Útinform: ismét megtelt a dobogókői parkoló

Már Pilisszentkereszttől araszolnak a járművek a népszerű kirándulóhely irányába. A Normafánál is megteltek a parkolók.

"Most már hivatalos: a folyó halott, és ezt egyetlen hatóság sem tagadhatja” - Kihalt a Sajó élővilága

Három hónapja ömlik a szennyezett bányavíz a Sajóba, amely miatt már konrkétan kihalt a folyó élővilága.

Ellopta, eladta, visszavette, majd a Sajóba gurította az oldtimer motort!

Sorozatos bűncselekmények egymás után.

Árad a Sajó, lezártak egy útszakaszt a 26-os főút és Sajókaza között

Lezárták a 2603-as út 26-os út és Sajókaza közötti szakaszát kedd reggel a Sajó áradása miatt – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t.

Árad a folyó, lezárták a hidat Sajókazánál

Az elmúlt napok bőséges csapadéka után emelkedik a vízszint folyóinkon.

Nagy esők jönnek, árhullámokra lehet számítani

Több vízfolyáson is árhullámok kialakulására lehet számítani a szombat reggelig lehulló eső miatt – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken.

A Pilvaxban

- Alászolgálja, Hacsek, hogy vagyunk, hogy vagyunk?

Levonulóban az árvíz a Sajón

Levonulóban az árhullám a Sajón, a folyó felső szakaszán kedden tetőzött, szerdán már apadt a vízszint – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

A Sajóból emelték ki az eltűnt lány holttestét

Holttestet találtak kedden délután a Sajóban, a szirmabesenyői hídnál.

Segélyszállítmányt kísértünk az árvíz sújtotta Ónodra

Újra bizonyította Magyarország, ha baj van összetartásban nincs hiány, ugyanis egyre gyarapodnak azok a civil kezdeményezések, amelyek a természeti katasztrófák által sújtott települések megsegítését tűzik ki célul.

Rekord magasságon a Sajó, a Bódva és a Takta

Rekord vízmagasságokkal tetőzik a Sajó, a Bódva és a Takta is.

Videóösszeállítás: Árvíz hazánkban

Észak-Magyarországon minden folyó árad, kritikus a helyzet a Sajó, a Hernád és a Bódva vonalán.

Bódva árvize miatt Edelény újra bajban lehet

Szinte az összes patak és kisebb vízfolyás áradásnak indult Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt órákban leesett, nagy mennyiségű eső miatt.

Árvízi panorámariport - Ónod, május 19. éjszaka

Multimédiás helyszíni riportunk a tiszántúli árvízhelyzetről 2010 május 19. éjszakáján, a Sajó menti Ónodról.

Rekord magasság közelében tetőzhetnek a folyók Észak-Magyarországon

Az elmúlt napokban csapadékos időjárása miatt több folyón jelentős árhullám indult el, illetve áradás alakult ki.

Turista paradicsom a cigánysor mentén

Az MDF új közmunka programjában arra törekszik, hogy turistaparadicsommá változtassa a szorgos romákkal a lepukkant Sajó partot.

Nyávogó zsák pottyant a miskolci Spiderekre az égből...

Kis híján agyon csapott egy "égből pottyant" zsák, miközben a Sajóban kutattunk...

TISZK-ekért társultak B.-A.-Z. megyében

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat két Szakképzés-szervezési Társulást (Térségi Integrált Szakképző Központot) hozott létre szakképző intézmények fejlesztésére a Sajó-völgyben és Zemplénben helyi önkormányzatokkal együtt.

Szennyvíz ömlött a Sajóba, ezért a bűz...

Környezetszennyezést okozott a Sajón a kukoricafeldolgozóból érkező szennyvíz - határérték túllépés nem történt a szakemberek szerint.