Kövér rosszul emlékszik, nem Szabad, hanem Göncz volt az első szabadonválaszott Országgyűlés elnöke

Kövér László az Országgyűlés újraválasztott elnöke köszöntőjében kiemelte: a választás eredményének alakulását legerőteljesebben ez határozta meg, hogy ma jobb a nemzet helyzete, mint a rendszerváltozás óta bármikor.

Szabad György visszaemlékezése

Milyennek látta politikusi pályafutását Szabad György történész, az első szabadon választott Országgyűlés elnöke?

Így temették el Szabad Györgyöt

Az 1989 utáni első szabadon választott Országgyűlés elnökét 10 órakor helyezték végső nyugalomra a Fiumei úti sírkert 28-as parcellájában.

Közösen búcsúzik Szabad Györgytől az államfő, a házelnök és a kormányfő

Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatát a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatta el pénteken az MTI-hez.

Elhunyt Szabad György

Életének 91. évében pénteken elhunyt Szabad György Széchenyi-díjas akadémikus, aki 1990 és 1994 között volt az Országgyűlés elnöke – tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke.