Salvini szerint a jobboldal nyeri a választást, és öt évig marad kormányon

Jobboldali kormánnyal Olaszország komolyabb és stabilabb ország lesz Európában Matteo Salvini a Liga vezetője szerint, aki hat pontos választási ígéretet írt alá a nagygyűlésen, melyet pártja a Pó-folyó forrásánál tartott vasárnap.

Gábor György: sajnos nem volt jelen a leendő magyar köztársasági elnök asszony, aki cicásan odabújhatott volna a szegény, megbántott olasz mackójához

Az már jó ideje tudott, hogy Marine Le Pennek és pártjának az egyik legnagyobb pénzelője és támogatója Vlagyimir Putyin - kezdte közösségi oldala bejegyzését Gábor György vallásfilozófus. “Azt egy hónapja tudjuk,

Ujhelyi István: „gerincroppantó déjà vu”

Elhivatott pacifistaként és hatgyermekes családapaként leginkább szétfeszítő tehetetlenséggel figyelem az Ukrajnában zajló eseményeket: a híreket falva egyik pillanatban cselekvésre szorul össze az öklöm, a másik pillanatban ugyanez a kéz már inkább csak öleli a gyermekeimet és nyugtatja őket, hogy nem lesz semmi baj.

Matteo Salvini szerint veszélyes, ha Mario Draghi feláll a kormányfői székből

Veszélyesnek nevezte a miniszterelnök Mario Draghi államfővé választását az adott gazdasági helyzetben Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője vasárnap este tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy könnyebb másik elnökjelöltet, mint új kormányfőt találni.

Orbán migránsfaló olasz hőse és harcostársa akár 15 év börtönt is kaphat hivatali visszaélés miatt

A populista exminiszter szerint az egész kormány egyetértésével tagadta meg az Open Arms kikötését 160, a tengerből kimentett emberrel a fedélzeten.

Salvini: Európában ne legyen „vad, szabályok nélküli bevándorlás”

Salvini megfogalmazta, milyennek képzeli a jövő Európáját.

Salvini: az EU-val szembeni kritikus fellépés nem nácizmus, csak a szabadság kifejezése

Az Európai Unióval szembeni kritikus fellépés nem jelent „nácizmust, hanem a szabadság kifejezése” Matteo Salvini, az olasz kormánypárti Liga párt vezetője szerint – adta hírül az MTI.

Salvini és Meloni fej-fej mellett szerepel a felmérésekben

A Matteo Salvini vezette Liga pártot utolérte a Giorgia Meloni irányította Olasz Testvérek (FdI), így a jobboldali erők koalíciója – benne a Hajrá, Olaszország! párttal is – majdnem elérte az ötven százalékot a szombaton közölt felmérések szerint.

Salvini és Meloni egyaránt a Fidesz európai képviselőcsoportjával akar közös európai parlamenti frakciót

Az olasz sajtó szerint.

Mi nem szólunk bele mások dolgaiba! Mi aztán nem!

A nagyhírű és közkedvelt közösségi oldalon tette közhírré Szíjjártó Péter, nagyeszű külügyminiszterünk, hogy Olaszországban – irgum-burgum, szedtevette – bíróság elé állítják Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert egynémely viselt dolgai miatt.

Olaszország: eltörölték a Salvini-féle migrációs törvényeket

Az olasz parlament felsőházában pénteken este heves vita kísérte a kormány új migrációs intézkedéseiről szóló szavazást, amellyel eltörölték a Matteo Salvini volt belügyminiszter kezdeményezésére tavaly nyáron életbe léptetett törvényeket

Orbán Viktor segítséget kért az olasz szélsőjobbtól – erre kéri Salvinit

Támogatását kéri a magyar miniszterelnök.

Salvini szerint, aki az EU-val tárgyal, az hazaáruló

Az olasz államfő közbelépését, a miniszterelnök parlamenti számonkérését és lemondását követelte Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép ellenzék vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen árulással vádolta Giuseppe Conte kormányfőt, mivel a parlament megkerülésével az Európai Unióval megállapodott az európai...

Bayer-próba Békemenetre hangolva.....

Még a legelvakultabb fideszeseknek is megingott a bizalma saját mozgósítóerejükben.

