Foglalkoztatás-infláció

Közzétette a KSH a legújabb foglalkoztatási adatokat, melyek kivonatolt, mondhatni kormány-barát verziója alapján úgy dübörög a foglalkoztatás, hogy az elefántok már le is szédültek a hídról.

Ahogy számoltuk: itt van Orbánék újévi ajándéka

Becsléseink igaznak bizonyultak, hiszen a foglalkoztatottak száma 4 millió fölé emelkedett novemberben a pénteki legfrissebb statisztika szerint.December elején a téli közmunkák beindulásának tudatában megpróbáltuk megbecsülni, vajon eléri-e a foglalkoztatottak a száma a kormány által olyannyira várt 4 millió főt.

A többség a 225 ezres átlag alatt keres

Néhány jól kereső húzza fel az átlagot, a legtöbben valójában bruttó 190 körül kapnak.

Magyar népmesék

Tele a sajtó az 1,8 %-os gazdasági növekedés „hírével”. Úgy értik, hogy 2013 harmadik negyedévében ennyivel nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest.

Ismét a társadalom szociális abortuszáról

A szociális abortusz fogalmát általában a családok anyagi vészhelyzetével kapcsolatban szokták emlegetni.

33 tény a pasikról, százalékban mérve

Mit akarnak a férfiak?

Mikor ettünk több húst? A szocializmusban, vagy a rendszerváltást követően?

Jobban éltek a magyarok az átkosban, vagy rosszabbul, mint az 1989 utáni két évtizedben? Ennek az egyik indikátora lehet az egy főre eső húsfogyasztás. Mit mond a KSH a magyar lakosság húsfogyasztásáról? Mikor ettünk több húst? A szocializmusban, vagy a rendszerváltás után?

Boldogtalanok a magyar gyerekek

A magyar gyerekek szűk lakásokban élnek, szegények, sokat dohányoznak és verekednek, nem értik meg magukat a kortársaikkal, de legalább kevesen drogoznak, és majdnem mindenki jár iskolába – derül ki az UNICEF most bemutatott, éves gyerekjóléti jelentéséből.

Mosolyogva robogás a nyomor-Waterloo harcmezején

Teljesen világos, hogy nagyon könnyű csökkenteni a munkanélküliek számát, ha törlik a munkanélkülit a statisztikákból.

Százkétezer oldalletöltés egy nap alatt, Index-címlap nélkül!

Kedves Olvasóim, azok akik tegnap eljöttetek, és azok, akik a Pintér vs. Telenor posztot a Facebookon is megosztottátok, köszönöm!

Megfelezte népszerűségét a blog.hu egy év alatt

Nem jött be, hogy Mészáros Zsófi nem az olvasók, hanem a saját ízlése szerint válogattatja össze az Index címlapjára ajánlott blogokat?

Szex számokban!

Íme, néhány szexuál-statisztikai adat, amit jó, ha tudsz.

8 meglepő szexstatisztika

Ha nem is a szó szoros értelmében véve, de most betekinthetsz mások hálószobájába, és megtudhatod, ők is úgy élvezkednek-e, ahogy te csinálod!

Turisztika: javuló mutatók

A fejlődés éve volt 2011 a gyulai turisztikában – derült ki a legutolsó, statisztikai szempontból lezárt időszakkal kapcsolatban a kedd délelőtti, városházi sajtótájékoztatón.

Élet és halál számokban

A tavalyi év első kilenc hónapjában 1,3 százalékkal kevesebb gyermek született Zalában, mint egy évvel korábban, a házasodási kedv viszont megjött: az első három negyedévben 753 alkalommal mondták ki a boldogító igent megyénkben, ami 6,4 százalékos növekedést jelent.

X-Faktor népszerűségi lista - a Facebook szerint

Valószínűleg mindannyiunknak megvan a maga titkos kis listája, miszerint kit látnánk a legszívesebben az X-Faktor döntősei között és kik azok, akiktől bár fájó szívvel, de megválnánk.

Izgató, de mégis káros? Virtuális szex!

Az internettel kapcsolatban valószínűleg az egyik legkényesebb kérdés a virtuális szexuális élethez kapcsolódik.

Mikor születtél? Olyan munkád lesz!

... vagy kellene, hogy legyen! A születés időpontja meghatározhatja a szakmát, amit az ember később választ, - állítja egy új tanulmány. Úgy tűnik, hogy a születési hónapból kiderül a statisztikai valószínűsége, milyen munkát választ valaki.

Talicskás Jedik a népszámláláson

Tisztázatlan nemi identitás, földönkívüli állampolgárság, tizennyolcadik századi születési dátum és talicskával történő közlekedés feltüntetésére buzdít néhány Facebook-oldal az idei népszámlálás kapcsán.

Keddtől viszik ki a kérdőíveket a számlálóbiztosok

Keddtől péntekig viszik ki a népszámlálás kérdőíveit a számlálóbiztosok a lakosok címére; a borítékban háztartásonként egy lakás- és egy személyi kérdőív szerepel majd...

Hány nőre jut hány férfi?

Miért nehéz társat keresni ma Magyarországon?

Facebook - magyar helyzetkép 2011. augusztus elején

A magyar Facebook felhasználók száma 2011. augusztus elején meghaladta a 3 426 000 főt – állítja a Facebook statisztikákat publikáló cseh Candytech által üzemeltetett Socialbakers.

Átlagos bűnök

A rendőrség elmagyarázza, hogy miért nem számít több mint 10 000 bűncselekmény Debrecenben.

Twitter helyzetkép 2011 közepén

A világ egyik legsikeresebb közösségi hálózata, a Twitter érdekes példával illusztrálta saját blogján a 2011. közepén generált forgalmi adatait.

A globális közösségi média piac - infografika

Érdekes infografika jelent meg nemrég az egyik amerikai digitális ügynökség, a Jess3 oldalán, amely a globális közösségi média piacot jeleníti meg bolygórendszerként, ismertetve az egyes közösségi médiumok regisztrált felhasználói számát, az adott médiumot mobiltelefon keresztül elérők arányát, valamint a globális...

Az email halála? Nem, sőt!

"Az elektronikus levelezés korszakának bealkonyult, helyét a folyamatos kommunikáció jegyében átveszi a Twitter, a Facebook és a Google Wave szolgáltatás." Ilyen tartalmú cikket jelentetett meg az egyik leghíresebb és legolvasottabb amerikai üzleti napilap, a Wall Street Journal 2009 végén, de hasonló cikk jelent meg például a New York...

A facér szülőké a jövő

Bárki egyedül maradhat a gyermekével - mert eleve így akarta, mert elhagyták, mert a másik nem akarta a kicsit, mert a boldogító igen mégsem hozott igazi boldogságot, de azért is, mert a másik nem akart ugyan menni még, de egy baleset vagy egy betegség közbeszólt.

Kíváncsi, miben jobb Magyarország Romániánál? - íme, az összehasonlító statisztika!

A napokban bemutatták az Azonosságok és különbségek a magyarországi Dél-Alföldi és a romániai Nyugati régiók között című román– magyar összehasonlító statisztikai kiadványt.

Az 50 legnépszerűbb magyar nyelvű Facebook oldal

Amióta a világ legnagyobb közösségi oldala magyar nyelven is elérhető, egyre többen regisztrálnak nemcsak magánszemélyek, hanem vállalkozások, hírességek is.

A legnépszerűbb Facebook oldalak világszerte

A Facebakers a Facebook globális statisztikáját mérő oldal, amely marketinggel és alkalmazásfejlesztéssel foglalkozik valójában.