Németh Balázs ma már Silverstone-ban húzta a gázt

A mai nappal kezdetét vette a Supersport világbajnokság idei kilencedik nagydíja, a silverstone-i versenyhétvége, amelyen természetesen részt vesz a Complus SMS Racing magyar pilótája, Németh Balázs is.

Németh Balázs: „Vannak még elmaradásaink”

A számos baleset miatt egészen rendhagyó időben, a Superbike második futamát követően rendezték meg a Supersport rövidített, mindössze tíz körös viadalát, amelyen Németh Balázs hét helyet javítva rajtpozícióján a huszonkettedik pozícióban ért célba.

Németh Balázs: „Minden tőlem telhetőt megteszek majd”

Németh Balázs számára sajnos nem sikerült a top20-as rajtpozíció megszerzése Monzában, azonban a magyar versenyző ettől függetlenül eltökélten készül a holnapi futamra, hiszen a 24 éves motoros célja továbbra is a pontszerzés.

Németh Balázs nem tudta elkerülni a bukást Assenben

Németh Balázs bukás miatt nem tudta teljesíteni a Supersport világbajnokság asseni versenyét, amely során a magyar motoros önhibáján kívül esett. A 24 éves versenyző a jobb oldalát ütötte meg a baleset során, azonban szerencsére megúszta néhány zúzódással a történteket.

Talmácsi pontszerzéssel debütált a Supersport kategóriában

A Supersport 600 kategória versenye 13.30 órakor rajtolt. 33 versenyző várta a lámpa szabad jelzését és indultak meg egyszerre a 22 körös futamon.

A Team Hungary Toth a 2. napon

Az itthonihoz hasonlóan kellemesen napos, nyárias időjárás fogadta a Supersport VB mezőnyét a Németország nyugati határához közel fekvő nürburgringi aszfaltcsíkon.

Németh Balázs 7. lett Silverstone-ban

Komoly izgalmakban bővelkedett a mostani hétvége a motorsport szerelmeseinek, hiszen a Supersport600, a Superstock1000 és a túra autó Világbajnokságon is izgulhattak magyar versenyzőinkért, miközben a Hungaroringen éppen zajlott a 26. Forma1-es Magyar Nagydíj.