Így segítenek a magyarok egy didergő, magányos kislányon

A Bors tett egy kísérletet arra hogy bemutassa, mit kezdenek a magyar járókelők azzal, ha egy magányosan üldögélő, láthatóan fázó kislányt látnak.

Kutyák, mint a sérült katonák gyógyítói

Egy szervezet célja, hogy a háborúban megsebesült veterán és aktív katonákon egyaránt segíteni tudjon.

Csodát tettek a magyarok egy hajléktalan fiúval

A 21 éves Ferenc Dávid 16 éves kora óta él az utcán, helyzete reménytelennek tűnt. Egy adományozója a Facebookon kért segítséget, és azóta a fiút több százan keresték fel – írja a Hir24 . "DXN Család, kérlek segítsetek!!! Ma délután személyesen is találkoztam a 21 éves Ferenc Dáviddal, aki családi okok miatt hajléktalanná...

Örvényben

Bizony, örvényben próbál úszni Sári Emőke, mind a három gyermekével, jobbra is húzza az ár, balra is, kapaszkodik mindenbe, amibe csak bír – nem rajta múlik, hogy alig sikerül, és egyre mélyebben szippantja be a halálos tölcsér.

Szakmához és munkához segít egyedülálló anyákat a Magyar Vöröskereszt

Gyermeküket egyedül nevelő, rászoruló édesanyák szereztek bolti pénztáros részszakképesítést igazoló bizonyítványt a Magyar Vöröskereszt és az ausztriai H. Stepic Közép-Kelet-Európai Alapítvány munkaerőpiaci felzárkóztató programjában.November végén 23, gyermekét egyedül nevelő édesanya tett eredményes vizsgát és...

Segíts te is a Fülöp-szigeteki gyerekeknek, túlélőknek!

Európából sokak számára elképzelhetetlen, mi folyik a Fülöp-szigeteken az utóbbi két természeti katasztrófa (földrengés majd tájfun) pusztítása után.

S.O.S! Eltűnt két debreceni gyerek, segítsen!

A Debreceni Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálatot folytat Kulik Alexandra 13 éves és Kulik Gabriel Lajos 8 éves debreceni lakosok eltűnése ügyében.

Hajléktalanok, éhen

Felteszem a kérdést: miért mennek a hajléktalanok - a mai törvényi helyzet közepette - a legforgalmasabb aluljárókba, ahol a lehető legrövidebb időn belül találnak rájuk a közteresek s zavarják el őket, máshová?

A sajtó az illúzió és az emberek a valóság

Kedves valós és ismeretlen ismerőseim!

Ti kérdeztetek, most visszakérdezek! Segítsetek, hogy segíthessek!

Rengetegen kérdezik, hogy vidéken foglalkozom-e egyéni kezelésekkel és csoportos foglalkozásokkal. A válaszom: IGEN. Viszont mivel magam szervezem ezeket a találkozókat, ezért most a segítségedet szeretném kérni. Kíváncsi vagyok pár dologra, hogy tudjam mennyire van igény arra, hogy utazgassak az országban (vagy akár országhatáron...

Ruhára költök inkább, még ha beledöglök is...

Kinek mi a fontos az életben?

Az összefogás MINDEN!

MIT TEGYÉL, HA NINCS PÉNZED?

A Várpalotablog felhívása egy rákos srác életének megmentéséért

Dávid egy huszonhárom éves fiatalember.

Reményjárat Kasselbe

Mintha a magyar politika lassan kezdene postai útra terelődni – legalábbis ezt a következtetést vonhatjuk le a tegnapi nap eseményeiből.

A hó, a facebook és én

Engedtessék meg egy nagyon személyes vallomás az elmúlt napokról nekem, mint ennek a kulturális és életmód magazin főszerkesztőjének, aki valahogy belekeveredett a két napos mentésbe, és ha tudna aludni, azokról a borzalmakról álmodna, ami az országban történt.

Hogyan fejezhetném ki a köszönetemet?

Miért van az, hogy inkább az elégedetlenséget halljuk meg, az elismerést, hálát, köszönetet pedig nem?

Segítség a garabonci családnak és az erdélyi kislánynak

Az egyik családot a munkanélküliség, a mindennapi kenyérharc sújtja, a másikat a tragédia szele is megsuhintotta.

A nyomor egymás ellen hangolja az embereket, szétveri a közösséget

Mintha le akarnák rángatni a Szabolcsot a térképről; távcsővel fürkészték az illegális munkavállalókat; egy hatvan fokban deformálódott gerincű kisfiú a magyar állam szerint nem szorul segítségre - újabb életkép Sonkádról, a faluból, ahol a Közmunkás Szakszervezet megalakult.

Jótékonyság: Szüzességét árulja egy lány, hogy segíthessen

Furcsa jótékonykodás: brazil diáklány annak adja magát, aki a legtöbbet ígér érte, a pénzt pedig a rászoruló családoknak adja.

Rados Virág: A visszakapott élet

A visszakapott élet Rados Virág második regénye, a nagy sikerű Bipoláris folytatása, amely szintén igaz történet alapján íródott.

Megölték a családja szeme láttára, pedig csak segíteni akart

Azért kellett meghalnia a 63 éves férfinak, mert aggódott más gyerekének az egészségéért!

Segítség kell a kis Bencének - 924 ezer forintba kerül a gyógyászati sapka

Koponyaműtéten esett át március elsején a kilenc hónapos zajki Barti Bence.

Lilla csak járni szeretne…

Lilla két éves koráig úgy viselkedett, mint egy egészséges kisbaba.

Úgy néz ki, megmenekül a ZTE FC!

Csütörtökön nem sokkal fél négy előtt lépett ki Nagy Ferenc elnök a ZTE FC öltözőjéből, ahol arról tájékoztatta a játékosokat, hogy megoldónak-e a csapat gondjai.

Orbán Viktor újabb levelet írt: másként segítene az állam

Újabb levelet kapnak a közszféra devizahitelesei: ezúttal kamattámogatott árfolyamrögzítést ígér a kormány.

6 egyszerű tipp, és kapcsolatba lépsz az Angyaloddal!

Életedben biztosan vannak olyan dolgok, melyeken szívesen változtatnál, de nem igazán tudod, hogyan.

Dolgozz ingyen, hogy jobb legyen!

A munkanélküliség csökkentésében is segíthet az önként végzett, ingyenes meló – legalábbis a Nemzeti Erőforrás Minisztérium így gondolja.

Ha a pénzért mentőznénk, már nem lennénk itt...

Évente több ezer kiszolgáltatott emberen segítenek, olykor a szó szoros értelmében életet mentenek.

Segített a Vöröskereszt

Hírközlési szokásokkal szembemenve, most egy jó hírre hívjuk fel a figyelmüket.

A Szcientológusok Szegeden jártak

A Szcientológia önkéntesei Szegeden jártak, az Önkéntes Lelkészek a Szcientológia Egyház Szegedi Missziójának meghívására érkeztek a Tisza menti városba.