Szabad amit szabad, SZFE módra - Másként is történhetett volna, de így történt

Az államilag pár éve einstandolt Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Facebook-oldalának kezelője örömhírként közölte, hogy a hallgatók megnézhették Rákay Philip filmjét, de a biztonság kedvéért a hozzászólási lehetőséget letiltotta.

Elhajtotta Vidnyánszkyékat a Színművészeti Iskolák és Akadémiák Uniója

Az Európa: Színművészeti Iskolák és Akadémiák Uniója (E:UTSA) szigorú döntést hozott.

Vidnyánszky: "Jó úton járunk egy szabad légkörű egyetem kialakításában"

A Nemzeti Színház igazgatója a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.

Vidnyánszkyt helyretették az SZFE diákjai, a "mester" kínjában maszatol

Vidnyánszky Attila, az SZFE kuratóriumi elnöke a napokban janicsárképzőnek nyilvánította a hatlomátvételüket megelőzően működő intézményt “A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el.

Vidnyánszky Attila válasza a diákok elhatárolódására: jó irányba mennek a dolgok az egyetemen

A színházügyi főember szerint az, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói elhatárolódtak a kijelentéseitől, az örömteli fejlemény, és azt bizonyítja, hogy jó döntés volt a modellváltás az intézményben.

SZFE-ügy: Tiltakoznak Karsai György kirúgása ellen az akadémikusok

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége kiállt a kirúgott vezető mellett.

Gábor György: olyan országban élünk, ahol egy Rátóti Zoltán kidobhat a munkahelyéről egy Karsai Györgyöt

Ideje volna végre felfogni valami nagyon elemit, amire mintha még mindig nem volna képes ez az ország.

A Katona és az Örkény színházak nem állnak be a Vidnyánszky-sorba, a Víg még gondolkodik.....

Kemény érvek kíséretében utasította vissza a Vidnyánszky-szervezte 2023-as Színházi Olimpián való részvétel lehetőségét Máté Gábor, a Katona József színház- és Mácsai Pál, az Örkény István Színház igazgatója.

Bruck András: hétfőn már késő lesz!

Abban a reményben írom ezt a választás előtti utolsó posztot, hogy holnap lezárul a rendszerváltás óta eltelt idő legkórosabb és legkárosabb évtizede.

Rátóti Zoltán egyedüli pályázóként indult és nyert: 5 évig lehet a Színház-és Filmművészeti Egyetem rektora

Áder János Magyarország köztársasági elnöke a Színház-és Filmművészeti Egyetem rektorává nevezte ki Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színművészt hétfő délután a Sándor-palotában.

SZFE-maszkos nő támadójának beszakadt a dobhártyája – megütötte a rabtársa

Múlt héten ítélték öt év börtönre azt a férfit, aki idén rátámadt egy SZFE-maszkos nőre a buszon, most rabtársai miatt szenved a rácsok mögött – írja a 24.hu a Blikk nyomán.

Az SZFE átlátszó indokkal próbálja gáncsolni az Átlátszó adatigénylését

Az egyetem szerint hosszú időbe, egészen pontosan 46 órába telne lekérdezni a nyilvántartást.

Hiába, hogy lebukott az '56-os plakát-ügyben, Dózsa László is megemlékezik október 23-ról az SZFE-n

Az '56-os emlékeiről fog beszélni Bodrogi Gyulával karöltve – szúrta ki a telex.hu.

Az SZFE javára döntött az Alkotmánybíróság - jelentkezzen, aki mást várt a testülettől!

Nem sértette a felsőoktatás autonómiáját, hogy tavaly novemberben felfüggesztették az oktatást a Színház és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). Ezt az Alkotmánybíróság közölte.

Alkotmánybíróság: nem volt jogszerűtlen a félév felfüggesztése az SZFE-n

Nem sértette meg a felsőoktatás autonómiáját az oktatás tavaly novemberi felfüggesztése a testület szerint.

Az SZFE erőlködött, erőlködött, de nem sikerült neki! - Ki ne akarna egy ilyen bagázstól tanulni?

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Cserhalmi György nem kapta meg az aranydiplomáját az Színház- és Filmművészeti Egyetemtől (SZFE). A színész azt nyilatkozta: nem kapott „semmilyen levelet vagy meghívót”. Nem csípőből, -hiszen jópár nap eltelet azóta- de megszületett az intézményi válasz: erőlködtek, de nem találták a...

