Sony Xperia 1 III és Sony Xperia 5 III mobiltelefonok

Sony Xperia 1 III és Sony Xperia 5 III alkotja a távol-keleti élcsapatot 2021 első felében.

SONY Xperia Pro a mobiltelefon világ kakukktojása

SONY Xperia Pro a mobiltelefon világ kakukktojása, mert külseje egy mobiltelefoné, viszont a kialakítása valami egész más célt szolgál.A japánok egy évig húzták a megjelenést, így nem a friss 888-as hanem még a 865-ös korábbi Snapdragon a vezérprocesszora.

Sony Xperia 5 II új dobás Japánból a tisztességes mobil

Sony Xperia 5 II az új dobás a felkelő nap országából. Szeptemberi bejelentéssel az év utolsó negyedévében várható a szállítások kezdete.

A fél világról távoznak a Sony mobilok

A Sony mobilrészlege már köztudott, hogy évek óta veszteséges, szerencsére több lábon is áll a cég különben már lehúzhatták volna a rolót. Most úgy tűnik egy igen komoly lépést fognak megtenni, ami eredményeként több országból is kivonulhatnak.

A semmiből lesz nyereséges a Sony mobilos részlege

Szebb napokat is megélt már a Sony mobilos szekciója, ami már évek óta hatalmas veszteséget generál.

Már egy okostelefonnal is lehetsz elismert fotós - Mobil News

Tavaly decemberben nyolcadik alkalommal rendezték meg a Mobile Photography Awards versenyt.

Renderképeken és videón a dupla kamerás Xperia XA3

A CES-en mutatkozott be az Xperia XA2, bár a folytatásról már most érkezett renderkép és egy videó, de nagy eséllyel idén már nem ismerkedhetünk meg vele.

Nagy ívelt OLED kijelzővel érkezett az Xperia XZ3

Az Xperia XZ3-ről már számtalan pletykát halhattunk az elmúlt hetekben.

MWC 2018: Megérkezett az Xperia XZ2 és Xperia XZ2 Compact!

A délelőtt folyamán a Sony is megtartotta rendezvényét Barcelónában, ahol megismerkedhettünk az XZ széria legújabb tagjaival.

Fotón a Sony Xperia XZ2 Compact prototípusa

Az Xperia Blog kiszivárogtatott egy fényképet, a Sony hónap végén bemutatásra kerülő egyik mobiljának kezdetleges változatáról.

Februárban jön a Sony csúcsmobilja, Xperia XZ Pro néven

Azt már tudjuk, hogy a Sony dobja az évek óta használatban lévő formatervét és egy teljesen új, keret nélküli kialakítással érkezik, a japán cég következő zászlóshajója.

6 hüvelykes Sony tűnt fel GFXBench-en, Andorid Oreoval – GSMring

Az augusztusban bemutatott három Sony készülék után, a japán cégnél továbbra sem tétlenkednek, a napokban egy újabb modell tűnt fel a GFXBench oldalán.

Újabb részletek derültek ki a Sony Xperia XZ1-ről – GSMring

Még több infót tudtunk meg az érkezőben lévő Sony csúcsmobilról a GFX Bench-nek köszönhetően.

Az Antutu tesztjén járt a Sony hamarosan bemutatkozó mobilja

Mint már arról korábban beszámoltunk augusztus utolsó napján az IFA-t megelőző napon fog egy sajtótájékoztatót tartani a Sony, melynek keretein belül több mobil is bemutatkozhat.

Három Sony mobil érkezhet augusztus végén

Mint ahogy az általában lenni szokott a Sony az MWC és az IFA eseményeken szokott sajtótájékoztatót tartani az új mobiltelefonjaival kapcsolatban, idén sem lesz ez másképp és több készülék érkezésére is számíthatunk.