyar szövetség tárgyal a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel a 2023-as világbajnokság rendezéséről, amelynek feltételeit ősszel hozzák nyilvánosságra.

Parragh kesereg: 50 évig nem lesz lehetőség olimpiát rendezni

Az üzleti közösség végtelenül csalódott, mert ettől a generációtól ellopták azt a lehetőséget, hogy Magyarország olimpiát rendezzen, a következő 50 évben ugyanis erre nem lesz lehetőség – jelentette ki Parragh László csütörtökön Zalaegerszegen.

A rezidensek az igazságügyi miniszterhez fordulnak a hálapénz miatt

Az igazságügyi miniszterhez fordul a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) az utólag elfogadott hálapénz jogbizonytalanságának rendezése érdekében – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

Az első szűrőn átment a budapesti olimpia pályázata

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2024-es értékelő bizottsága négynapos lausanne-i ülésén áttekintette a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékokra benyújtott pályázatokat, s Budapestet is esélyesnek látja a rendezésre.

Rendezik a kormányhivatalok pénzügyi helyzetét

Összesen 9,7 milliárd forintot szán a kormány az idei költségvetésből a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok pénzügyi helyzetének rendezésére – olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.

DK: a fideszes képviselők vagyonukkal feleljenek a rendezési költségekért!

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a fideszes országgyűlési és fővárosi önkormányzati képviselőket, hogy a magánvagyonukkal feleljenek a 2024-es magyarországi olimpia rendezési költségei kapcsán, ha azok több mint 10 százalékkal emelkednek.

Budapest rendezi a 2019-es Maccabi Európa Játékokat

Budapest rendezheti a 2019-es Maccabi Európa Játékokat, amely a földrész legnagyobb zsidó sporteseménye – jelentette be vasárnap Motti Tichauer, az Európai Maccabi Konföderáció ügyvezetője. A budapesti pályázat a szavazáson Bázel városát múlta felül.

Nagyon akarjuk az olimpiát, nem biztos, hogy kéne

A 2024-ben tartandó olimpiára és paralimpiára ácsingózik a MOB – írja a hvg.hu .

Ryan Gosling szünetet tart

A 30-as színészek körében az egyik legkeresettebb név, az Ryan Gosling, aki bejelentette, hogy egy időre felhagy a színészettel.

Gaztenger borítja a Romlottvár környékét

A Romlottvár környékének rendbetételére várja vasárnap délelőtt a lakosságot a műemlék védelmével foglalkozó alapítvány.

Angelina Jolie első rendezése a mozikban

A napokban debütált Angelina Jolie legújabb filmje, a Vér és méz földjén.

2013-ban világbajnokság helyszíne lesz Zalaegerszeg!

Minden szempontból sikeres, de persze apró csalódással vegyített a zalai tekézők mérlege a hét végén zárult felnőtt teke csapat-világbajnokságon.

Debrecen vs. Budapest

Debrecen – A vízilabda népszerű sportág, legalábbis nálunk.

Barcelona megint olimpiát rendezne

Az 1992-es nyári olimpiának otthont adott Barcelona megpályázza a 2022-es téli ötkarikás játékok rendezési jogát - jelentette be Jordi Hereu, a katalán főváros polgármestere szerdán.