Putyin támadására készül Németország

A Bundeswehr felkészül az Oroszország elleni fegyveres konfliktusra, az eszkaláció pedig heteken belül elkezdődhet, részletes forgatókönyv készült róla.

Mindenki egyszerre megy neki Orbán stratégiájának – „A magyar kormány a történelem vesztes oldalára kormányozza az országot”

Az elemzők és az ellenzék is nekifogott, hogy „kielemezzék” a miniszterelnök nemrégiben napvilágot látott stratégiáját.

Nyelvében él a Nemzeti Katonai Stratégia

Az empirikus szövegelemzésem eredménye: a 2021-es Nemzeti Katonai Stratégia a “globális” jelenségek mellett az “európai” és “regionális” térre jelentősebb hangsúlyt fektet, ahol felértékelődik a “nemzeti” fogalomhasználat.

Mik a legfontosabb változások Magyarország Nemzeti Katonai Stratégiájában?

Az elemzésem alapján úgy tűnik, hogy az új Nemzeti Katonai Stratégia megalkotói szerint 2030-ig terjedő időszakban jelentősen megnőhet Magyarország katonai konfliktussal való érintettségének esélye 2012-höz képest.

Ellenzéki politikus: Orbánék titkolják az oltási stratégiájukat

Az MSZP online sajtótájékoztatóján beszéltek erről.

Járványhelyzetről másként, jön az új kormányzati stratégia

A kormány igyekszik “lépést váltani” a járvány kezelésének ügyében.

Koronavírus - túlmozgásos kormányzati látszatintézkedések

Jelenleg a legkomolyabb probléma, hogy a kormányzati stratégiában nincsenek világos határidők és másfél hónap alatt az illetékesek képtelenek voltak egy gyors és hatékony tesztelési rendszert kidolgozni.

Az okos online gyógyszerreklámoké a jövő, de még várni kell rájuk

Itthon a tévés reklámok negyedét töltik ki vény nélkül kapható készítmények, pedig a vásárlói igények egyre inkább azt diktálják, hogy ezek a termékek nagyobb súllyal legyenek jelen az interneten. „A technológia már rég megvan az okos hirdetések létrehozására, de a tévének egyelőre csak kiegészítője és nem kihívója...

Afrika stratégiát hirdetett a kormány

A kormány mai napon megjelent, 1177/2019. (IV.

Megjelent Magyarország hálózati és információbiztonsági stratégiája

Megjelent a hálózati és információs rendszerek biztonságára vonatkozó, nemzeti stratégia, melynek célja “a szabad, biztonságos és innovatív kibertér megteremtése, Magyarország versenyképességének növelése, az innovációk, az új technológiai megoldások biztonságos módon történő bevezetése, illetve adaptálása a...

Az MNB bemutatta a pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiáját

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közzétette a honlapján a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó nemzeti stratégiát, amely 2017-től 2023-ig hét évet ölel fel, a gyakorlati megvalósítást pedig kétéves cselekvési tervekre bontja.

Ezért lapít az MSZP menekült-ügyben

Mivel a szocialista szavazók nagy része egyetért a migránsokkal szembeni kemény fellépéssel, az MSZP olyan stratégiát talált, amellyel megpróbál túlélni. A stratégia neve "pozitív semlegesség", leánykori nevén: hallgatás – írja az Index .

Nincs eszközöd stratégiaépítésre? Mert nekünk van!

Szerezd meg magadnak azt, ami jár!

Stratégiák a munkaerő megtartására

A legjobb stratégiák közé tartozik a munkaerő megtartására a pozitív visszajelzés, a kielégítő munkahelyi körülmények megteremtése, a jó fizetés és a bónuszok felajánlása.

A kormánynak van végiggondolt oktatási stratégiája! Sajnos…

Újabban mindenki arról beszél, hogy a kormánynak nincs oktatási koncepciója, kapkod, improvizál – ezzel azonban csak bedőlnek a Centrális erőtér elterelő hadműveleteinek, a napi szükségletekhez igazított kommunikációs trükköknek.

