Lazíts, ahogy tudsz

Időnként mindenkinek kijár a lazítás.

Jön a Rómeó és Júlia sorozat »

Énekelni fognak benne.

A vallomás ideje

Byron, a kígyó, úgy döntött, hogy összeszedi minden bátorságát és a Valentin-nap apropójából végre bevallja az érzelmeit…

Finom elegancia, könnyű kelmék, feltűzött haj, virág a kalapon...

A Downton Abbey feleannyira sem váltja ki a közönség és a kedves Olvasóink érdeklődését, mint például a Szulejmán című sorozat, mégis erőltetjük a bemutatását, mert egyszerűen nem hisszük el, hogy ily méltatlanul kevesen figyelnek hazánkban erre az egyébként világ szinten elismert, nem véletlenül sikeres sorozatra.

Amikor beköszönt a tél

Van, aki mélyebben alszik, amikor jön a hó, más pedig annyira várja már, hogy az első lehulló hópehely neszére kipattan a szeme.

Lolka és Bolka 50 éves idén

Fekete gombszemek, óriási kerek fej, elálló fülek, fülig érő száj, azaz két pajkos, kíváncsi és nagyon jószívű fiúcska.

Már forog az Alkonyattól pirkadatig sorozat

Tízrészes tévésorozat készül Robert Rodriguez Alkonyattól pirkadatig című vámpíros kultfilmjéből. A szériát jövő tavasszal mutatják be Don Johnson főszereplésével.

Halloween újratöltve

A Halloween még a Valentin-napnál is megosztóbb ünnep, van aki szereti, és van aki nagyon haragszik érte.

Legjobb Sorozat Intrók egy helyen

A sorozat főcímei önálló kis alkotások a sorozatban. Az a feladatuk, hogy hangulatba hozzák a nézőket, felvezessék magát a sorozatot. Mára azonban kezdi funkcióját veszíteni a főcím, mert a legtöbb néző unalmasnak, hosszúnak, feleslegesnek tartja. Ennek ellenére megmaradtak, igaz egyes sorozatoknál egészen lerövidültek és csak a...

Tanulni jó!

A nyári szünet mindenkire felszabadító hatással van, az ősz viszont a tanulás kezdetének ideje.

Munka után édes a pihenés, avagy Trónok harca-sztárok akción kívül

A Trónok harca negyedik évadának forgatása már javában folyik, a színészek pedig a húzós munkaórák után együtt lazítanak, nem is akárhogyan…

Magyarországon a Csupasz túlélők

A Discovery Channel vadonatúj túlélő sorozatában egy férfit és egy nőt hagynak az isten háta mögötti, barátságtalan vidéken, élelem, víz és ruha nélkül.

A mélybe húz a Top of the Lake

A bűnügyi drámák sikerének kulcsa, hogy kényes témát boncolgassanak.

Ahová egy sci-fi rajongó a szíve szerint vágyik...

...az vagy egy legalább 9.8-as fokozatra képes mélyűri felderítőhajó, vagy egy pöpec kis űrállomás, lehetőleg minél forgalmasabb helyen. A valóságban azonban az űrállomás nem más, mint egy irdatlan, nagy tömegű, életfenntartó rendszerrel rendelkező űreszköz. Toplista következik!

A búra alatt (Under the Dome) első epizód: bekerültünk a búra alá

Régen nyitott annyira jól nyári sorozat Amerikában, mint A búra alatt, és hát meg kell hagyni, az első rész elég jól sikerült.

Gyilkos hajsza címen érkezik a The Following az RTL Klubra

Ennél elcsépeltebb, pocsékabb címet akarva sem adhattak volna neki, de ezt már megszokhattuk a hazai kereskedelmi tévéktől, rögtön ajánlanánk is két jobbat: lehetne a Követők, vagy éppen a Következő és akkor máris közelebb kerülnének a sorozat eredeti címének mondanivalójához.

Zöld íjász 1. évada

A The CW szállítja a legtöbb esetben a szerethető gagyikat, azonban amellett, hogy elsősorban a tini célcsoportnak szánják sorozataikat, időnként belenyúlnak egy-egy olyan projektbe, amellyel szélesebb körben is új rajongókat szerezhetnek a csatornának.

Dexter-spinoff készülhet

A nyolcadik évadával befejeződik a Dexter című amerikai bűnügyi tévésorozat -jelentették be a hétvégén a műsor Facebook-oldalán a széria producerei.

Feltörekvő sztárjelöltekkel jön az L.A. Complex első évada. Romokban az amerikai álom az MTV új sorozatában

Feltörekvő sztárjelöltekkel jön az L.A. Complex első évada. Romokban az amerikai álom az MTV új sorozatában

[ÉLŐ] Szombat Esti Láz 6. adás - Finálé - Online közvetítés - RTL2

20:10-kor elindult az internetes adás. Elnézést kérünk mindenkitől a 10 perc csúszásért!

[ÉLŐ] Szombat Esti Láz 5. adás - Online közvetítés - RTL 2

5. ÉLŐ show - 2013.04.06. Adásidő: 20:00-tól 23:00-ig.

Hétfőtől Showder Klub 11. évad

Az RTL Klubon április 8-án (hétfőn este), a 11. évadát kezdi a stand up comedy műfaját Magyarországon újra meghonosító Showder Klub.

Fehérneműben pózol az Éjjel - Nappal Budapest bombázója

Szexi fotózáson vett részt az RTL Klubon minden hétköznap este a Fókusz után látható Éjjel-Nappal Budapest legújabb főszereplője, aki egy igazi bombázó.

Hölgyek öröme

Új sorozat indul az M1-en.

[ÉLŐ] Szombat Esti Láz - Online közvetítés (RTL 2)

Szombat Esti Láz - Online közvetítés az RTL 2-ről

South Park 16. évad 6. rész – Drótsikló túra

South Park 16. évad 6. rész – Drótsikló túra

South Park 16. évad 7. rész – Cartman és a szerelem

South Park 16. évad 7. rész – Cartman és a szerelem

South Park 16. évad 8. rész – Szarkasztalaszti

Aggódó szülőként Randy radikális változatásokat hajt végre a South Park-i általános iskolában játszott amerikai fociban.

South Park 16. évad 10. rész – Bizonytalanság

Kyle-nak meggyőződése, hogy az anyjának viszonya van a UPS-futárral.

South Park 16. évad 11. rész - Haladó belföldi

Amikor Butters elkezdi elveszíteni az önuralmát az iskolában, a szülei úgy döntenek, ideje megtudnia, miben különbözik a többi gyerektől.