A Fidesz korábbi frakcióvezetője szerint csak kampányfogás a Soros-tervvel való riogatás

A Fidesz korábbi frakcióvezetője meglepő álláspontot képvisel a Soros György-kérdéskörrel kapcsolatban.

Beindult a pártapparátus Simicska cégei ellen - ilyen, amikor a fagyi visszanyal

A feltehetően Jobbik-közeli „magánzó” által finanszírozott óriásplakátok túl hatásosra sikeredtek, így beindította a Fidesz-apparátus a „szerveit” az ellehetetlenítésükre.

"Mi a Soros-terv? Egy ilyen zsidó izé" – Kovács András Péter a Nemzeti Konzultációt parodizálja

A "Soros-tervről" szóló, hamarosan a postaládánkban landoló Nemzeti Konzultáció ihlette meg az egyik legismertebb magyar humoristát.

Az “Orbán-tervről” rendeznek “nemzeti konzultációt”

Minden diktatúrának ellenségre és bűnbakra van szüksége. Demokráciák nem gyártanak ellenségképet, nem tesznek meg senkit bűnbakká. Ahol bűnbak van, ott diktatúra is van. A bűnbak legfontosabb tulajdonsága az, hogy ártatlan. Mások bűneit pakolják rá, és a más bűnei miatt bűnhődik.

Megszólalt Soros alapítványának szóvivője - „Segítünk az embereknek”

- Akkor most van Soros-terv, vagy nincs?

Beleállt a sorosozásba három ismert magyar humorista – az eredmény lenyűgöző

Litkai Gergely, Kovács András Péter és Hadházi László "arcukat és nevüket nem vállalva" készített vicces paródiát a kormány Soros György elleni hadjáratából.

Újabb támadást indítottak a Soros-szervezetek

Újabb eszközzel támad a Soros-birodalom, most éppen a “kormányzati médiafölényt” akarják megtörni a nyomtassteis.hu segítségével. Az oldal az eDemokrácia Műhely Egyesület égisze alatt jött létre, karöltve a Norvég Alappal, az Ökotárssal és más efféle alakulatokkal, akiket Soros György pénzel. Az eDemokrácia Műhelyt a...

A Fidesz bojkottja miatt határozatképtelen volt a rendkívüli ülés

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt az Országgyűlés hétfőre – ellenzéki kezdeményezésre – összehívott rendkívüli ülése, így csak napirend előtti felszólalások hangzottak el.

Zalaváron ?Tündérliget – Tovább titkolózik a Migration Aid,

Hátsó ajtókon át, a polgármesterek és a helyi lakosság tájékoztatása nélkül, a hátuk mögött szervezi titkos balatoni menekült üdülő táborát a Migration Aid, valahol Zala megyében.

Cvetin Chilimanov: Sorosék beavatkozási kísérleteket indíthatnak ősszel Magyarország ellen

Soros beavatkozása Macedóniában az 1990-es évek legelején kezdődött, akkor még azzal az álcával, hogy a Balkánon kirobbant véres háborúk befejezésében kíván segédkezni.

Nem fogsz hinni a szemednek: a BBC döbbenetes adatokat közölt Orbán és Soros párharcáról

Egy, a BBC-nek adott interjúban kifejtette véleményét Soros György amerikai üzletember a róla szóló magyarországi plakátkampányról. Szerinte a Fidesz antiszemita módon próbálja meg ellene hangolni a magyar közvéleményt. A csatorna nemcsak Soros véleményét közölte, hanem olyan számokat is, amelyek vérlázítóak lehetnek még a...

Németh Szilárd: az egész ellenzék "tokkal-vonóval" aláírt Sorosnak

A Fidesz szerint az egész magyar ellenzék "tokkal-vonóval" aláírt Soros Györgynek.

Konok Péter épp most "mesében" mondja el Sorosról

Konok Péter hol publicisztikában, hol véleményben, de mindig kimondja, amit gondol. Németh Szilárd, titkosszolgálat, és Soros, épp most róluk "mesél". Szóval, a Soros…– nézett végig Németh Szilárd az irodájában összegyűlt Titkosszolgálatokon.

MSZP: Hitlert idézi a Soros-plakátok leszedése

A szocialisták szerint éppen úgy szedik le éppen most a sorosozó plakátokat a vizes vébé előtt, mint az 1936-os berlini olimpia alatt a nácik a saját propagandájukat.

Még a vizes vébé vége előtt leszedik a Soros-plakátokat

Orbán Viktor azt látná jónak, ha a vizes világbajnokság győztesei már nem látnák a »Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!« plakátokat

Netanjahu: Nem antiszemitizmus a Soros-kampány

Az izraeli külügy arra emlékeztet, hogy Sorost Izraelben is sok bírálat éri tevékenységéért.  