Orbánék új terve: földet adnak gyermekekért

A gyermeket vállaló fiatalok földet kaphatnak a gazdálkodáshoz.

10 stratégia, ami segít az utazás élvezetében

Pár éve John Flinn több évtizedes tapasztalatával a háta mögött egy nagyszerű cikksorozatot írt az utazásairól.

Szeptemberre csúszik a Might & Magic: Heroes VI megjelenése

Sajnos nem sikerült a Ubisoftnak tartani a határidőket, így Szeptemberre csúszott a népszerű Heroes of Migh & Magic sorozat 6. részének megjelenése.

2015-ig szóló stratégiai jövőkép a Philips-től

A Philips új ötéves, 2011 – 2015-ös időszakra vonatkozó stratégiai jövőképének célpontjában a növekedés, a márkapreferencia és a piaci vezető szerep megerősítése áll az egészségügyi és well-being ágazaton belül.

Jövőkép és jelenkori aktualitások a Philips 2010-es sajtótájékoztatóján

A Philips új ötéves, 2011 és 2015 közötti időszakra vonatkozó stratégiai jövőképével ismerkedhettünk meg a cég hazai képviseletének sajtótájékoztatóján, ami mellett természetesen a holland gyártó szórakoztató és háztartási elektronikai, világítástechnikai termékcsoportjainak legaktuálisabb újdonságai is előtérbe...

Zöld autós tervek az Európai Unióban

Az Európai Bizottság 2010. április 28-án megjelent közleményében ambiciózus célokat jelölt ki az Unió számára, nevezetesen a jelenleginél zöldebb autók Unión belüli elterjesztését, valamint azt, hogy Európa egyike legyen a világ legjobb zöld közlekedési megoldásokat kidolgozó fejlesztőinek.

PókerTipp! Az Ingyen kezdőtőke, stratégia és a legjobb online póker bónuszok oldala!

Online póker ingyen kezdőtőke leírásai Texas Holdem póker No Limit, Fix Limit, Sit n Go, Tournament és Freeroll stratégiák, kezdőkéz táblázatok, a legjobb online póker bónuszok és termek egy helyen!

Milyen lesz az új ellenségkép?

Új helyzet állt elő a politikai erőtérben, a Fidesz nem építheti tovább a politikáját az MSZP-Fidesz szembenállásra.

eRepublik - Egy új világ magyar lobogó alatt - képtelenség.hu

Dolgozz, alapíts cégbirodalmat, írj saját újságot, politizálj, legyél eMagyarország következő miniszterelnöke, de akár a saját kezedbe is veheted az irányítást, háborúzz, formáld át Európa térképét, vagy robbants ki felkelést! Itt mindent megtehetsz!

Command & Conquer 4 - Fejlesztői bemutató

Jelenleg is zajlik a Command & Conquer 4 többjátékos bétája, azonban ha véletlenül lecsúsztál erről a lehetőségről, akkor ez a közel öt perces, fejlesztői kommentárral megfejelt videó kifejezetten Neked szól!

A munkavállaló visszavág - FN.hu

Érdekes, hogy mi lett a KGB-sekből.

VACSORACSATA: vége

Mi történik, ha egyeztetik érdekeiket az ESZKIMÓK és a FÓKÁK?

Női cégvezetés - Lady Gaga, mint jövedelmező üzlet

Lehet fújolni, lehet utálkozni, lehet lefitymálni és minden megnyilvánulását leszólni, de Lady Gaga 2009 legnagyobb durranása, mind üzleti, mind termékfejlesztési szempontból.

Tartsd kezedben az üzletedet - egy lehetséges modell

Egy érdekes üzleti modell, amit te is alkalmazni tudsz.

Se az állam, se a lakosság ne költsön többet - Nemzeti stratégia szükséges

Magyarország a szükségből akkor tudna erényt kovácsolni, ha megalkotná a kormányzati ciklusokon átívelő nemzeti stratégiáját.