Zúzást ígér a Within Temptation

Elegáns, drámai és nagyszerű.

Nyáron Iron Maiden koncert!

“Szeretünk a magyar rajongóinknak játszani, akik mindig kitörő örömmel fogadnak bennünket, ezért akartunk mindenképpen egy bulit nekik is, mielőtt a turné idén véget ér.” Ismét Magyarországon ad koncertet minden idők egyik legfontosabb heavy metal zenekara, az Iron Maiden.

Nelson Mandela és a rock öntudatra ébredése

1980-at írtunk. Már négy évvel voltunk túl az egyik legnagyobb apartheid-ellenes dél-afrikai lázadáson, Sowetón, ahol a fekete diákok a fehér telepesek afrikaans nyelvének kötelező bevezetése ellen tüntettek.

A Rock nevében zenei project

“A Rock nevében” névvel létrejött egy Magyarországon szinte egyedülálló zenei project, melynek egyik koncepciója, hogy nagy részt kevésbé ismert, de igazán tehetséges együttesek és énekesek együtt, egy csoportban, egymást segítve, kiegészítve hozzanak létre produkciókat.

Dallaminkvizítorok: a 11 legjobb inkvizíciós témájú zene

Az inkvizíció komor hangulatú, titokzatos témája vonzó táptalaj azoknak a művészeknek, akik az emberi sötétség témájában akarnak elmélyedni egy-egy epizód erejéig, hogy mondanivalójukat kiemeljék.

Csókold szájon

A 10:11 zenekar újabb, remélhetőleg az előző bemutatkozó kliphez hasonlóan sikeres, videója.

Papírsárkány

Bemutatkozik a 10:11 zenekar. Az együttes 2013 júliusában alakult, így egy igazán friss és lendületes formáció akkordjait hallhatjuk felcsendülni. A zenekarban az éneken túl két gitár, egy basszusgitár, valamint a dob kapott helyet.

Rolling Stones-ünnep a Hyde Parkban

Rolling Stones-ünnep volt tegnap este a Hyde Parkban. Nemcsak azért volt különleges, mert a frontember Mick Jagger ebben a hónapban ünnepli 70-ik születésnapját, hanem mert 44 év óta most léptek fel újra a Hyde Parkban.

Egy éjszaka Janis Joplinnal

Ősszel állítják színpadra a Broadwayn a Janis Joplin életét bemutató musicalt Mary Bridget Davies főszereplésével.

A Tankcsapda kapja a VIVA Comet Magyar Könnyűzenéért Díjat

A debreceni Tankcsapda kapja idén a VIVA Comet Magyar Könnyűzenéért Díjat; a díjátadó gálát június 13-án tartják a Papp László Budapest Sportarénában.

Fotó, videó: Ezt hallgatjuk már 50 éve!

Debrecenben 1963-ban, azaz ötven éve alakult az első beat zenekar a Mercur.

Cseresznye New Yorkban nyomja a metált

Cseresznye videoklippel tért vissza a rock végtelen mezejére.

2012 legjobb magyar lemezei

Mivel a magyar zenei magazinok év végi best of listáival baromira nem értünk egyet, összeállítottuk mi is a miénket.

Az év legjobb metállemezei

Na, akkor egy kis év végi összegzés, úgysem volt még ilyen.

Beszámoló: Thin Lizzy – PeCsa Music Hall, 2012. november 13.

Először járt Magyarországon a Thin Lizzy, és ezen a néven valószínűleg egyben utoljára is, hiszen a zenekar nemrégiben bejelentette, hogy Phil Lynott emlékének tiszteletére, valamint némi – bizonyára nem csekély – rajongói nyomás hatására nem Lizzyként fogják megjelentetni az új, 1983 óta első albumot, és turnézni...

Puhapöcs rock

A nyámnyila amerikai rádiós rock, és a stoner között félúton.

Fel a fejjel! – Őszi programajánló

Szia, Nyár, megint elhagytál, mindig hamarabb, mint gondolom, és minden évben ezt teszed velem. Szédítesz napfényes strandokkal, hideg koktélokkal, fesztiválokkal, elcsavarod a fejem, aztán továbbállsz. Most szakítok veled egy időre, de nem is lesz ez olyan rossz…

Edda Művek a Papp László Budapest Sportarénában!

Az Edda Művek egy tőlük még soha nem látott fergeteges show-ra hív mindenkit 2012. december 28-án a Papp László Budapest Sportarénába!

Az igazi rocker [képvicc]

Várja már az esti koncertet.

Rockerek a Csobáncnál

A házigazda Új Idők zenekar mellett a Hungarica, a Turán és a Határkő is koncertet adott szombaton, a második alkalommal megrendezett Csobánc Hagyományőrző Rocktalálkozón.

Boldog születésnapot, Kurt!

Kurt Cobain, a punk rock valaha élt legnagyobb királya 45 éves lenne, ha 27 éves korában nem dördül el az a végzetes puskalövés, amely kioltotta a tehetséges, angyalarcú, szőke énekes-zeneszerző életét.

Ma lenne 45 éves Kurt Cobain

A kilencvenes évek stílusteremtő zenekara, a Nirvana frontembere ma ünnepelné 45. születésnapját, ha 1994 április 5-én nem húzza meg a ravaszt.

Sidi lesz a Tankcsapda új gitárosa?

Sidi (Sidlovics Gábor József) 13 év után kilépett a Zanzibár zenekarból, és információink szerint(bár ezt még sehol nem erősítették meg) Ő lesz Cseresznye utóda a Tankcsapdában.

A legjobb nosztalgiázós számok – tízes lista

A nosztalgia az egyik leggyakoribb dalszöveg-téma a könnyűzenében, és ez igaz a punk rockra és rokon műfajaira is.

A legjobb számok a válságról

2012-ben világszerte tovább súlyosodik a gazdasági válság.

Rocker ezotéria – Adjon az ég!

Kemény fába vágtuk a fejszénket.

Szólólemezzel tér vissza az egykori Oasis gitárosa

...énekese és zeneszerzője: Noel Gallagher. Három éve annak, hogy kivált a brit rockbandából. Ennyi idő kellett, hogy magára találjon, s hogy októberben kiadhassa a Noel Gallagher's High Flying Birds című önálló lemezét.

Ha háború nem is, de Tankok mindenképp lesznek a Szigeten!

A 2011-es Sziget Fesztivál nélkülözhetetlen tagjaként, idén a Rock-Metal Nagyszínpadon lép fel a Tankcsapda.

Koncert: Santana – Papp László Budapest Sportaréna, 2011. július 5.

Ha az ár/érték-arányt tekintjük, igencsak magas pontszámot érdemel e koncert, hiszen a nem csekély, ám közel sem csillagászati összegért két és háromnegyed órányi tömény élvezetet kaptunk.

XIX. Queen Tábor és III. Szemesi Blues Rock Napok - Balatonszemes

A balatonszemesi Zenepavilon (rossz idő esetén a Latinovits Zoltán Művelődési Ház) a helyszíne a III. Szemesi Blues Rock Napoknak július 6. és 9. között.