Nem vagyok boszorkány kritika

Már ezért is öröm, hogy a Nem vagyok boszorkány című film eljutott a hazai mozikba, hiszen Afrikában játszódó történet, amit egy afrikai rendező (Rungano Nyoni) alkotott.

Hannah: A buddhizmus útja nyugatra - Interjú György Kessler Márta rendezővel

A dán Hannah Nydhalnak és férjének, Ole Nydhalnak kiemelt szerepe volt abban, hogy a buddhizmus elterjedjen a nyugati kultúrkörben.

Veszett vidék kritika

A Veszett vidék több szempontból nyújthat maradandó élményt a mozilátogatónak.

Senki sem tökéletes kritika

Összefoglalva már sokszor látott, de igazából soha meg nem unható panelekből felépítve kapunk egy a maga nem túl bölcs, de nagyon kedves módján szerethető mozifilmet.

Lajkó - Cigány az űrben kritika

Kutyába sem veszik – tartja a népi mondás, ha valaki tényleg nem számít.

2017 legjobb művészfilmjei

Vajon melyik volt 2017 legtöbbek által várt filmje?

Isten hozott Németországban! kritika

Tömören összefoglalva azt kell írnom, hogy nagyon jól szórakoztam az Isten hozott Németországban!

Határidős esküvő kritika

Összességében egy érdekes és nagyon okos kivitelezésű blődséget látunk.

Sárkány közeleg kritika

Összességében egy európai ember számára nehezen értelmezhető filmet kapunk.

Egyesült szerelmes államok kritika

Az egész valami nyomasztó, fülledt hangulatot áraszt, amiből tényleg jó lenne menekülni.

Tökös ötös kritika

A szerelmi kapcsolatokról, és a családi drámákról számtalan filmes (és nem filmes) alkotás született, a barátságról jóval kevesebb.

Szex, mámor, rock'n'roll kritika

a Szex, mámor rock'n' roll egy fergeteges parti- hangulatba becsomagolt lélektani dráma az apa-fia és az idősebb-fiatalabb testvér kapcsolatról, illetve ezekkel szorosan összefonódva a felnőtté, éretté válásról.