A félretervezéstől a korrupcióig - épülhet stadion az Eb-re drágábban, mint a mienk?

Egy szempontból egész biztosan kiemelkedik Budapest a foci-Eb 11 helyszíne közül: amióta 2014-ben az UEFA kiosztotta a rendezési jogot, egy helyen sem költöttek annyit a stadionra, mint nálunk.

Az utolsó fillérig megnéztük, mire mennek a kormány sportra költött milliárdjai

Több nagy rendezvényt és fideszes politikusok által vezetett sportszövetségeket is milliárdokkal támogatnak, és ugyan nem keveset költenek utánpótlásra, nem lehet nyomon követni, az oda szánt pénz hova kerül.

204 milliárdot költünk az új atlétikai stadionra

A kormány összesen 204 milliárd forintot különít el a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épülő új stadion építésére – Szúrta ki  Napi.hu  a pénteki Magyar Közlönyben.

Hogyan kerülhet egy 323 fős lelátó befedése 257 millió forintba? - Foci

Felcsút szomszédjában, ahol a miniszterelnöki biztos a klubelnök, elképesztő tempóban fejlesztik a harmadosztályú csapat pályáit.

Stadionokkal nem lehet választást nyerni

Az önkormányzati választás jó tesztje volt annak, mennyire hálásak a stadionépítésekért azok, akiknek a kormány szerint felhúzták az új arénákat.

Kétezren szurkoltak a Mol Fehérvár 14 milliárdos stadionjában

Kongó lelátókkal startolt a magyar élvonal.Üresen maradtak a lelátók a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójában.

Július 5-én avatja új stadionját a Vasas

Július 5-én a szlovák Dunaszerdahely elleni mérkőzéssel avatja új stadionját a Vasas labdarúgócsapata.

Stadionépítés dózerrel és kíméletlenséggel - elűzték a cigányokat

A Városi Kurírban is megemlékeztünk a miskolci DVTK-stadion nyitóünnepe kapcsán mindazokról a szégyenletes tettekről, amelyeket az észak-magyarországi nagyvárosban a cigány lakosság ellen elkövettek.Vízkeresztig látható a megrázó fotókiállítás Budapest szívében, amely a miskolci szégyent dokumentáló fotóművész, Turay...

Érkezőben a stadionok fenntartási lehetősége közpénzen

A sportlétesítmények, stadionok igen költséges fenntartása, üzemeltetése komoly gondokat okoz az érintett sportszervezeteknek.

Olcsóbb lesz a Real Madrid új stadionja, mint a Puskás

Négy év alatt készülhet el a teljesen átépített Bernabeu.

Ceglédi: Kedves Dzsudzsák Úr!

Ön olyan jóban van a miniszterelnök úrral, esetleg válthatna vele pár szót az ország érdekében.

Csepeli sportcsarnok-templomot kap Orbántól az egyház

Ötmilliárd forintos csepeli stadionépítést tüntet fel a kormány hitéleti célú beruházásként.Az Orbán-kormánynak mindenről az, vagyis a stadionépítés jut eszébe.

Egri Viktor: Megállítjuk Brüsszelt!

Ez nehéz ügy. Gyakorlati kérdés. Sosem volt könnyű megállítani városokat.

Átadták Zalaegerszegen az új stadiont, csökkent a nézőszám

Bajnokin idén még nem voltak olyan kevesen, mint most vasárnap.

Vb 2018: „rabszolgamunkában” épül a szentpétervári stadion

Huszonnégy órás megfigyelés, nincs szabadnap, a fizetés egy részét „önkéntesen” fel kell ajánlani a rezsimnek – így dolgoznak az észak-koreaiak Szentpéterváron az egyik norvég magazin szerint.„Szentpétervár rabszolgái” címmel terjedelmes riportot közölt a Josimar norvég futballmagazin. A lap vizsgálata szerint a 2018-as...

Egyáltalán nem igaz, hogy átlagos az új Puskás stadion 140 milliárdos költsége

„Az új Puskás stadion egy székre jutó költsége 2,1 millió forint, ez a költség pedig európai viszonylatban átlagos" – jelentette ki magabiztosan a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja abban a közleményben, amiből kiderült, hogy Mészáros Lőrinccel összefonódó cégek kapják meg a nettó 140 milliárdos, bruttó 190...