Pitlák bosszú, vagy...? Cserhalmi György nem vehette át aranydiplomáját, mert nem kapott meghívót az SZFE-től!

Az SZFE felszármazott új vezetése ugyan nem reagált a megkeresésre, de biztosan kitalálnak valami "jó mondást" arra, hogy Cserhalmi György a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész miért nem kapta meg a meghívót a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől az ötven évvel...

Nem vehette át az aranydiplomáját Cserhalmi György

Múlt csütörtökön volt az 1971-es évfolyam aranydiplomáinak átadása, ám Cserhalmi nem volt ott a rendezvényen, állítása szerint meg sem hívták. Cserhalmi korábban nyíltan bírálta az SZFE modellváltását, nem tudni, hogy ez lehet-e a háttérben.

Vidnyánszky tevékenysége ellen tiltakozik, a FreeSZFE-nek adakozik a világ leghíresebb színházi rendezője

Robert Wilson nem mondta le társulatának előadását a Vidnyánszky által szervezett színházi fesztiválon, hogy ne a budapesti közönséget büntesse, de közleményben jelezte, nem ért egyet az SZFE modellváltásának módjával, ezért a FreeSZFE-nek adja bevétele felét.

Vidnyánszky és SZFE-s oktatótársai megszívták! - Újabb tanítványok hagyták faképnél őket!

Emlékeznek, mekkora elánnal és a hozzá tartozó nagyképűséggel indították el az illiberális színházi ember képzést a lenyúlt SZFE égisze alatt a Vidnyánszky Attila nevével fémjelzettek?

A Freeszfe Egyesület Emergency Exit programja kapta idén az EP Európai Polgár díját Magyarországon

A Freeszfe Egyesület Emergency Exit programja kapta idén az Európai Parlament (EP) Európai Polgár díját Magyarországon – jelentette be az uniós parlament kedden.

Az Alkotmánybíróság szerint az alapítványi egyetemek szabályozása nem Alaptörvény-ellenes

Még mindig nem rendeződött az SZFE helyzete, az Alkotmánybíróság most azonban fontos kijelentést tett az ügyben. 

A Freeszfe diplomamentésének ítélték oda az Európai Polgár díjat

A Freeszfe Egyesület Emergency Exit diplomamentő programjának ítélték meg 2021-ben az Európai Polgár díjat Magyarországon – írja a 24.hu.

Meghökkentő ok miatt nem ellenőrzi a frissen felvett oktatók nyelvvizsgáját az SZFE

Meghökkentő ok miatt nem ellenőrzi a frissen felvett oktatók nyelvvizsgáját az SZFE

Ők lehetnek az SZFE újonnan kinevezett szenátorai

Az "alapítványi “ SZFE demokratikussá maszkírozásának kísérlete tovább folytatódik: "2021. május 27-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusi választásának kapcsán a jelölő értekezletek sikeresen és érvényesen lezajlottak” – közölte az SZFE.

A Vidnyánszky-féle SZFE-n az első rosta a párthűség-ismeret?

Nem meglepő, de mindenképpen felháborító, ha egy felsőoktatási intézmény felkent vezetői és döntnökei a tehetség helyett az ideológiai hovatartozást tekintik beugrónak a leendő gólyák felvételiztetésénél.

Rendesen megszedik magukat: ennyit keres havi szinten Vidnyánszky és az SZFE kuratóriuma

A Népszava cikke szerint a kuratóriumi tagok havi mintegy 1,3 millió forintot keresnek, de a felügyelőbizottság tagjai sem panaszkodhatnak.

Ön (a "köz") tudja, mennyit fizet havonta Vidnyánszky Attilának az SZFE kuratóriumi elnökségért? No és a többieknek? Olvassa!

Az ugye tiszta, hogy minden, az állam bátyó által kifizetett összeg -bér, juttatás- a közösből megy, vagyis az Ön, meg az Ön, szóval mindannyiunk nagy, társas pénztárcájából.

Szél Bernadett: feltépték az autóajtót, brutális volt! - 2021, Magyarország!

Nem véletlen, hogy nap, mint nap brutális verbális, vagy vizuális támadás ér embereket, akiknek a véleménye nem egyezik a felhergelt elkövetőjével.

Jogosan sztrájkoltak a Kúria szerint az SZFE tanárai

A Kúria döntése szerint akkor is lehet sztrájkolni, ha egy felsőoktatási intézmény önállósága veszélybe kerül.