Ilyen is már rég történt: Orbán itthon tart sajtótájékoztatót

Az újév első Kormányinfóját maga Orbán Viktor tartja meg.

Közösen lép fel a fővárosi ellenzék a túlóratörvény ellen

Közösen lépnek fel a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló, általuk “rabszolgatörvénynek” nevezett jogszabály ellen a Jobbik, az MSZP, a Lehet Más a Politika (LMP), a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselői – jelentették be közös sajtótájékoztatón Budapesten csütörtökön.

Hogy került Szabó Győző az osztályterembe? Jön az Álomutazó mesemusical folytatása

Milyen lehet egy olyan világ, ahol senki nem álmodik? Jön az Álomutazó mesemusical folytatása.

Sírva mondtak köszönetet a búvároknak a thaiföldi barlangból kiszabadult gyerekek

A thaiföldi barlangból megmenekült gyerekek elhagyhatták végre a kórházat, és rögtön tartottak egy sajótájékoztatót is. 

Megígérte, betartotta: meztelenül ment a sajtótájékoztatóra a világbajnok

Úriember nem csibész. 

LMP: nehezen kerülhető el az újraszámlálás

Özönlenek az LMP-hez a választási jogsértésre utaló panaszok, amelyek hátterét a párt feltárná – mondta keddi sajtótájékoztatóján Szél Bernadett társelnök. A társelnökségről már lemondott Hadházy Ákos szerint ezek miatt nehezen kerülhető el az összes szavazat újraszámlálása.

Startolnak az eredményvárók: a Jobbik rendszerkritikának tartja a részvételi arányokat

A Jobbik alelnöke a rendszer kritikájaként értékelte a részvételi adatokat vasárnap esti budapesti sajtótájékoztatóján.

Videó: megzavarták kurdpárti tüntetők a német kormányszóvivői tájékoztatót

Megzavarták hétfőn Berlinben a német szövetségi kormány tájékoztatóját a kurd nemzet mellett kiálló tüntetők, akik a Szíria kurdok lakta északi részén indított török hadművelettel kapcsolatban demonstráltak.

Huszti nem azért jött haza, hogy válogatott lehessen

Nem azért jöttem, hogy válogatott lehessek, az a történet számomra már befejeződött" – jelentette ki a Videoton FC pénteki sajtótájékoztatóján Huszti Szabolcs, aki 13 év után tért vissza Magyarországra, és két és féléves szerződést kötött a székesfehérvári klubbal.

Räikkönen szerint semmi értelme a csütörtöknek • Racingline.hu

Kimi Räikkönen a finn Turun Sanimat tudósítójának, Heikki Kultának mesélt arról, hogy mennyire unalmasnak tartja a versenyhétvégék csütörtöki napját, melyek javarészt csak a sajtótájékoztatókról szólnak.

Németh Szilárd a gondolattalan pártkatona esete a kilövésre ítélt sajtóval

Orbán Tusványoson kijelölte az új közellenséget, a még szabad sajtót és művelőit.

Megsértődött és kivonult saját sajtótájékoztatójáról a Fidesz-frakció szóvivője

Sajtótájékoztatón szólalkozott össze Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője az N1TV újságírójával – adta hírül az mno.hu .

Világszínvonalú magyar bukta + videó

A kormány magától hanyatt-esve áradozik, hogy micsoda világszínvonalú eseményt kreál a vizes világbajnokságból.

Ágh Péter, a "végtelenített" Fidesz-papagáj

A Fidesz-tornasorban Ágh Péter a soros, végtelenített üzemmódra kapcsolt Fidesz-papagáj, aki rendületlenül ismétli, amit a kiképzésen belevertek. A szombathelyi képviselőből lett ügyeletes Fidesz-papagáj sajtótájékoztatott. Fegyelmezetten, kizökkenthetetlenül fújta, amit előírtak neki. Rezzenéstelen arccal ismételte el,...

Szijjártó örömmel konstatálta: balhé volt Brüsszelben + videó

Szijjártó Péter, a magyar külügyér EU-tagállamok külügyminisztereinek luxembourgi találkozója után beszélt a sajtónak, de előtte lelkendezve áradozott, hogy még mi is “kétszer szóltunk hozzá” az óriásinak nevezett balhéhoz.

Németh Szilárd élőben sajtótájékoztata

Németh Szilárd sajtótájékoztatója élőben!