Szerbiai kisváros harmadosztályú csapata kap 3 milliárd forintot a magyar államtól

3 milliárd forint közpénzt kapott a magyar kormánytól egy 14 ezer fős szerb település harmadosztályban játszó focicsapata – számolt be az RTL Híradója .

Akkora lendületet kapott a stadionépítés futballországban, hogy a hat hazai csapatból négy sem tudta otthon fogadni az ellenfelét

Az NB I szombati, 17. fordulójában hat meccsből négyen a hazai csapat nem tudott a saját stadionjában játszani a felpörgetett stadionépítések miatt.A szombathelyi Haladás Sopronban fogadta a Debrecent (1-0), mert elbontották a stadionját és épül az új, 8500 fős, 15,2 milliárd forintért. A meccsre a klub bevallása szerint 1147-en...

Stadion helyett bérlakásokat!

Stadionrekonstrukció és a kormány Várba költözése helyett bérlakásépítési programot sürget a Magyar Liberális Párt.

600 millióból újították fel az Újpest stadionját, a klub szakértői szerint aggasztó állapotban van

Elvileg november végén át kell adni az arénát, de állítólag rozsda, lógó vezetékek, omló vakolat van mindenhol.

DK: Miért nem az egészségügyre költik a stadionépítésekre szánt forrásokat?

A Demokratikus Koalíció egészségügyi kabinetvezetője azt követelte a kormánytól, hogy a stadionépítésekre szánt forrásokat költsék az egészségügyre.

Csányi rájött, hogy miért nem járnak a magyarok meccsre

Az MLSZ-elnök évértékelő összefoglalójában elhangzott, továbbra is ömlik a pénz a magyar labdarúgásba:

Orbánék 223 milliárdot költenek sportra

Nagyjából 90 milliárd forint társaságiadó-bevételről mond le a kormány 2017-ben, így a jövő év végére a 400 milliárdot is meghaladja a sportszervezeteknek a taorendszeren keresztül kifizetett közvetett állami támogatás összege. Folytatódik a stadionépítési program, feljövőben a kézilabda is. A büdzsé egyik nagy nyertese...

Gyalázatos számok: ennyien voltak kíváncsiak a magyar NB I meccseire

Bár az utolsó forduló a bajnokság végkimenetelét figyelembe véve több izgalmas mérkőzést is ígért, ám az össznézőszám így sem érte el a 15 ezret – összesített a Nemzeti Sport .

1,4 milliárdért építenek új stadiont Pakson

Megkezdődött a Paksi FC labdarúgócsapatának otthonául szolgáló Fehérvár úti Stadion rekonstrukciója.

Kampány: jön az adócsökkentés, de a stadionépítések is folytatódnak

A 2018-as választási győzelemért az államadósság csökkentését is képes feladni a kormány. 

Csökkenő nézőszám mellett is ömlik a pénz a stadionokba

Egyértelműen látszik, hogy az új arénák önmagukban nem vonzanak több nézőt, mégis, 2017-ig nagyjából 235 milliárd forintot áldoz a kormány stadionépítésre.

Serényen építik a Haladás új stadionját – 100% állami támogatásból

A tervezett ütemezésnek megfelelően zajlik a Haladás Rohonci úti sportkomplexumának építése Szombathelyen – tájékoztatott hétfőn közleményben a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.

Bréking: 440 millióért új stadiont építenek Kozármislenynek

Kétezer fő befogadására alkalmas, 800 ülőhellyel rendelkező futballstadion épül fel az év végéig 440 millió forintos állami támogatással Kozármislenyben – hangzott el a baranyai városban szerdán tartott sajtótájékoztatón.

Újabb 37 milliárd megy stadionépítésre

A csütörtökön megjelent kormányhatározatok szerint öt stadionépítési projekt támogatását növelte meg jelentősen a kormány. A részleteket az átlátszó.hu gyűjtötte össze. Ebből az látszik, hogy az eredetileg tervezett 23,67 milliárd forint helyett 37,63 milliárd forintból építenek majd labdarúgó létesítményeket és...