Szlovéniában a baloldali párt javaslatára lesz vasárnapi boltzár

Kedden este fogadta el a szlovén parlament a kereskedelmi törvény módosításáról szóló javaslatot.

Mi lehet a titkuk? – Nálunk rekordokat dönt a fertőzöttek száma, ám ezekben a szomszédos országokban folyamatosan csökken

Horvátországban és Szlovéniában is javult a helyzet.

Fény az alagút végén? Két szomszédunknál is csökkent a koronavírus-fertőzöttek száma

Horvátországban és Szlovéniában is jobb a helyzet.

Visszatérhet a remény? Már több szomszédos országban is csökkenni kezdett a fertőzöttek száma

Ám még korai inni a medve bőrére.

A horvátokhoz és szlovénekhez képest nagyon sok új fertőzöttünk van

Horvátországban felszökött, Szlovéniában pedig továbbra is száz fölött van az új koronavírussal fertőzöttek napi száma – derült ki a válságstábok szombati jelentéséből.

Orbán Viktor a 15. Bledi Stratégiai Fórumon – FOTÓK

Orbán Viktor magyar miniszterelnök azért utazott Szlovéniába, hogy részt vegyen a 15. Bledi Stratégiai Fórumon.Az idei nemzetközi konferencia központi témái az Európa előtt álló kihívások és lehetőségek, elsősorban a koronavírus-járvány és a Brexit tükrében.

Szlovénia csak negatív teszttel fogja beengedni a horvátokat

Szlovénia szombattól 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér az úgynevezett sárga listán szereplő országok állampolgáraitól, köztük a horvátoktól is – írta a helyi sajtó.

Ránk is lecsap a jégeső – komoly helyzet az egész országban

Szlovéniából érkezett a rossz idő.

Vissza kell rázódni, újabb határenyhítések jönnek

Szlovénia várhatóan június 15-én megnyitja Olaszországgal közös határát – közölte szombaton Anze Logar külügyminiszter olasz kollégájával, Luigi Di Maióval közösen tartott ljubljanai sajtótájékoztatóján.

Horvátországban Brac szigetén feloldották a karantént, Szlovéniában második napja nincs új fertőzött

A közép-dalmáciai Brac szigetén szombaton feloldották a horvát hatóságok a május 9-én elrendelt 14 napos karantént, Szlovéniában második napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzöttet.

Koronavírus: Horvátországban új góc alakult ki, a szlovének a parlamentnél tüntettek

Horvátországban a közép-dalmáciai Brac-szigetén új góc alakult ki, ezért a hatóságok 14 napos karantén rendeltek el – derült ki a válságstáb szombati sajtótájékoztatóján. Szlovéniában ismét több ezren tüntettek a járvány megfékezésére elfogadott kormányzati intézkedések ellen.

Horvátország enyhít a korlátozásokon, Szlovénia még kivár

Horvátországban többen gyógyultak már ki az új koronavírus okozta Covid-19 betegségből, mint ahányan jelenleg fertőzöttként vannak nyilvántartva, eközben Szlovéniában enyhén nőtt a napi fertőzöttek száma az elmúlt napokhoz képest – derült ki a két ország válságstábjának szombati sajtótájékoztatóján.

Nem csak a magyar szeretetotthonokban jelent óriási veszélyt a koronavírus

Egyre többen fertőződnek meg az új koronavírussal a horvát és a szlovén szeretetotthonokban.

Horvátországban eddig 18 fő, Szlovéniában eddig 30 fő halt meg a koronavírus miatt

Egy újabb, korábban egészséges középkorú ember halt bele a Covid-19 szövődményeibe Horvátországban, Szlovéniában hétfő óta nem regisztráltak újabb haláleset. A kormány már jövő héttől enyhítene az új típusú koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett korlátozásokon.

Koronavírus: a járvány már a szomszédban van

Két szlovén állampolgár is megfertőződött, számol be az MTI, hamarosan hazatérhetnek.

Van itt pénz! 3.000 millióért vett pártunk és kormányunk a pénzünkből....., na mit? Kitalálja?

