Válogatott csatárt igazolt Szijjártó futsalklubja

A futsal NB II Középcsoportjának élén álló Dunakeszi Kinizsi szerződtette Rudolf Gergelyt – írja az nso.hu .

Rudolf Gergely kikerült a Videoton keretéből

A Videoton labdarúgóklub vezetői úgy döntöttek, hogy Rudolf Gergelyt kiteszik az együttes keretéből.

Rudolf Gergely Diósgyőrben folytatja

Rudolf Gergely a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK együttesében folytatja pályafutását. A klub hivatalos honlapja szerdán arról számolt be, hogy az eddigi 23 válogatott fellépésén 9 gólt szerző támadó hároméves szerződést írt alá.

Rudolf Gergely nemzetközi porondra vágyik a Diósgyőrrel

A szerdán három évre a diósgyőri labdarúgócsapathoz igazolt Rudolf Gergely nemzetközi porondra vágyik új együttesével.

Rudolfék péntek este partiznak

Rudolf Gergely, a kétezres évek eddigi legjobb debreceni csatára annyira jól játszott az utóbbi néhány meccsen, hogy szerintünk hiba lenni kihagyni az esti Genoából.

A volt Loki-csatár egyre jobbat nyújt Olaszországban

A hétvégén a Roma ellen egy gólt és egy felső léces lövést jegyző Rudolf Gergely először szerepelt kezdőként a Genoában, s ismét kitett magáért: kiharcolt egy büntetőt és adott egy gólpasszt.

Rudolf szerint elindulunk felfelé

A moldávok ellen gólt szerző exlokista, Rudolf Gergely szerint nagyon kellett már ez a siker, amely szárnyakat adhat a nemzeti csapatnak.

Miért nem szurkoltak a Loki-drukkerek?

Sztrájkoltak a pénteki Loki-meccs első negyedében a debreceni "B-közép" tagjai: azért tették, hogy az akkor még kispadon ücsörgő Szakály Péter ne izguljon.

Mi legyen Rudolf Gergely sorsa?

Debrecen – Mint az közismert, a válogatott csatárt majdnem kiszavazták a DVSC nevű valóságshowból, mert nem akart játszani és/vagy kispadozni.

Koeman: Ne áltassuk magunkat!

Három debrecenivel a soraiban készül a magyar labdarúgó-válogatott az oroszok elleni szerdai meccsre.

Egy túró, Rudiért

Debrecen - 2010 nem kezdődött valami jól a DVSC számára, úgy maradt el a remélt bevétel, mint Barbie baba-árusé a metálfesztiválon.

Rudolf nyártól a Genoáé, Halmosi hazatér

Rudolf Gergely július 1-jétől az olasz élvonalban szereplő Genoa labdarúgója lesz.