Kaddish egy talán sosem volt gyermekért – a Saul fia című film történészszemmel

Aligha van olyan történelmi esemény, amelynek annyira nyomasztó lenne az emlékezete, mint a holokauszté. Amióta a nyugati filmművészet az 1970-es évektől felfedezte ennek a genocídiumnak a történetét, az egyik legfeldolgozottabb filmtörténeti témává vált. Így amikor úgymond történészszemmel foglalkozunk egy deklaráltan...

A Saul fia is esélyes a LUX-díjra

Az 50. Karlovy Vary Filmfesztiválon vasárnap este jelentették be annak a tíz filmnek a címét, amelyek esélyesek lehetnek az Európai Parlament LUX-díjára.

A Saul fia az év legfontosabb filmjei között

A Saul fia című magyar filmet, Nemes Jeles László cannes-i nagydíjas alkotását beválasztották a 2015-ös Lux-díj tíz elődöntős filmje közé.

A magyarok bejövetele

Amikor felhívtuk a gála vasárnapján Sipos Gábor producert, éreztük a hangjában az izgatottságot, hiszen e kedvező előjelek mellett a titkos favoritnak járó fokozott figyelem övezte a filmet (jegyet se nagyon lehetett kapni a vetítésekre). Így inkább csak a „babonás visszafogottságának” (csak nehogy elkiabálja) és az...

Andy Vajnáék a Saul fiát nevezik Oscar-díjra

Nemes Jeles László Saul fia című, cannes-i nagydíjas filmje képviseli Magyarországot a 2015. évi "legjobb idegennyelvű film" kategóriában az Oscar-díjra nevező bizottság szerdai döntése értelmében – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel.

Saul fia csütörtöktől a mozikban - Multiplex mozikban is vetítik a magyar sikerfilmet

Csütörtöktől országosan a mozikban Nemes Jeles László a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon négy díjjal – köztük a Zsűri Nagydíjával – kitüntetett alkotása, a Saul fia.

Jobbikosok a Saul fiáról: jobb lenne, ha a dicső időszakokat filmesítenénk meg

Miután Novák Előd két éve nem nézte jó szemmel a Saul fia állami támogatását, adott volt a kérdés, hogy vajon mit gondolnak párttársai a magyar filmről, miután óriási sikert aratott a cannes-i filmfesztiválon.

Novák Előd nem esett hasra a Saul fia sikerétől – inkább zsidózott egyet megint

A Jobbik politikusa 2 éve kiakadt azon , hogy közpénz ment a Saul fiára, ami végül hatalmas nagy sikert aratott a cannes-i filmfesztiválon múlt héten. Ám Novák Elődöt ez csöppet sem hatotta meg, mint legújabb Facebook-posztjából kiderült.

Saul fia kritika

Az elsőfilmes rendező nagy fába vágta a fejszéjét.

Sophie Marceau és Sienna Miller is imádta a Saul fiát

A Saul fia lenyűgöző film, soha nem láttam még ilyet – mondta vasárnap este az MTI-nek Sophie Marceau francia filmszínésznő a 68. cannes-i fesztivál zsűrijének tagja. Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia a zsűri Nagydíját kapta meg a fesztiválon.

Megszólalt a Saul fia rendezője a cannes-i díjak után

Megrázó érzés a semmiből a filmes világ közepébe belekerülni, de az volt a legfontosabb, hogy beszéljenek erről a filmről. Teljesítettük ezt a feladatot – mondta vasárnap este az MTI-nek Nemes Jeles László Cannes-ban, miután első nagyjátékfilmje, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia elnyerte a zsűri...

A Jobbik elfogadhatatlannak tartotta, hogy közpénz ment a Saul fiára

A roham tempóban "néppártosodó" Jobbik két éve még azt ígérte, "a filmgyártás terén is véget vetne a holokausztiparnak". Most, hogy az egész világ a Saul fiát imádja és Cannes-ban elképesztő sikere volt, különösen szórakoztató Novák Előd 2013. augusztus 6-ai közleménynek szánt Facebook-posztját felidézni , amelyben kikelt a...

A Saul fia kapta a zsűri Nagydíját Cannes-ban

Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, a Saul fia kapta a második legjelentősebb díjat, a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este a Joel és Ethan Coen vezette zsűritől.

A Saul fia nyerte a Zsűri Nagydíját Cannes-ban

Óriási elismerés a Saul fiának: a tegnapi két díj (FIPRESCI-díj, illetve Francois Chalais-díj) mellett a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál második legfontosabb díját, A Zsűri Nagydíját nyerte Nemes Jeles László alkotása.

A Saul fia kapta a cannes-i filmfesztivál második legrangosabb díját

Nemes Jeles László filmje, a Saul fia kapta a második legjelentősebb díjat, a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este a Joel és Ethan Coen vezette zsűritől.

Nyert a Saul fia Cannes-ban

Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjén, a 68. cannes-i filmfesztiválon.

A Saul fia kapta a nemzetközi kritikusok díját Cannes-ban - 35 mm-es kópiákról is látható lesz a mozikban

Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 68. cannes-i filmfesztiválon.

A Saul fia kapta a nemzetközi kritikusok díját

Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 68. cannes-i filmfesztiválon.

A Saul fia első vetítéseire órák alatt elfogytak a jegyek

A film 35 mm-es kópiákról is látható lesz a mozikban

A Saul fia című magyar produkcióért vívnak közelharcot a nagy stúdiók

Némi licitháború alakult ki a Saul fia (Son of Saul) című magyar dráma körül.

Világsiker lehet a magyar filmből

Az egyik legjelentősebb amerikai forgalmazó, a Sony Pictures Classics megvette Nemes Jeles László Saul fia című filmjének észak-amerikai forgalmazási jogait – tudta meg vasárnap a Variety című filmes szaklap. Az alkotást két nappal ezelőtt mutatták be a 68. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.