Budaházy György észosztása és ami teret adott neki

Budaházy György, a terrorcselekményekért elítélt, majd Novák Katalin köztársaságielnök ajándékaként szabadlábra került agresszív  szélsőjobbos vezér elfogadott, legitim politikus stílusban és körítéssel szólalhatott meg a kormányközeli Mandineren.

Nem veszik őrizetbe, szabadlábon védekezhet Völner Pál

A Népszava a Központi Nyomozó Főügyészségtől megtudta, hgoy szabadlábon várja ügye kivizsgálását Völner Pál, az igazságügyi tárca lemondott miniszterhelyettese, államtitkára. 

Nem szabadulhat a taxis gyilkos

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsának döntése alapján nem bocsátható feltételes szabadságra a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott S. Z. elítélt – közölte a bíróság szóvivője kedden.

Vigyázat! M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló kimenőn van! - Városi Kurír

A két ember halálát okozó baleset okozója, aki tíz hónapja házi őrizetben van, nagymamája gyászszertartása idejére elhagyhatja otthonát – tudta meg a Blikk.

Szabadlábon védekezhet a nő, aki a zebrán gázolt el egy anyát és négyéves gyerekét

A rendőrség indítványa ellenére az ügyészség szabadlábra helyezte egy hétfői nagykanizsai cserbenhagyásos gázolás gyanúsítottját, egy 48 éves nőt.

Hamarosan újra szabadlábon lesz Repülős Gizi

Karácsony előtt szabadulhat a 91 éves Repülős Gizi néven ismert veterán besurranó tolvaj. Öreg korára tekintettel nem cellában tölti mostani büntetését, hanem a pálhalmai BV-intézet gyengélkedőjében.

Kiengedték a gyilkossági ügybe keveredett volt fideszes képviselőt

Szabadlábra került Gál Roland dunaújvárosi volt fideszes önkormányzati képviselő, aki harmadrendű vádlott egy dunaújvárosi vállalkozó gyilkossági ügyében.

Szabadlábra helyezték a sárvári markolós ámokfutót

Miután a bíróság megszüntette előzetes letartóztatását, szabadlábon védekezhet az a sárvári markolós, aki februárban munkagépével összelapított egy rendőrautót.

Cozma-ügy: Öt, garázdasággal gyanúsított férfi került szabadlábra

A Cozma-ügyben a csoportos garázdasággal gyanúsítottak közül öt férfinak az előzetes letartóztatását szüntette meg a veszprémi bíróság - közölte hétfőn a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Szabadlábon a robbanószerekkel furikázó olaszok

Az ügyészség kezdeményezését elutasítva nem került előzetes letartóztatásba az a két olasz állampolgár, akiket csütörtökön fogtak el az M70-es autóúton Tornyiszentmiklósnál, kocsijukban robbanószerekkel, lőszerrel, töltényhüvelyekkel