Két halálos baleset történt szilveszter napján

Két közúti balesetben ketten vesztették életüket szilveszter napján – közölte a rendőrség kedd reggel honlapján.

Celebek újévi bulija

A hírességek is emberek: miért ne bulizhatnának úgy – vagy még inkább –, mint rajongóik? Na, jó, lehet, hogy csillogóbbra sikeredett náluk az ünnep. Döntsék el Önök! Lady Gaga

49-en kerültek detoxba a szilveszteri éjjel után Budapesten

16-an fiatalkorúak voltak.

Közel 100 köbméternyi hulladékot szedtek össze a fővárosban a szilveszteri éjjel után

Mintegy 100 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein, a belvárosi utcákon, tereken a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) dolgozói – közölte a társaság kedd délután az MTI-vel.

Közel 3000 esethez riasztották a mentőket szilveszter éjjel

A mentőket országosan 2980 esetben riasztották szilveszterkor, ebből a fővárosi feladatszám 830 volt – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője kedd reggel az MTI-vel.

Tüntetési naptár: szilveszterkor és újév első napjaiban is lesznek demonstrációk

Csak az évnek van vége, a tüntetési hajlandóságnak nem.

Ön melyik ajtót választja? Választása sokat elárul személyiségéről

Ön melyik ajtót választja?

Nincs olyan pirotechnikai termék, amit kézből kellene kilőni

Nincs olyan pirotechnikai termék, amit kézből kell lőni - hívta fel a figyelmet Tóth Ferenc, a NUVU Kft. ügyvezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.Minden pirotechnikai eszközre igaz, hogy a terméket indításakor nem szabad kézbe fogni.

Alkohol-bírás: hogyan igyál, hogy ne legyen baj? - Wellness - Élet + Mód

Sokat iszik a magyar: annyi szesz fogy, hogy átlagosan is több jut egy főre a napi ajánlott dózisnál. Mit tegyünk, hogy ne ártson meg? Aki alkoholos italt iszik, csak mértékkel tegye, aki nem, az ne építse ki ezt a szokást!

Nincs miért aggódnia, szilveszter napján egész éjjel járnak a metrók és a HÉV-ek

Ma a sűrített felszíni járatok mellett egész éjjel közlekedik majd a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, valamint a HÉV-ek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a szilveszteri közlekedésről az MTI-vel.

Frankfurti virsli főzés titka

A frankfurti virsli a szilveszteri partyk elengedhetetlen kelléke, de egy pár virsli akkor is jól jön, ha gyors reggelire vagy vacsorára vágysz.

Ma egész éjjel járnak a metrók és a HÉV-ek

Ma a sűrített felszíni járatok mellett egész éjjel közlekedik majd a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, valamint a HÉV-ek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a szilveszteri közlekedésről az MTI-vel.

Pihenéssel bűcsűzik az évtől Horváth Éva

Horváth Éva megmutatta rajongóinak, hogyan is zárja le a 2018-as évet.

A rendőrség figyelmeztet: szórakozzunk felelősséggel!

Íme néhány szabály, melyek megtartásával elkerülhetőek a balesetek szilveszterkor.

Erős Antóniaként láthatjuk majd Gálvölgyi Jánost az RTL Híradóban

Különleges lesz a szilveszteri RTL Híradó. Gálvölgyi János ugyanis Erős Antóniára bőrébe bújik, akire – el kell ismernünk - nem nagyon hasonlít.

X-Faktor mentorai meglepő kéréssel fordultak a rajongókhoz

Szilveszterkor inkább ne tűzijátékozzanak, erre kérik a nézőket a mentorok. 

Mit együnk, és mit ne szilveszterkor és újévkor?

Sokan úgy tartják, hogy a sok babonás szokás mellett az sem mindegy, milyen ételeket fogyasztunk az óév utolsó, illetve az újév első napjaiban.

Nepálban elefántfesztivállal búcsúznak az óévtől

15. alkalommal rendezik meg a hagyományos elefántfesztivált Nepálban.

Végre egy értelmes tüntetés: felvonulnak a szilveszteri petárdázás ellen

Holnaptól kezdik meg a szilveszterkor eldurrogtatható tűzijátékok árusítását, a petárdázás ellen tüntetők azt kö­ve­te­lik: le­gyen vége ennek a szil­vesz­teri őrü­let­nek!

Tippek és tanácsok félős négylábúaknak szilveszter napjára - Gondozás

A szilveszter a féktelen szórakozás, az öröm éjszakája!

Szilveszter a BKK-nál

Idén megújul a szilveszteri közlekedési rend: a szokásos éjszakai járatok mellett egész éjjel közlekedik majd az M2-es, az M3-as és az M4-es metró.

A Szexi Nővérke és a Halál avagy szilveszteri buli a kórteremben

Mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki a buli végére időnként túl bátorra issza magát és lesérül egy meggondolatlan mutatványtól.

Változik a fővárosi tömegközlekedés menetrendje karácsonykor és újévkor

 Karácsonykor és szilveszterkor a feje tetejére áll a megszokás, miért lenne ez másként a tömegközlekedésben?  

Még most foglaljon szálláshelyet az ünnepi időszakra - Biztosítók.hu Alkusz Kft.

Az utóbbi évek legerősebb karácsonyi szezonjára számít a szállodaszövetség.

Az árból engedünk - a minőségből soha!

A céges-, családi- és a baráti összejövetelek, rendezvények időszaka a december.

90 évet kaptak a tanárnőt csoportosan megerőszakoló irakiak

Ko­ráb­ban nyolc iraki mig­ránst ítél­tek el Bécs­ben, mert be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy 2015 szil­vesz­te­ré­nek éj­sza­ká­ján cso­por­to­san meg­erő­sza­kol­tak egy német tu­ris­ta­lányt.

Apáti Bence: Ezer autó lángolt Párizsban szilveszter éjszakáján

Ezer autó lángolt Párizsban szilveszter éjszakáján Én szilvesztereztem megboldogult édesapámmal, édesanyámmal és testvéremmel Párizsban.

Irgalmatlanul meglincselte a tömeg a párizsi rendőrnőt

Eldurvult a szilveszteri buli Párizs elővárosában, ezért rendőröket hívtak ki.

Két rendőrt vertek össze szilveszter éjjel Párizs egyik elővárosában – videó

Szilveszter éjjel két rendőrt vertek össze többen Párizs egyik elővárosában. A francia köztársasági elnök és a belügyminiszter is kemény válaszlépést ígért.

Ezt a szilvesztert sem úszták meg szexuális zaklatások nélkül a német nők

Történtek elszigetelt szexuális molesztálások Berlinben, a Brandenburgi kapunál tartott szilveszteri rendezvényen – közölte hétfőn hajnalban a német főváros rendőrsége. Néhány esetet Kölnből is jelentettek. A gyanúsítottakat előállították – írta Twitter-fiókjában a berlini rendőrség. A rendőrség egyik szóvivője...