Totálisan eltűnt a migránsokat rugdosó László Petra

Régi barátai sem tudják elérni a menekülteket elgáncsoló egykori operatőrnőt. Nyolc hónappal a botrány után felszámolta korábbi életét – írja a BorsOnline .

Hazug fordítással akartak terroristát csinálni a megvádolt migránsból, lebuktak

Az Index írta meg , hogy a röszkei összecsapás miatt folyó migránsperben a bíró csütörtökön felolvasta, mire jutott az a fordítóiroda, amelyet felkértek a hatodrendű vádlott egy régebbi írásos beadványa fordításának ellenőrzésére.

Elkezdődött a röszkei tömegzavargás vádlottjainak tárgyalása

A vádirat ismertetésével elkezdődött a röszkei tömegzavargások vádlottjainak tárgyalása csütörtökön a Szegedi Járásbíróságon.

Négy migránst találtak egy kamionban Röszkén

A pénzügyőrök a rendőrökkel közösen négy marokkói állampolgárt találtak elrejtőzve egy kamion alvázán és a pótkerékben Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-t. 

Vádemelés a (bábeli) megafonos ellen is

Kellő cinizmussal azt is mondhatnánk, hogy az egész terroristázás Röszke esetében azért kellett, hogy a közvélemény szemében enyhítse a karhatalmi fellépés erőszakosabb vadhajtásainak tüskés képét.

Mégsem fogtak terroristákat Röszkénél

Tíz ember ellen emelt vádat az ügyészség a röszkei közúti határátkelőnél tavaly szeptemberben történt tömegzavargás ügyében. Orbán Viktor ősszel még terroristaként emlegette őket. 

Ismét használhatják személyautók a Röszke-Horgos átkelőt

Személyautók is használhatják a Röszke-Horgos közúti határátkelőhelyet szerdától – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Egy embercsempész Röszkén 9 migránst szuszakolt egy személyautóba

Őrizetbe vették a rendőrök azt a 25 éves szerb férfit, aki kilenc eritreai és szomáliai állampolgárt szállított autójában – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

A Parlament nem akarja tudni, hogy mit csináltak a rendőrök Röszkén

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága szerdán nem vette tárgysorozatba azt az ellenzéki határozati javaslatot, amely a magyar rendőröknek a röszkei határnál migránsokkal szembeni fellépését vizsgálta volna.

Pintérék megnyitották a Röszke-Horgos közúti határátkelőhelyet

 Pintér Sándor magyar és Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter csütörtökön újra megnyitotta a Röszke-Horgos közúti határátkelőhelyet.

Megnyitják holnap a Röszke 2 határátkelőhelyet

Valamivel több mint egy hónapos zárva tartás után csütörtökön újra megnyitják a régi, 5-ös úton fekvő Röszke 2 határátkelőhelyet Magyarország és Szerbia között – közölte a szerb belügyminisztérium.

Napi 30 ezerért viszik a migránsokat a BKV sofőrjei

Holnap érkezik meg a BKV sofőrjei számláira a migránsok szállításáért járó rendkívüli bér: a vezetésért napi bruttó 25-30 ezer forintot, az állásidőért bruttó 1750-et fizet a BKV.

Több kilogrammnyi amfetamint foglaltak le a rendőrök Röszkénél

Mintegy 7,5 kilogramm amfetamin tartalmú anyagot foglaltak le a rendőrök Röszkén egy német rendszámú autóból – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu honlapon.

Volt, hogy László Petrának megszakadt a szíve a menekültekért

László Petra interjút adott a Heti Válasznak, amelyből már tegnap láthattak az olvasók ízelítőt, például azt, hogy az egykori operatőr saját személyes tragédiáját i s bedobta a sajtónak. Mára viszont megjelent az egész anyag, ami még azért tartogatott néhány meglepetést, többek közt azt, hogy jobboldali, de azt kikéri...

Újabb furcsa röszkei felvétel került elő

A röszkei csata kapcsán az atlatszo.hu-nak sikerült megszólaltatnia az Al-Arabya csatorna francia tudósítójának magyar kísérőjét és megszereznie a tévécsatorna helyszíni felvételét.

Pár szó a „terrorizmusról”, a Kúriáról és a 2006-os sajnálatos eseményekről

Aszongya a „köztévé híradója”, „akár életfogytiglant is kaphat a röszkei zavargások egyik hangadója".

