Már nem nyomoznak a volt körmendi alpolgármester ellen, akinek egy diáklánnyal volt viszonya

A volt KDNP-s alpolgármester a szülei jelentették fel annak a lánynak, akinek viszonya volt a politikussal.

Megszüntették a nyomozást a pedofilgyanúba keveredett volt körmendi alpolgármester ellen

Egy évnyi nyomozás után megszüntették az eljárást a még 2017 elején pedofilgyanúba keveredett KDNP-s körmendi alpolgármester ellen, aki egy fiatalkorú tanítványával kezdett kapcsolatba.

Új pozíciót kapott a körmendi diáklánnyal viszonyt folytató alpolgármester

Mint korábban megírtuk , Körmend KDNP-s alpolgármestere, Szabó Ferenc évek óta viszont folytatott egy 16 éves diáklánnyal, aki korábban iskolai tanítványa volt.

Nem adja vissza mandátumát a 16 éves lány megrontásával vádolt körmendi alpolgármester

Szombaton írtuk meg, hogy Szabó Ferenc, a 16 éves lánnyal viszonyt folytató körmendi politikus kilépett a KDNP-ből. Pártja erre úgy reagált, nekik ezzel több dolguk nincs.

Kilépett a KDNP-ből a 16 éves lány megrontásával vádolt politikus

Kilépett pártjából a 16 éves lánnyal viszonyt folytató körmendi politikus. A KDNP szerint a pártnak most már nincs több dolga az üggyel – hangzott el az ATV híradójában .

Mit ér az ártatlanság vélelme – ha az ember FIDESZ-KDNP politikus?

Magyarországon nem lehet gyanúba keverni azt, aki Orbán és Semjén hierarchiájának része, aki e velejéig korrupt rendszer jó elv-társa, láncszem, akit minden körülmények között patyolatfehérré mosdathatnak – mindegy milyen áron!

Kiskorúval folytathatott viszonyt Körmend alpolgármestere

Közel húsz évig volt Körmend második embere, most mégis lemondott Szabó Ferenc alpolgármester, aki döntését azzal indokolta, hogy most már kutatói munkájára akar koncentrálni, de hozzátette, magánéleti problémái is hozzájárultak döntéséhez.

Lemondott Körmend alpolgármestere

Lemondott alpolgármesteri tisztségéről Szabó Ferenc (Fidesz-KDNP), Körmend alpolgármestere – erősítette meg hétfőn az MTI-nek Molnár Dániel, a városi önkormányzat sajtóreferense.