A TV2 beismerte: kölcsönpénz miatt szerződött Simicskával

A TV2 nem tartja jogszerűnek sem a Megapolis Média Vagyonkezelő Zrt. opciójának alapítási körülményeit, sem pedig az opció lehívását, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket – közölte a TV2 kedden az MTI-vel.

Belerokkanhat a TV2 az Orbán-Simicska háborúba

Minden eddiginél keményebben zajlik az Orbán-Simicska párharc: embereik, Andy Vajna és Fonyó Károly jelenleg a TV2-n marakodnak . Ez érthető módon nem tesz jót a csatornának – írta a Blikk .

Csapdát állíthattak Vajnának – újabb fordulat TV2-ügyben

avaly majdnem kiszorították Simicska Lajost és üzlettársát, Fonyó Károlyt a TV2 mögül, idén azonban visszavágtak, és gyorsabbak voltak Andy Vajnáéknál – írta a Népszabadság. Hétfő délben a cégbíróság iktatta Fonyó beadványát a TV2 megszerzéséről, amelyből több új érdekes részlet is kiderült. Közben a TV2-nél...

Vajna kezdhet aggódni: Simicskáék már a cégbíróságon a TV2-vel

Simicska jó barátja, Fonyó Károly közelebb került a TV2 megszerzéséhez: hétfőn délben iktatta a cégbíróság a milliárdos üzletember beadványát, amelyből az derül ki: valóban 2 nappal Vajna előtt jelezte vételi szándékát – írta a NOL .

Varga Mihály: Simicska nem szólt bele a politikai döntésekbe

A nemzetgazdasági miniszter szerint pont az volt a baja, hogy bele akart, de nem engedték – derült ki egy Népszabadságnak adott interjújából.

Simicskát kicselezhették a TV2-vel – Orbánék kivárnak

Még mindig nem tudni, hogy most akkor Andy Vajna vagy Simicska Lajos barátja, Fonyó Károly-e a tulajdonosa a TV2-nek. A NOL.hu arról írt: Simicskáékat kitrükközhették az adásvételből.

"Zseniális húzás volt Simicska részéről" – a TV2, de a kormány se érti, mi történik

Jelenleg az érintetteken kívül senki sem tudja megmondani, hogy akkor Fonyó Károly vagy Andy Vajna -e a TV2 tulajdonosa. A csatornánál és a kormánynál is teljes az értetlenség – tudta meg a VS .

Simicska földjeit árverezi el az elsők közt a kormány

A Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó agrárcégek nagy földterületeivel kezdi az állami földek elárverezését a kormány – számolt be az agrarszektor.hu .

A kormány lapjának nem hír, hogy Simicska széttrollkodta a TV2 eladását

Az egész magyar média vezető hírként hozta, hogy Simicska Lajos keresztbe tett Andy Vajnának a TV2 megvételénél, ami állítólag Orbán Viktort nem tette túl boldoggá . Csak egy lapot nem érintett meg a botrány szele: a Magyar Időket, a kormány házilapját.

TV2-botrány: Orbán dühöng, Simicska 1 millió eurót áldozhatott

Az Orbán-Simicska háború februári kirobbanása előtt, már tavaly ősszel letehettek Simicska Lajosék 1 millió eurót azért, hogy elővásárlási opciót szerezzenek a TV2-re – tudta meg az Origo .

Az internet is jól szórakozik a Vajna-Simicska párharcon

Úgy tűnik, az idei évben Simicska Lajos szállítja a legszórakoztatóbb médiapillanatokat: az ikonikussá vált február 6-ai "G-nap" után ismét az oligarcha kavarta fel az állóvizet. Tegnap ugyanis rá pár órára, hogy bejelentette Andy Vajna : megszerezte a TV2-t, jött is Simicska barátjának, Fonyó Károlynak a cáfolat a, hogy az nem...

Hát hova viszik azt a tévét?

Csütörtökön ketten is azt mondták, hogy övék a TV2. Hogy lehet ez?

Megszólalt a volt RTL-vezér: nem lesz kormányközeli a TV2

Már önmagában az is bombaként robbant, hogy a volt RTL-vezér, Dirk Gerkens áll a TV2 élére , amit Andy Vajna vásárolt meg. Aztán ezt a meglepetést kissé elhomályosította, hogy kiderült: lehet, hogy a csatorna nem is Vajné, hanem Simicska Lajos barátjáé , Fonyó Károlyé. De azért a NOL  Gerkensről sem feledkezett meg, interjút...

Magyaros történet: Vajnáé, Simicskáé és a régi tulajdonosoké is a TV2

Igazi magyaros történet kezd kirajzolódni a TV2 eladása vagy nem eladása kapcsán.

Hajdú Péter végre rendet tett a TV2-botrányban

Hajdú Péter elmondta a Blikknek , hogy most akkor Fonyó Károly vagy Andy Vajna -e a TV2 új tulaja.

