Saját maguknak csökkentették a rezsit az ingyenélő siófoki fontos emberek

Csaknem százötven embernek, köztük helyi politikusoknak, orvosoknak, ügyvédeknek nem kellett tavaly hulladékszállítási díjat fizetniük Siófokon. Az ügyben feljelentést tett Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere mint a térségi hulladékgazdálkodási önkormányzati társulás elnöke.

Biztosítják Siófoknak a szükséges rendőri erőt

A rendőrség "a szükséges és elégséges erőt" biztosítja Siófoknak a közbiztonság fenntartásához mind a nyári idegenforgalmi szezonban, mind az év többi időszakában – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI-vel, arra reagálva, hogy a balatoni város polgármestere rendőri erősítést kért.

Rendőri erősítést kért a hétvégékre Siófok polgármestere

Siófok polgármestere azt kérte, hogy hétvégi éjszakákon átvezényelt rendőrökkel erősítsék meg a közbiztonságot városában. Lengyel Róbert szerdán az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy a megyei rendőrfőkapitányhoz fordult kérésével.

A fideszes államtitkár családjának öt lakása van egy siófoki lakóparkban

Simicskó Istvánnak egy, 70 feletti szüleinek további négy lakása van ugyanabban a lakóparkban a siófoki Aranyparton. Nem tudni, hogy az államtitkár szülei miből tudták megvenni a több tízmilliós nyaralókat – írja az Átlátszó .

Így fagyott be a Balaton – videó

Time-lapse videót tett közzé az Időkép arról, ahogy hétfőről kedd virradóra befagy a Balaton. A Hold és a fények egészen különös látvánnyá tették a jég terjedését, amit Siófokon rögzített egy kamera.

Az EuroAszfalt és a Colas Alterra nyerte a siófoki szennyvíztisztító tenderét

Budapest, 2014. november 3., hétfő (MTI) - Az eredetileg becsült nettó 6,4 milliárd forint helyett, nettó 7,3 milliárd forinttal az EuroAszfalt Kft. és Colas Alterra Zrt. közös ajánlata nyerte a siófoki szennyvíztisztító telep tervezésére és kivitelezésére kiírt tendert - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Kampány után nem jár az ingyen telefon Siófokon

Az önkormányzati választási kampányban mobiltelefont ígért Siófokon az akkori polgármester, fideszes jelölt. Persze nem, nem, dehogy azért, hogy szavazzanak rá, azonban most, hogy csúfos vereséget szenvedett, "technikai okok miatt" valahogy mégsem tudják átadni a siófokiaknak járó telefonokat.

Ön Siófoki? Akkor tessék, itt egy okostelefon

Minden helyi választópolgár kaphat egy drága telefont. Úgy alakult, hogy éppen a választások előtt.

Siófokon több ház lakhatatlanná vált

Siófokon fél nap alatt három hónapnyi csapadék hullott, több ház lakhatatlanná vált – mondta Balázs Árpád polgármester az MTI-nek.

Három férfit gyanúsítanak a siófoki rablógyilkossággal

Három férfit gyanúsít a rendőrség a pénteken Siófokon történt rablógyilkossággal – közölte Szijártó István, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettese kedden Kaposváron sajtótájékoztatón.

Kertjében lesett gyilkosa a siófoki vállalkozóra

A Siófok-szerte jól ismert vállalkozót szombatra virradóra gyilkolták meg.

Siófoki gyilkosság: őrizetbe vettek egy embert

A siófoki gyilkossággal kapcsolatos nyomozás során őrizetbe vettek egy embert vasárnap – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Megöltek egy ismert vállalkozót Siófokon

Holtan találtak szombat reggel siófoki otthonánál egy férfit, aki az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint bűncselekmény áldozata lett – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Négy autó ütközött Siófok és Balatonvilágos között

Összeütközött négy személyautó szombat délelőtt a 7-es főút Siófok és Balatonvilágos közötti szakaszán. A balesetnek egy súlyos és négy könnyű sérültje van, őket a mentők kórházba szállították.

Siófok: Új gyógy- és wellness-szálloda épül

Új négycsillagos ayurvedikus gyógy- és wellness szállodát épít a Viola 30 Kft. Siófokon 735 millió forintos költségvetéssel, amelyhez 515,1 millió forintos uniós támogatást sikerült nyernie - tájékoztatta Rendes Szabolcs projektmenedzser az MTI-t hétfőn.

Több jármű ütközött az M7-es autópályán Siófoknál, lezárták a sztrádát

Több jármű is összeütközött az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán, Siófok közelében.

Először rendeznek halfesztivált Siófokon

Először rendeznek halfesztivált Siófokon a hétvégén, a rendezvényen elsősorban a halból készült ételeké lesz a főszerep, de szórakoztató programokkal is várják a szervezők a közönséget - tájékoztatta Kolumbán Tünde, a városi önkormányzat sajtóreferense az MTI-t hétfőn.

Márton-napi Pálinkafesztivál Siófokon

Idén november 9-11. között negyedik alkalommal rendezik meg a Márton napi Pálinkafesztivált Siófok főterén.

Caramel, R-GO és Ferry Corsten is a homokon

Az ország legpörgősebb, fehérhomokos strandján – egy hónap múlva - június 21-től ismét beindul az élet.

Kigyulladt egy szauna Siófokon, egy ember megsérült

Tűz ütött ki egy siófoki családi ház szaunájában hétfő este 8 óra előtt. A Nefelejcs utcai 250 négyzetméteres lakóház mellett álló szauna terjedelmében égett.

Horváth Ferivel a kispadon klubrekordnál tart a Kecskemét

A Kecskemét 2-0-ra nyert a sereghajtó Siófok vendégeként az OTP Bank Liga 12. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Még olcsóbb Siófok a Siófok Nights karszalaggal

Siófok az egyik legkedveltebb nyári nyaralóhely, és bár a válság miatt sokan még egy olcsóbb kiruccanásra is nehezen tudnak félretenni, rengeteg pénztárca kímélő megoldás létezik, hogy akár a család, akár a balátok jól érezhessék magukat a Balatonparton.

Bundabotrány - Manipulált eredmény született a Siófok-Zalaegerszeg meccsen

Újabb három gyanúsítottja van a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügynek és konkrétan megnevezték az egyik megbundázott meccset: 2008. november 9-én lejátszott Siófok-Zalaegerszeg mérkőzésen (1-4) manipulált eredmény született.

Aczél Zoltán 4000 eurót kapott a ZTE elleni meccsért

A Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében konkrétumokat is megfogalmazott Aczél Zoltán őrizetbe vételével kapcsolatban.

Letartóztatták Aczél Zoltánt

A Haladás edzőjét bilincsben vitték el a Videoton elleni Magyar Kupa találkozó után, a pletykák szerint Sütő László "rántotta" magával.

Rekord: 5850 mézeskalácsból építettek házat Siófokon

A Guinness-rekordok könyvébe kívánkozó húsz négyzetméteres házikó 5850 darab mézeskalácsból készült, 200 kiló lisztet, 800 darab tojást és 98 kiló mézet használtak fel a helyi pékek.

Aranypart Levi a legnagyobb bulikirály

Aranypart Levi is minket választott.

ZTE FC - Matematikailag van még esély a bent maradásra, de...

A labdarúgó NB I-ben a ZTE FC együttese hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott a Kaposvárral.

Folytassa, kérem!

Milliószor hallottuk már az alapigazságot, egységben az erő.

A siófoki keménymag a DVTK otthonában

Ő itt a játéknap hőse