Két doboz fürjtojás a polcon - az olajnak, a körte konzervnek és az egy üveg csemegeuborkának úgy örültem, mint nyáron a strandon a gyerekek a vattacukornak

Tegnap este mindössze két doboz fürjtojás árválkodott a tojásos polcokon a boltban, a hűtőpultokban pedig csak az akciós jégkrémekből volt a gazdag a választék.

Új világ jöhet, száműznék a műanyag szatyrokat Budapestről

Az LMP szerint a kis- és középvállalkozásokat a fővárosnak száz-százezer forint erejéig támogatnia kellene abban, hogy a műanyag zacskókat környezetbarát csomagolással helyettesítsék.

Kitiltják Romániából a vékony műanyagszatyrokat

Júliustól tilos vékony műanyagszatyrokat importálni, jövő évtől kezdődően pedig tilos ezeket forgalmazni is Romániában. Az erről rendelkező törvényt szerdán hirdette ki a román államfő.

150 méterre jutott zsákmányával a zseniális adonyi bankrabló

Adonyból érkezett bejelentés a rendőrségre 2017. augusztus 24-én, 13 óra 29 perckor, hogy egy helyi pénzintézetben egy arcát maszkkal eltakaró férfi egy kezére húzott szatyorral megfenyegette az alkalmazottakat, majd a bevétel átadására szólította fel őket. A 26 éves férfi ugyan el tudott menekülni az így megszerzett pénzzel, de...

A Farkaslövőt Semjén-nek hajtóként

A farkas az üdvözült lelkek emléknapján az örök vadászmezőkre költözött.

Az ármányos Gyurcsányt támogatja a tescoszatyor!

Gyurcsány (az a mocsok!) tettestársaival együtt ételt osztott a Blahán.

60 nap alatt lebomlik és még divatos is

60 nap alatt lebomlik és még divatos is - mi az?

Los Angeles megszabadul a műanyag szatyroktól

Los Angeles üzleteiből hamarosan eltűnnek a műanyag bevásárló szatyrok.

Betiltották a zacskót két városban!

Október elsején lép életbe a rendelet, mely kimondja, a városban üzletmérettől függetlenül tilos egyszer használatos műanyagszatyrokat forgalomba hozni.

Két szatyorral vitte a kábítószert, ekkor fogták el

Kökénybokrok vették körül azt a kisebb kenderültetvényt, melyen egy helyi férfi termelte a kábítószer alapanyagot.

Harisnyával fojtották meg a kidobott csecsemőt!

A szeméttelepen, egy kupac hulladék tetején találtak rá egy halott újszülöttre Romániában.

Szatyorral „ütötte ki” a biztonsági őrt

Bántalmazások helyszínévé vált a dél-zalai város buszállomása: kedden egy biztonsági őrt ütöttek meg egy szatyorral, szerdán pedig két férfi emelt kezet egy harmadikra.