Republikon: 310 ezer szavazót vesztett a Fidesz egyetlen év alatt

Eközben a Kutyapárt beelőzte a Momentumot, az MSZP és a Jobbik pedig szinte eltűnt.

Még a fideszesek szerint is baj van az oktatással egy friss felmérés szerint

A kormánypárti szavazóknak kevesebb, mint a negyede van pozitív véleménnyel az oktatás helyzetéről – majdnem felük viszont lehúzta azt.

„Ezzel adós az ellenzéki elit” – Ezen bukik el a kormányváltás

Egy meglepő eredményt hozó kutatás tanulságairól nyilatkozott Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője.

A magyarok 46%-a arra számít, hogy idén rosszabbul fog élni, mint előtte – A fideszesek optimistábbak

A Republikon kutatása szerint azzal számolnak, hogy rosszabb lesz az anyagi helyzetük.

A fideszesek 2%-a tartja csak súlyos problémának a korrupciót

A kormány hívei is elismerik, hogy a Fidesz kvázi állampártként működik.

A Republikon felmérése szerint erősödött a Fidesz, de még vezet az ellenzéki összefogás

A teljes népesség körében 3, míg a pártválasztók között 5 százalékos az előnye az ellenzéki összefogásnak. 

Felmérés: egyre növekvő előnyben van a hatpárti összefogás a Fidesszel szemben

A Republikon úgy mérte, hogy a Fidesz stagnál, míg az ellenzéki mozgósítás jobban megmozgatta az embereket, a hatpárti összefogás a pártválasztók körében nyolc százalékpontot erősödött a kormánypárttal szemben.

A Jobbik stabilan áll az ellenzék élén támogatottságban

A Jakab Péter-vezette párt még mindig az ellenzék élén áll, így most már látható, hogy nem csak egy hónapra szólt az előnyük – írja a Telex.hu a Republikon Intézet felmérése alapján.

Republikon: nőtt a Jobbik, csökkent a DK támogatottsága

Márciusban 1 százalékpontot esett a Fidesz-KDNP népszerűsége, a teljes népesség körében, így 29 százalék a kormánypárt támogatottság. A DK, a Jobbik és a...--Az adatok alapján kiderül, hogy márciusban a Fidesz és a DK a pártválasztók között is 1 százalékpontot vesztett támogatásából, 45 és 14 százalékon álltak...

Visszalépések nélkül is legyőzhető a Fidesz

A Republikon Intézet 51 választókerületet rendezett sorba aszerint, a baloldal vagy a Jobbik jelöltje kerülhet-e közelebb a Fideszhez – vagy előzheti meg a kormányoldalt. E körzetek megnyerése már bőségesen elég az abszolút többség megakadályozásához. Az Intézet a támogatottsági adatokból és az egyes választókerületek...

Republikon: Budapesten vezet az ellenzék, és erősödik az MSZP

Mint korábban a zárojel megírta, a Jobbik-közeli Iránytű Intézet júniusi felméréséből az derült ki, hogy a választók relatív többsége (35 százaléka) véli úgy, hogy a Jobbik lehet a Fidesz első számú kihívója a következő választáson.

Kétharmada van Mészáros Lőrincnek

A Fideszre szavazni hajlandók között is megütközést váltott ki Orbán fenegyerekének, Mészáros Lőrincnek abnormális gazdagodása.

Bezuhant a Fidesz, 7 százalékot veszítettek

Jelentős mértékben, 7 százalékkal csökkent a Fideszt támogatók aránya, miközben nőtt a Jobbik, illetve egy baloldali-liberális kormánykoalíciót preferálok aránya – derül ki a Republikon Intézet novemberi felméréséből .