Akiknek arrafelé kalandoznak a gondolataik, hogy valami olyasmit, amitől könnyebb, jobb lesz a köz élete, vagy gyógyulási lehetőségei, az nem a "sárgaköves" úton jár.

Szlovéniában is bevásárol a magyar állam, 9 millió euróért vettek egy fürdőt

A helyi Népújság és az Ugytudjuk.hu szerint a komplexum magában foglalja a Lipa szállodát, a szabadtéri medencéket, a kempinget, a Lipov gaj apartmanfalut és egy telket.

Négy órán keresztül nem dolgoztak a rendőrök

Négyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a rendőrök Szlovéniában, mert szerintük a kormány nem tartotta be a rendőrség helyzetének javítására tett két évvel ezelőtti ígéretét – közölte a helyi sajtó.

5+1 ok, hogy Szlovénia felé vedd az irányt idén télen

Nem tudod eldönteni, hol töltsd a jól megérdemelt téli pihenődet?

Újra kötelező lesz a katonai szolgálat – visszatér a sorkatonaság

Szlovénia ismét bevezetheti a sorkatonai szolgálatot, amennyiben nem tudja megnövelni a fegyveres erők hivatásos katonáinak létszámát – derült ki a védelmi minisztérium hosszú távú terveire vonatkozó, úgynevezett Fehér Könyvből, amelyet kedden mutatott be a parlament felsőházának, a Nemzeti Tanácsnak.

Emberek éltek a szlovén hegyvidéken a vaskorban

Szlovén régészek újabb bizonyítékot találtak arra, hogy a szlovén Alpokat már több mint 2500 évvel ezelőtt emberek lakták: a vaskori ember szarvasmarhát tenyésztett és vasércet bányászott a hegyvidéken.

Felgyújtották a fa Trumpot

Felgyújtották a Donald Trumpot ábrázoló hatalmas, fából készült szobrot, amelyet a közelmúltban a szlovéniai Moravcéban emeletek, az amerikai elnök feleségének szülőhelye közelében.

Elindult a síszezon Szlovéniában

A hazánkban is érezhető lehűlés az Alpok síterepeit, a környező országok gleccsereit is érinti, aminek köszönhetően Szlovéniában is kezdetét vette a síszezon.

Törölték a törvényt: nem lehet vészhelyzetet hirdetni tömeges migráció miatt

Hatályon kívül helyzete hétfőn a szlovén alkotmánybíróság a parlament által 2017-ben elfogadott, külföldiekről szóló törvény egyik vitatott cikkelyét, amely tömeges migráció esetén átmeneti jelleggel különleges intézkedésekre ad lehetőséget a hatóságoknak a határokon – írta a helyi sajtó.

Bakondi: Szlovénia és Horvátország is erősíti a határellenőrzést

Szlovénia és Horvátország is erősíti a határvédelmét, miután idén az elmúlt évhez képest több migráns használja a balkáni útvonalat – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Új vasfüggöny épül? Határt építene Olaszország Szlovánia felé

Nem zárta ki az illegális migrációt megállító határzár létesítését Olaszország és Szlovénia között Massimiliano Fedriga az északkelet-olaszországi Friuli Venezia Giulia tartomány elnöke csütörtökön, miután megerősödött a balkáni útvonalon Olaszország felé tartó migráció.

Újsághirdetésben keres kéemeket a szlovén titkosszolgálat

Történetében először helyi újságokban és az interneten közzétett álláshirdetésekben keres titkos ügynököket a szlovén hírszerző és nemzetbiztonsági ügynökség (SOVA).

Magyarországig jutott a híre, hogy pár százan tüntettek Szlovéniában a migránsok miatt

Közel háromszázan tüntettek a délkelet-szlovéniai Crnomelj városában a migráció ellen, mert szerintük a kormány és a rendőrség nem tesz eleget az állampolgárok biztonsága érdekében – közölte a szlovén közszolgálati televízió helyszínen tartózkodó tudósítója szombaton.

Elindult a Hello Szlovénia Magazin!

Elindult a Hello Szlovénia!