Ez már tényleg szürreális, de a TV2 ma este ünnepli a szülinapját

Elképesztő napot tudhat maga mögött a TV2: először Andy Vajna bejelentette , hogy hivatalosan is az övé a csatorna és a volt RTL Klub-vezér, Dirk Gerkens áll az élére, majd pár órára rá, Simicska Lajos bizalmasa, Fonyó Károly szólt , hogy ő igazából már két napja megvette a tévét . A habot a tortára Till Attila, a TV2...

Mégsem Vajnáé a TV2? Simicska közbeszólt

Úgy tudta mindenki, hogy a mai napon hivatalosan is Andy Vajné lett a TV2 , aminek az élére a volt RTL-vezért, Dirk Gerkenst állította. Simicska Lajos érdekeltsége erre most rácáfolt – írta a 444 .

Simicska minden második közgépes dolgozóját kénytelen kirúgni

Közleményben tudatta a Közgép: mintegy 350 dolgozójától kénytelen megválni. Az ok:  az építőipari beruházások drasztikus visszaesése.

Valóban kormányzati kézivezérléssel irányították a HírTV-t Simicska gecizése előtt - 444

Ha valakinek lettek volna illúziói arról, hogyan működik Magyarországon egy papíron magánkézben lévő, valójában állami megrendelésekkel kitömött tulajdonos által működtetett, állami hirdetésekkel megtámogatott hírcsatorna Magyarországon, akkor nekik most elárult néhány bennfentes információt a Hír TV...

A kormány hetente járt eligazítást tartani a Hír TV vezéreinek

A Simicska kirohanása után G-napként elhíresült február 6-a óta nagy változások történtek a Hír TV-nél. Erről mesélt Tarr Péter vezérigazgató-helyettes a Kreatívnak  adott interjúban.

Orbán megint geci

A 444.hu lassan kiállítást nyithat a politikailag motivált graffitikből, annyi fotót kap az olvasóitól. Most éppen a rakparton lőtt valaki egy ilyet:

Orbán már nem geci

Ha a miniszterelnök szent nevének szánkra vételéről van szó, rögtön felgyorsulnak a közszolgáltatások is: olyan gyorsan sikerült az "Orbán geci" feliratot eltűntetni, hogy olyan sebességet magyar átlagpolgár még nem látott közpénzből – írja a feliratot kiszúró 444.hu .

Lázárnak hála Kehi-vizsgálatot kap Simicska a nyakába

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) soron kívüli vizsgálatát rendelte el a Miniszterelnökséget vezető miniszter hazai útépítésekkel kapcsolatban az európai csalás elleni hivatal (OLAF) felvetései nyomán.

Veiszer Alinda: ha Simicska kompenzál, akkor hurrá

Veiszer Alinda nemrégiben igazolt a Hírtévéhez, ahol kapott egy beszélgetős műsort. Tudják, ahol rögtön az első kérdései egyike az volt Tereskovához, hogy akkor Orbán geci-e . Most viszont Veiszert kérdezte a Magyar Narancs Simicskáról.

Simicskáék kiakadtak a fővárosra, perelnek

A Mahir Cityposter Kft. megdöbbenéssel fogadta a Fővárosi Közgyűlés azon döntését, hogy felmondja a velük kötött szerződést. Mivel mindig teljesítették szerződési kötelezettségeiket, nem tudják elfogadni a felmondást – közölték szerdán az MTI-vel.

Rogán 25 milliárdot költhet médiára

A magyar médiában is hatalmas befolyást szerezhet Rogán Antal, mivel ő felügyeli majd azt a 25 milliárddal kitömött hivatalt, amely 1500 állami intézmény reklámköltéseiért felelős – írja a Népszabadság .

A főváros is elköszönt Simicskától

Ahogy az várható volt , szerződést bont a több mint hétszáz budapesti hirdetőoszlopot üzemeltető Mahir Cityposter Kft.-vel a fővárosi önkormányzat – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Ellökheti Simicskát a mézesbödön mellől a főváros

Kilenc éve áll szerződésben Simicska Lajos reklámcége, a Mahir Cityposter a fővárossal. A 25 évre kötött szerződés értelmében a cég 750 hirdetőoszloppal és reklámhellyel gazdálkodhat 45 millió forintos éves minimumdíjért cserébe. Ám ennek most vége szakadhat, ugyanis a közgyűlés várhatóan zárt ülésen (!) szerződést...

Vida Ildikó munkát kapott Simicskától

Nem maradt állás nélkül a NAV-tól távozó Vida Ildikó. Új munkahelyét a Simicska-birodalom biztosítja – írta a hvg.hu .

Visszaszóltak a csúszó Simicska-interjú miatt hisztiző jobbos újságírónak

Stumpf Andrásnak, a Mandiner újságírójának adott interjújában dobta be Simicska Lajos az "Orbán Viktor vajon ügynök volt-e?" című atombombát. Viszont Stump azóta is hiába várta, hogy az oligarcha nagyinterjút adjon neki.