Alaposan beégett Trump az újságírók előtt

Sajtótájékoztatót tartott Donald Trump amerikai elnök, ám sikerült az egyik kijelentésével alaposan mellényúlnia. Azt állította ugyanis, hogy ő a legnagyobb elektori többséggel megválasztott elnök Ronald Reagan óta. Egy újságíró helyretette.

Itt a rövid videó arról, hogy Putyin egyetlen gesztussal irányítani tudja Orbánt

Van, amikor nem kell bőven kifejteni, hogy mi történik egy képen, videón, hiszen az magától értetődik, és nem igazán enged más forgatókönyvet felvázolni, mint amit elsőre leolvasunk róla.

Orbán-Putyin: a pillanat, amikor megtudod, ki a főnök

És ekkor Putyin becsicskította Orbánt. Ha csak egy jelenetet akarsz megnézni a sajtótájékoztatóról, ez legyen az.Csütörtökön közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin. Beszéltek arról, milyen jól megy az együttműködés, Putyin felajánlotta, hogy akár Paks II száz százalékát fedezné az orosz hitel.

Soha nem látott fideszes belharc - Lázár "kiátkozta" képviselőtársát

Van úgy, hogy a Fidesz kommunikációs gépezete félrecsúszik.

Súlyos kijelentések a TEK-ről: ha nem hibáznak, Brüsszelben nem robbantanak

A Magyar Liberális Párt a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a szakszolgálatok kudarcának tartja, hogy 2015. november 13-i párizsi és a 2016. március 22-i brüsszeli merényletek elkövetői közül tavaly többen is Magyarországon tartózkodhattak.

Rendőrség: A Teréz körúton a rendőröket ki akarták végezni

A járőrök voltak a szombati budapesti, Teréz körúti robbantás célpontjai, "a rendőreimet ki akarták végezni" – jelentette be Papp Károly országos rendőrfőkapitány vasárnap, aki a robbantást az egész magyar rendőrség elleni támadásnak nevezte.

Ismét házhoz ment a "pofonért" a KDNP-s képviselő

Hollik Istvánnak nincs szerencséje Juhász Péterrel. Az Együtt alelnöke már másodszor hackelte meg a sajtótájékoztatóját.

Orbán Rióban van, nélküle üléseztek a kormánykabinetek

A miniszterelnök távollétében indult be a nyári szünet után a kormányzati munka.Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az első augusztusi kormányinfón jelezte, hogy Orbán Viktor az olimpia befejezéséig Brazíliában marad.

A magyarok egyelőre nem nézik a lehetséges ellenfeleket

A magyar labdarúgó-válogatott négy pontjával ugyan matematikailag még nem jutott tovább csoportjából a franciaországi Európa-bajnokságon, de erre jó esélye van, ennek ellenére Guzmics Richárd szerint a játékosok még nem nézik, kik lehetnek a lehetséges ellenfelek.

Az osztrákok dicsérték a magyar csapatot

Az osztrák labdarúgó-válogatott részéről Marcel Koller szövetségi kapitány és Christian Fuchs csapatkapitány udvariasan dicsérte a magyar csapatot a két együttes keddi Európa-bajnoki mérkőzése előtt.

Meghalt egy nő Tarlós István sajtótájékoztatója előtt

Hirtelen rosszul lett egy nő és meghalt Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatója előtt pénteken. A hölgy díjátadón vett volna részt.

Kimenekült saját sajtótájékoztatójáról a fideszes

Zseniális videót talált 444.hu : Halász János Fidesz-szóvivő tartott egy sajtótájékoztatót, ahol megismételte a TV2 egyik, túl sok konkrétumot nem tartalmazó riportját, amelyben "offshoreozással" vádolták a Jobbikot és egy jobbik-közeli üzletembert, Forrai Richárdot.

"Ti hoztátok létre az Iszlám Államot!" Botrányba fulladt Kerry sajtótájékoztatója

Kisebb botrány szakította meg John Kerry amerikai külügyminiszter és Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter sajtótájékoztatóját. Egy nő a hallgatóságból bekiabált: "Ti hoztátok létre a Daest!"

Ingyenpénzt ígér Lázár három gyerek után

"Azzal büntette önöket a magyar kormány, hogy 70 órát kellett engem hallgatniuk” – humorizált Lázár János az idei utolsó Kormányinfó-sajtótájékoztató elején az összegyűlt újságíróknak.