Kövér László köszöntötte az ünneplőket Nyíregyházán

Dr. Kövér László, az országgyűlés elnökének köszöntőjével kezdődött csütörtökön a Szent István király tiszteletére szervezett ünnepség Nyíregyházán, a Főiskola parkjában, mely után a budapesti Vörösmarty Leánykar, énekelt.

Óvakodjunk az adathalászoktól!

Hűséges olvasónk, Tóth Krisztián a Facebook közösségi oldalról érkező támadásoktól tart.

Ünnepi megemlékezés Nagyhalászban

Augusztus 20.-a alkalmából Nagyhalászban is megemlékeztek Szent István ünnepéről.

Fesztivál az Állatokért

Az Állatbarát Alapítvány idén is megrendezi a Nyírségi Ősz rendezvénysorozat keretében.

Mégis lesz EDDA koncert

Mint portálunkon is beszámoltunk róla, vihar vetett véget a szakolyi kukoricafesztiválnak augusztus 15-én, így este elmaradt a sokak által nagyon várt EDDA koncert is.

100 éves lakosát köszöntötte Nagyszekeres

Cégénydányádon, 1910.augusztus 18-án született hetedik gyerekként özvegy Kardos Bálintné Ilonka néni.

Nikoletta, a nap szépe

Nikoletta legszívesebben egy trópusi szigetre utazna, ahol kipihenhetné a rohanó hétköznapok fáradalmait.

Táblasokk az Iskola utcán

Kedden reggel egy behajtani tilos táblát helyeztek el az Iskola utcán, mely nagy felháborodást keltett az ott lakókban és a környéken járókban.

Fa dőlt egy házra Dombrádon

Csütörtök délelőtt kaptak riasztást a Kisvárdai tűzoltók, mert Dombrádon az Andrássy úton egy fa dőlt rá egy házra.

Fogadást kötöttek a traktorra Ricse határában

Egy acéllemezekkel rakott kamion futott le az útról, és beásta magát a laza padkába Ricse határában, egy traktorral próbálták kivontatni, az arra járók szerint reménytelen kísérlet volt.

Még Nyíregyházán ápolják a katapultból kiesett fiatalembert

Folyamatosan javul az állapota, de még a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban ápolják azt a 21 éves pilisi fiatalembert, aki július közepén a rakamazi Hegyalja Fesztiválon esett ki a katapult ülésből, mert eddig tisztázatlan okból nem fogta meg a biztonsági heveder.

Keresik a falu legerősebb emberét

Sport, főzőverseny, sok zene és tánc vár a vendégekre az Apagyi Napok rendezvénysorozaton, amelyet augusztus 20. és 22. között rendeznek meg.

Előadás a torinói lepelről

Az egyik legtöbbet vitatott egyháztörténeti kegytárgy Jézus Krisztus halotti leple, amelyet 1578 óta Torinóban őriznek.

Üzlet a repülőgépek szárnyai alatt

Eladó az egész világ – ez persze túlzás, de egy üzleti alapokon működő lap kifinomult érzékkel veszi észre az üzleti élet megnyilvánulásait a legérdekeseb bhelyzetekben is.

Elszabadult egy ló Nyíregyházán

Csütörtök délután a Tünde utcáról egy elszabadult lóról érkezett bejelentés a rendőrségre.

A várható forgalom a határokon a hosszú hétvégén

A szokásosnál is hosszabb sorok várhatók a határállomásokon a hosszú hétvégén.

Cserbenhagyás a 403-as főúton

Az augusztus 20-i ünnepnap előtti csütörtökön érezhetően nagyobb volt a forgalom mind Nyíregyházán, mind a városhoz közeli utakon is.

Nyugodtan telt a hétfő éjszaka Szabolcsban

Nyugodtan telt a keddre virradó éjszaka a hétfő esti vihar után a katasztrófavédelem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyeletén.

Viharban elveszett kutyáit keresi gazdija

Egy simaszőrű foxterrier szuka és egy drótszőrű foxterrier kant keres a gazdája, akik a 2010. augsztus 15-i vihar után szöktek el.

Lementünk kutyába Sóstón!

Van Önnek fogalma arról, hogy milyen izgalmakat élhet át egy eb a tavas-fás nyíregyházi üdülőparadicsomban?

Fogadjon örökbe egy kutyust!

Ezek a kutyák csak arra várnak a nyíregyházi Állatbarát Alapítványnál, hogy valaki örökbefogadja őket.

Ahol a nagy sötét kezdődött Nyíregyházán

Munkatársaink ellátogattak oda, ahol vasárnap este villámcsapás nyomán a helyenként napokig tartó áramszünet kezdődött.

Vihar a tűzoltóság ügyeletéről nézve!

Az elmúlt pár napban kétszer is komoly vihar vonult át Nyíregyháza és környéke fölött, rengeteg munkát adva a tűzoltóknak.

Négyes karambol két sérülttel

Két sávot zártak le az összetört autók és a nyomok miatt kedden délután az Orosi úton Nyíregyházán, amikor négy autó ütközött és ketten megsérültek.

Különös házszámozás Nyíregyházán

A Lapály és a Kulcsár utcákon olyan kaotikus, össze-vissza történt meg a házszámozás, hogy attól tartunk, ha itt valakivel történne valami, a mentő sem találná meg a házszám alapján a beteget.

Tökmakk, Fecó-koncert és Piás nővérkék

A fiam mostanában egy nyírbogáti, helyes kislánynak udvarol.

Vitába torkollott a kopogtatócédula gyűjtés

Több szirénázó rendőrautó sietett Vasmegyerre kedden délután, ahol a bejelentés szerint lőfegyverrel fenyegetett meg egy ember egy másikat.

Szabad kézzel lehet halat fogni az utcán

A Czuczor Gergely utcában folyamatosan zúg a szivattyú, az utca mélyebben fekvő középső szakaszán alapos nyomokat hagyott a vasárnapi vihar.

"Mesteri" kiállítás nyílt Nyíregyházán

„Ki minek mestere?” címmel nyílt kiállítás a Vasutas Nyugdíjas Klub tagjainak munkáiból Nyíregyházán, a Vasutas Művelődési Ház Kupé Galériájában hétfőn.

Megnőtt a Kis Vakond, és az Unió is támogatja

Közel 1620 tehetséges, hátrányos helyzetű kisiskolás érintett Nagykállóból, Balkányból, Kótajból, illetve Nyíregyházáról a közösség- és képességfejlesztő programban.