Az edző, aki normálisan akart beszélni...

Az NRK-Nyíregyháza extraligás női együttese elképesztő körülmények között, a döntő ötödik szettben 11:14-es hátrányból visszatornázva magát gyűrte le pénteken este a MÁV Előrét.

Gőzerővel folytatja tovább az NRK

Horváth Attila pénzügyi szakembert választották tegnap elnökké Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legsikeresebb sportcsapatánál.

Kinek az érdeke az NRK ellehetetlenítése?

"Kannibalizmus" ,"politikai döntés" - vélemények arról a Nagy László, Nyíregyháza sportért felelős alpolgármesterének nevével fémjelzett előterjesztésről, mely a város valaha volt legsikeresebb csapata, az NRK támogatásának azonnali felmondását javasolja a közgyűlésnek.

Egy nyíregyházi sikerkarrier vége

"Nem hiszem azt, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezt a történetet életben tartotta, sőt, azt hiszem és érzem, hogy ennek a csapatnak van még jövője."

Edző és elnök nélkül a Betonút-NRK

A nyíregyházi sporttörténelem legsikeresebb csapata, a Női Röplabda Klub Egyesület (Betonút-NRK) elnöke, Tukacs István úgy döntött, nem folytatja tovább, ma délután pedig a Kelethírnek adott exkluzív interjúban Ludvig Zsolt vezetőedző is bejelentette: távozik a klubtól.

Soha nem volt román csapat a Bajnokok Ligája főcsoportjában - most van

A CSU Metal Galac nevéhez fűződik a páratlan teljesítmény.

Román győzelem a Bajnokok Ligájában

A Metal Galac beigazolta a várakozásokat.

Savaria Kupa - Szlovénia válogatottja a tornagyőztes

A 23 éven aluliak alkotta magyar válogatott kikapott Szlovénia felnőttcsapatától a Savaria Kupa nemzetközi női röplabdatorna szombathelyi zárónapján, így utolsó lett, míg legyőzője - amely korábban a magyar és az ukrán nemzeti együttes felett is diadalmaskodott - megnyerte a viadalt a még hátralévő összecsapás...

Vereség Szlovéniától a Savaria Kupán

A magyar felnőtt válogatott kikapott Szlovéniától Bükön, a Savaria Kupa nemzetközi női röplabdatorna szombati játéknapján.

Dorcsák Lajos kecskeméti röplabdázó, Kalo-Méh KRC centere lett a magyar ifiválogatott csapatkapitánya

Interjú a frissen kinevezett csapatkapitánnyal.

Menő röpis képek a Magyar Kupa odavágójáról

Kecskemét - Szeged - 3:0

Évvégi értékelés: Gyurkó Sándor - videó

A kesport.hu évzáró sorozata: Gyurkó Sándor, Kalo-Méh KRC edzője, aki az alapszakaszt nyerte csapatával a röplabdában.

Magabiztos siker itthon: Kalo-Méh KRC - MAFC-Mapei - 3:0

A röpisek újabb kecskeméti győzelmének képei.

Egyre közelebb az alapszakasz megnyeréséhez a Kalo-Méh KRC

Győzelemre győzelem: Kalo-Méh KRC - MAFC-Mapei - 3:0

Kecskemét, röplabda: a villámmeccs vizuális lenyomata

A Dág SE-nek püfölt 3:0 képekben.

Kecskemét, röplabda: nyoma sem maradt a vérengzésnek: 3:0

Kalo-Méh KRC a Dág SE ellen.

Kecskemét, röplabda: Gyurkó Sándor szerint csapata jó hangulatban van

Így készülnek a Dág SE ellen.

Röplabda, Kecskemét: a válogatottnál is jobb a Kalo-Méh KRC

Junior válogatottat vert a Kalo-Méh KRC.

Röplabda, Kecskemét: négy szettet nyert a Kecskemét Szolnokon

Újabb röpis-siker idegenben.

Röplabda-rangadó: a Kecskemét húzta a rövidebbet

Dunaferr-Kecskemét összecsapás.

Pontlevonás a válogatott edzőtábora miatt

A Magyar Röplabda Szövetség Versenybizottsága két bajnoki pontot levont az NB I Liga kiemelt-csoportjában szereplő Békéscsabai RSE női csapatától, mert az együttes nem engedte játékosait a B-válogatott októberi edzőtáborozására.

Röplabda, Kecskemét: figuratív papírforma Debrecenben

Legutóbb a Magyar Kupában is győztek a kecskeméti röplabdások a Debrecen ellen.

Dunaferr - Liberec: Megvertek e cseh remekek

CEV Kupa visszavágó mérkőzésen a cseh Dukla Liberec gárdáját fogadta a Dunaferr SE férfiröplabda-csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Öt év után kupameccs

Öt év után rendezhet újra nemzetközi kupamérkőzést a Dunaferr SE férfiröplabda-szakosztálya.

Röplabda, Kecskemét: megszakadt a veretlenség

Első KRC-vereség.

Röplabda, Kecskemét: rangadót nyertek Csala Bernáték

A MAFC csapatát a KKC után a KRC is lehengerelte.

Íme, a szolnoki csoda: nyert a csapat a MAFC otthonában

A megújult összetételben pályára lépő Szolnoki RK-SI némi meglepetésre, a látottak alapján azonban teljesen megérdemelten 3:1-re nyert a MAFC-Mapei otthonában a férfi Magyar Kupa második fordulójának első mérkőzésén.

Röplabda - Papírforma a kupameccsen - 3:0-ra verték a kecskeméti röpisek a Debrecent | kesport

Debreceni röpisek a Hírös városban - 0:3

Röplabda - Gyurkó Sándor: Ne röplabdázzatok fiúk! | kesport

Gyurkó Sándor tanácsai a kecskeméti röpiseknek.

„Már más dolgokról is szó van” - a szövetség a röplabdázók ügyéről | kesport

A Kalo-Méh KRC versenyengedélyeztetési ügye bonyolódik.