Tiltakozó petíció indult a kormány plakátkampánya ellen

Sokaknál kiverte a biztosítékot a legújabb plakátkampány, ezért petíciót indítottak a gyűlöletkeltés minden formája ellen – írja a Szabad Pécs .

Máris megérkezett a Soros-plakát legviccesebb átírása

A 444 arra kérte olvasóit, küldjék be a legkreténebb frissen kihelyezett kormányzati plakátokat: akár azért, mert hülye helyre ragasztották őket, akár, mert már "meg is rongálták" azokat az utca népművészei.

Nyilt levél Soros Györgynek! - Szemtől Szembe

  LAJOS VILLÁS·2017. JÚNIUS 3.   Tisztelt Soros György úr!  Engedje meg, hogy a hazájáért, Magyarországért aggódó állampolgári minőségemben rosszallásomat fejezem ki Önnek azért, mert a napokban az EU egyik értekezletén, különösen nagy nyilvánosság előtt, –  MAFFIAÁLLAMNAK nevezte – a FIDESZ által vezetett –...

Hódmezővásárhelyen indulhat a tízemeletes panelok visszabontása

Ha a lakosság is rábólint, akkor Lázár János szülővárosában indulhat egy 60 lakásos panel-visszabontási kísérlet – erről maga a miniszter számolt be.

A Magyar Tudományos Akadémia kiáll a CEU mellett

"Nagyon szerencsétlen lenne a magyar tudományra nézve, ha a CEU-nak el kellene mennie."

Elmebeteg fideszállatok: Soros emberei a Postára is beszivárogtak, és szabotálják a nemzeti konzultáció kérdőíveinek kézbesítését

Ilyen problémafelvetésekre kellett reagálnia Németh Szilárdnak egy beszélgetésen. Talán még őt is meglepte, hogy vannak emberek, akik tényleg mindent bekajálnak, amit a Fidesz mond nekik.

Lefestették a "Habony" feliratú graffitit, mostmár "Halál Sorosra"

A 444 olvasója szúrta ki, hogy a budapesti X. kerületben egy "Halál Sorosra" szövegű graffiti bukkant fel egy villanyoszlop tövében. Hogy ki és miért alkothatta, teljes rejtély.

Csellel rázta le a sajtót Juckerhez menet Soros György

Csütörtök délben találkozott Brüsszelben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Soros György, a Nyitott Társadalom Alapítvány elnöke.

Ceglédi Zoltán: Gyertek ki a fényre!

Hadd lássuk újra ezeket az arcokat, hadd vessük össze azokkal a fiatalokkal, akik ezekben a hetekben rázzák az utcát.

Lomnici: Soros emberei irányítják a 444-et?

A CÖF szóvivője szerint jó lenne tudni, hogy milyen utasításra és kinek a pénzén alapították meg a 444.hu-t.Ahogyan arról vasárnap beszámoltunk, a Soros György érdekeltségébe tartozó – ám ezt régóta tagadni próbáló – 444.hu kiadói igazgatóságában az amerikai milliárdos, tőzsdespekuláns bizalmi emberei ülnek.

Ezt nagyon megkapta a CEU: "a foxi-maxi egyetem kimúlik magától!"

Végre megszólalt a CEU ügyében a mértékadó Honfoglalás 2000 Egyesület is.

"Mikor lesz már annyi embernek elege ebből a mocsokból, hogy ráfagyjon a vigyor a kurafik ocsmány pofájára?"

Tabukat feszeget az Európa blokk. Írásukat változtatás nélkül tesszük közzé.

Nyílt levelet küldtek Orbánnak jobboldali társai, szégyen, ami a levélben van

Amerikai és európai jobboldali véleményformálók, kutatók, elemzők, think-tankek vezetői fordultak nyílt levélben az Orbán-kormányhoz, hogy tiltakozzanak a magyar civil szervezetek kormányzati vegzálása ellen – írja az Index. Ami a levélben van, szégyen mindannyiunkra nézve, hiszen Orbán a magyarok képviseletében cselekszik egy...

Orbánt csúnyán csőbe húzták, de Havasi Bertalan egy mondattal kimentette

„Kidőlt a liszt a Soros György-féle szervezetek kapcsán, mert jogsértésre buzdítanak, ami nem fogadható el.” A hatályos magyar törvénnyel szemben működő szervezeteket támogat Soros György, aki azért dolgozik, hogy bejuttassa az embereket az EU területére, hárommillió ember viszont népszavazáson mondta, nem akarja ezt, ezért van...