Kiadták az utasítást: nem sorosozhatnak a fideszesek

A pártközpont utasított: a képviselők semmilyen Sorossal kapcsolatos anyagot nem tehetnek ki.

Mi marad?

A beszélgetést a Fidesz és az emberek között nem „újratervezni”, hanem egyáltalán elkezdeni kell.

Karácsony Gergely a migránsokat is a magyar emberekkel tartatná el

Karácsony Gergely annak a szocialista pártnak az arca, amelyik elszegényítette az országot, elvett az idősektől egyhavi nyugdíjat, háromszorosára emelte a gáz árát és az összeomlás szélére taszította az egészségügyet.

Ki lesz a következő Orbán-Fidesz-ellenség?

Az tehát szinte biztos, hogy az ellenzék szinte egész pályás letámadásra számíthat.

Egy virtigli náci, aki embertenyészetekről vizionál - Városi Kurír

Mondtad, nem kéne!

A fideszes polgármestereknek telefonon is el kell ítélniük Sorost

Előre rögzített telefonhívásokkal támogatják majd a települések fideszes polgármesterei a választókerület kormánypárti képviselőjelöltjét.

Hollik megint nagyot mondott

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő szerint elképesztő, hogy Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa ilyen leplezetlenül Soros György szolgálatában áll.

Soros pénzén védte Orbánt

Schiffer András - ha már a kormánylap leleplezte - beismerte, bizony így volt.

Fideszes polgármesterek ragadnak telefont és beszélnek Sorosról

Előre felvett telefonhívásokkal támogatják majd a települések fideszes polgármesterei a választókerület fideszes képviselőjelöltjét.

Bödőcs bevállalós Orbán-paródiája miatt bűnhődik a Pátria Rádió - Városi Kurír

Bödőcs Tibor nagy sikerű Orbán Viktor-paródiája miatt szavazta meg Pék Zoltán azt a frekvenciatanácsi előterjesztést, ami kiegyensúlyozatlan tájékoztatásra hivatkozva elmarasztalta a Pátria Rádiót.

A Fidesz szerint a Stop Soros elfogadásával Magyarország újabb védvonalat húz

A Stop Soros törvénycsomag elfogadásával Magyarország újabb védvonalat húz – jelentette ki Puskás Imre, a Fidesz szóvivője vasárnap újságíróknak.

Soros: tragikus hiba lenne Nagy-Britanniának a brexit

Soros György szerint tragikus hiba Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból. A magyar-amerikai nagybefektető a Mail on Sunday című konzervatív, erőteljesen EU-ellenes irányvonalú vasárnapi brit lap online kiadásában megjelent cikkében reagált a lap által ellene intézett támadásokra.

Teljes Fidesz-tüzérség bemérte és lövi Karácsonyt - Városi Kurír

Miután a szombat délelőtt Juhász Péter lealázásával kezdődött, délre jöhet a következő!

Bréking! Szökésben a Soroshoz köthető nagytestű! - Városi Kurír

Manapság nehéz eldönteni egy cím, egy hír hallatán, hogy mennyi az igazságtartalma.

"Orbánt a hatalom akarása mozgatja" – kimerítő portrét közölt Orbánról a Financial Times

A lapnak Orbán nem volt hajlandó nyilatkozni, de Soros György például igen.

Kormánykonklúzió: Soros hülye! - Városi Kurír

Lehangoló, a kormánypropagandával szemben álló helyezést ért el Magyarország az Open Budget Survey 2017-es listáján, amely során a költségvetési átláthatóságot vizsgálták.

Tényleg indul a Soros György által létrehozott párt a választáson! - Városi Kurír

Nemrég még felváltva röhögtem és bosszankodtam egy közvélemény-kutatás eredményén, amely szerint a magyar választók kétharmada abban a tudatban él, hogy Soros György Pártja (SGYP) is részt vesz a választáson.

A Bizottság nem vár: beperelte Magyarországot a Lex CEU miatt

Már az Európai Unió Bírósága előtt van az Európai Bíróság keresete a Lex CEU ügyében.

Hidvéghi Balázs szerint az ellenzéki vezetők veszélyt jelentenek Magyarországra

Hidvéghi Balázs az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában kifejtette: az ellenzéki pártok, vezetőinek mozgásából, nyilatkozataiból az látható, hogy “ki nem állhatják egymást”, “egymás kinyírásával” vannak elfoglalva.

Horváth Csaba szerint Soros Botkára utalt a davosi Fórumon

Nincs barátság a szocialistáknál.Az ATV Reggeli Start című műsorában Soros György davosi kijelentéséről kérdezték Horváth Csabát, aki meglepő választ adott:

Indul a Fidesz plakátkampánya: Soros öleli Vonát és Gyurcsányt

A lebontott határkerítés előtt áll Szél Bernadett, Gyurcsány Ferenc, Soros György, Vona Gábor és Karácsony Gergely, a politikusok kezében erővágó.

Soros: a Facebbok és a Google veszélyeztetik a demokráciát

Soros arra figyelmeztetett, hogy a közösségi oldalak az innováció akadályai, és problémás, ahogyan az emberek figyelmét befolyásolni képesek – ez a hatalom ráadásul egyre kevesebb ember kezében van.

Ön mennyit kapott Sorostól?- Hol a lé, Hidvéghi bajtárs? - Városi Kurír

A Fidesz-kommunikáció alapján kiszámolható - ha hinni lehetne a mondottaknak - hogy Soros György minden magyar család számlájára cirka 300.000 forintot utalt annak reményében, hogy nem szavaznak Orbán Viktorra.

"Mélytorok" Hídvéghi Balázsnak jelent - reszkess Soros! - Városi Kurír

Hidvéghi Balázs szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a legújabb (?) hírek szerint Soros György csak az Egyesült Államokban tavaly megháromszorozta az Orbán-kormány elleni lobbira fordított támogatásait.

Csakaztnemértemcsókolom, hogy hol van ilyenkor az MSZP elnöke? - Városi Kurír

Soros nem sógyurmába nyomta a tenyerét, hanem kvázi tényként közölte, hogy az MSZP -t megvette a Fidesz.

Soros téved, vagy csak kimond?

Persze lehet, hogy Soros téved, és a valószínű kamupártokon kívül nincs semmire befolyása a Fidesznek.

Németh Szilárd: Szél Bernadett és az LMP a Soros-terv mellett van

Szél Bernadett, az LMP társelnöke és pártja köztudottan a “Soros-terv” mellett van – mondta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Dobszay János: A Soros betű

Szubjektív lapajánló.

Visszaszólt a kormánynak Soros alapítványa

A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány szerint a Stop Soros nem Sorosról és róluk szól, hanem el akarják hallgattatni a még független hangokat.

MSZP: felvételkori árfolyamon forintosítsák a devizahiteleket!

Az MSZP ismét benyújtja devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását tartalmazó törvényjavaslatát.