Életfogytiglant is kaphat a 9 útleveles szír férfi, akinek egyre különösebb az ügye

Egyre nő a furcsaságok száma Ahmed H., körül, akit 9 útlevéllel fogott el a TEK Győrben és aki vagy terrorista , vagy nem . Ugyanis miután a kirendelt védője, Fülöp Éva nyilatkozott az Origónak pénteken, hogy védencével kapcsolatban eddig nem merült fel a terrorizmus vádja, rá pár órára már meg is jelent a rendőrség...

Meglepő fordulatot vehet a 9 útlevéllel elkapott "terrorista" ügye

Ugye emlékeznek még Ahmed H., a 9 útlevéllel elfogott állítólagos röszkei zavargó ügyére, akit a rendőrség egészen finoman terrorizmussal hozott összefüggésbe és a TEK csípett el Győrben? Most megszólalt a 39 éves szír férfi ügyvédje, Fülöp Éva, akinek nyilatkozata teljesen más megvilágításba helyezi az eddigi...

Nem hét, hanem kilenc útlevél volt a röszkei zavargónál

A röszkei tömegzavargás egyik, már előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjánál a nyomozók a sajátján kívül még nyolc, más ember nevére kiállított útlevelet találtak – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) MTI-nek küldött válaszából.

Hét hamis útlevele volt a röszkei hangadónak, Ahmed H.-nak

Egyre nagyobb bajban van a Győrben őrizetbe vett, majd előzetes letartóztatásba helyezett szír férfi, akit azzal gyanúsítanak, hangadója volt a röszkei határátkelő elleni támadásnak: elfogásakor hét hamis útlevél volt nála, ráadásul mindben volt schengeni vízum – írja a Nol.hu .

Az ORFK szerint iszlám terrorista fedőszervezet tagját csípték el Győrben

A Szegedi Járásbíróság egy hónapra nem jogerősen elrendelte kedden annak a 39 éves szír férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint a röszkei közúti határátkelőhelyen kialakult tömegzavargás egyik irányítója volt – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t. A férfi nemzetközi rendvédelmi...

Brutális fotók kerültek elő a röszkei zavargásról

Már lassan egy hete, hogy zavargások törtek ki Röszkén, ahol összecsaptak a migránsok a készenléti rendőrökkel és a TEK-kel. A sérültek közt riporterek is voltak, többek közt Warren Richardson, egy Budapesten élő ausztrál szabadúszó újságíró is, akit később a szegedi rendőrkapitányságon hallgattak ki órákon át – írta a...

Röszkének hála máris fellélegeztek a horvátok menekültügyben

A magyar-szerb határ újranyitását Zágráb úgy értékeli, hogy működik a horvát kormány "B-terve" – közölte a Vecernji List című horvát napilap hétfőn.

Új kínai nagy fal! Műholdról is látszik a kerítés

Műholdról is jól látszanak a tömegek, amelyeket Magyarország a kerítéssel megakadályozott a területére való belépésben, közölte az Amnesty International .

Gyorshír! Megnyitották a röszkei határátkelőt

Öt nap után vasárnap délelőtt újra megnyílt az M5-ös autópályán fekvő röszkei határátkelőhely.

Blöffölhetett Orbán az elfogott terroristával

Senki nem tud semmit a miniszterelnök által elújságolt nagy terrorista-fogásról. Vagy a közmédia vezette meg, vagy a nagy harci hévben sikerült új jelentést alkotnia a terrorista szóra.

Gyurcsány: Orbán utasítására támadhatták a menekülteket Röszkénél

A DK elnöke szerint kedden Röszkénél előre megfontolt szándékkal, brutális módon, tervezetten, "minden bizonnyal a miniszterelnök" utasítására a rendőrök támadtak rá a békés menekültekre, nem pedig fordítva. Gyurcsány Ferenc mai sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktor "tudatosan megszervezte a menekültek elleni...

Szinte kiürült a röszkei átkelő szerb oldala

Tanácstalanság, csendes tiltakozás, pakolás és útra kelés jellemezte a csütörtöki napot a röszkei határátkelő szerb oldalán, amely estére szinte teljesen kiürült. Az MTI tudósítójának becslése szerint körülbelül 300 migráns tartózkodhat még a helyszínen.

A rendőrség tartja a határt

Tegnap délutántól Röszkénél hazánkat, határvédelmi létesítményeinket és a határainkat védő rendőröket, honvédeket ostrom alá vették magukat "menekült"-nek nevező bevándorlók.

ORFK: családokat egyesítettek újra a rendőrök Röszkénél

Olyan külföldi családokat egyesítettek újra a rendőrök szerdán Röszkénél, amelynek tagjai a közúti határátkelőnél veszítették el egymást.