Orbán barátja rajta veszthet: nélküle alakulhat új kormány Olaszországban

Politikai fordulatot sürgetett Olaszországban Nicola Zingaretti, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára rögtönzött hétfői sajtótájékoztatóján, nem titkolva, hogy az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) zajló kormányalakítási tárgyalásokat jelentős akadályok nehezítik, pedig egy nap múlva választ kell adni az államfőnek a...

Tovább szigorítják a menekült-ellenes törvényeket

Az olaszországi partokra migránsokkal érkező civilhajók kitiltását célozza a római kormánynak az eddigi rendelkezéseket is tovább szigorító migrációs törvénycsomagja, amelyről a római felsőházban hétfőn este kezdődhet a szavazás.

Salvini: Berlin zsarolja Rómát

Zsarolásnak nevezte Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője csütörtökön Berlin kérését, miszerint csak akkor vesz át menedékkérőket Olaszországtól, ha Róma engedélyezi a Sea-Eye német nem kormányzati szervezet (NGO) hajójának kikötését 40 migránssal a fedélzetén.

Lehet, hogy Moszkva finanszírozta a pártját, mégsem akarják kihallgatni Salvinit

Nincs szükség Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga kormánypárt vezetője meghallgatására a milánói főügyész keddi bejelentése szerint, miközben Salvini jelezte, hogy kész a római parlamentben tisztázni a pártja moszkvai finanszírozását érintő ügyet.

Nemrég Orbán a hősének nevezte, most mindenki magára hagyta Salvinit

Újabb pofont kapott az olasz populista kormánypárt vezetője. A Fidesz után a lengyel kormánypárt is jelezte: nem lép be az EU-ellenes frakcióba az EP-ben.

Oda az egység – egymással vitatkozik a két olasz kormánypárt

Felelőtlennek nevezte Matteo Salvininek, a Liga kormánypárt vezetőjének kijelentéseit az olasz költségvetési hiánycél növeléséről Luigi Di Maio a másik kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője kedden, ami a két római miniszterelnök-helyettes nyílt szembenállásához vezetett az EP-választások előtt.

Kiderült: nem is az EP-képviselők megválasztásáról szól a májusi szavazás

Belpolitikai népszavazásnak nevezte Matteo Salvini, az olasz kormánypárt, a Liga vezetője az európai parlamenti választást, hangsúlyozva, hogy az olaszoknak élet és halál, múlt és jövő, a szabad Európa és egy iszlamista állam között kell választaniuk május 26-án.

Előbb kényelmetlen, majd sajog, a végén üvölteni tudnál! - Csak időközben az ajtók záródtak.....

Az a nagybüdös helyzet, hogy náculunk!

Belülről „megszerelni" az uniót! – De ki legyen a populisták főnöke?

A populista pártok egy európai szövetség létrehozásáért küzdenek, amelytől azt remélik, hogy majd belülről megváltoztatja az Európai Uniót, és arra csábítja Nagy-Britanniát, hogy laza szövetségben maradjon az EU-val.

Orbán szakított az illiberalizmussal, most már keresztény demokráciáról beszél

Az erős nemzetállamok fontosságában, a keresztény értékeken alapuló európai kultúra elsőbbségében és a határvédelemben is egyetértett Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter csütörtöki budapesti tárgyalásukon.

A két belügyminiszter teljes egyetértésben migránsozott

Magyarország és Olaszország elképzelése azonos az európai határok védelméről; arról, miként kell megakadályozni, hogy embertömegek, terroristák és más nemkívánatos személyek az Európai Unió területére jussanak – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter, miután hivatalos megbeszélést folytatott olasz kollégájával,...

Megérkezett Magyarországra Salvini, egyből lement a határra Orbánnal

Magyarországra érkezett Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes, akit Orbán Viktor miniszterelnök is fogadott.

Salvini a határait ellenőrző, kultúráját védő Európát akar építeni Orbán Viktorral

Egy "másfajta", határait és kulturáját védő Európa építésének érdekében utazik Magyarországra az olasz kormányfőhelyettes csütörtökön.

Orbán hőse az emberknek adná az EU-t – összegyűlt Milánóban a szélsőjobb

A Brüsszelt most uraló bürokraták helyett az identitással bíró nemzetek és népek Európáját hirdette meg Matteo Salvini, az olasz kormánypártok közé tartozó Liga vezetője.