Kiszabadultak az afrikai kalózok által foglyul ejtett orosz tengerészek

Nigériában kiszabadult és hazatért Oroszországba az a hat tengerész, akit a nyugat-afrikai Guineai-öbölben január 2-án ejtettek foglyul kalózok – közölte szerdán az orosz külügyminisztérium.

Vallási fanatikusok szörnyűséget csináltak Szomáliában

Legalább 16 ember meghalt, 50 megsebesült szombaton két, öngyilkos robbantásos merényletben a délnyugat-szomáliai Baidoa városában – közölte a helyi rendőrség.

Több mint 100 dzsihadistával végeztek Szomáliában

Az amerikai hadsereg és a szomáliai kormányerők egy közös műveletben több mint 100 dzsihadistával végeztek nemrég.

Két éve figyelte a rendőrség a szomáliai menedékkérőt, aki rendőröket gázolt Edmontonban

Összesen öt rendőr megsebesítésével vádolják.

Terrortámadás Szomáliában – több mint 20 halott

Legkevesebb húsz halottja volt annak a merényletnek, amelyet a szomáliai főváros, Mogadishu egyik tengerparti étterménél követtek el dzsihadista fegyveresek – közölték pénteken a hatóságok.

Szomália betiltotta a Karácsonyt és ezt komolyan is veszik

A szomáliai kormány december 24-től betiltotta a karácsony megünneplését, mert az sértheti a muszlim vallású többség érzékenységét.

Szomáliai, eritreai menekültek is jöttek ma Röszkénél

Folyamatosan érkeztek csütörtökön Szerbia felől a migránsok a Röszke határában kialakított gyűjtőpontra. Az MTI helyszíni tudósítója szerint a bevándorlók döntő többsége azon a résen érkezik Magyarországra, amelyet a Szeged-Szabadka vasútvonal üt a határkerítésen, de a kevésbé tájékozottak az ideiglenes...

Magyar katonákat küldhetnek Szomáliába és Maliba

Az Országgyűlés mai ülésén Magyarország külföldi katonai szerepvállalásairól szóló előterjesztéseket tárgyal.

Nyugati bevásárlóközpontok elleni támadásra szólított fel az al-Shabaab

Nyugati bevásárlóközpontok elleni támadásra szólított fel az al-Shabaab szomáliai terrorszervezet – közölte hétfőn az amerikai Fox News televízió.

Hatvan éve nem volt ekkora éhínség Kelet-Afrikában

Afrika keleti részén időről időre szárazság okozta éhínség üti fel fejét, az ENSZ adatai szerint azonban a jelenlegihez hasonló mértékű éhezésre 60 éve nem volt példa.

Levegőből támadták a kalózokat az EU egységei

Az Európai Unió Szomália közelében tevékenykedő haditengerészeti ereje története során először

Kalózhajót fogtak a Dánok

A Dán Királyi Haditengerészet saját január 8-i, vasárnapi közlése szerint elfogott egy feltételezett kalózhajót Szomália partjai közelében, és kiszabadította az azon túszul fogva tartott 14 embert

Indiaiakra vadásznak a szomáliai kalózok

Kiemelten vadásznak az indiaiakra, miután a turbánosok idén rekord mennyiségű szomáliai kalózt börtönöztek be.

Twitteren jelezték a bombázásokat

Kenya twitter üzenet formájában értesítette a szomáliai lakosságot arról, hogy bombázni fogják őket

Háború, gyász, menekülés

Szomáliából származó gondozónő vigyáz napközben azokra a beteg gyerekekre egy budapesti gyerekkórházban, akikkel a szüleik nem tudnak bent maradni a kezelés idején.

Titkos házasság és csábítás - szexuális vétségekért korbácsolnak Szomáliában

Megkorbácsolásra ítéltek két férfit a múlt héten Szomáliában szexuális vétségek miatt - vált hivatalosan ismertté hétfőn a kelet-afrikai országban.

Megkövezés Szomáliában - Napi Haiku

Remegve átkol,

Nem tudták eltéríteni a repülőt: az utasoknál több fegyver volt

Az utasok hiúsítottak meg egy gépeltérítést Szomáliában, annak köszönhetően, hogy a géprablóknál is jobban fel voltak fegyverkezve - jelentette kedden a SAPA dél-afrikai hírügynökség.

Tinédzser lányt vett el a 112 éves szomáliai férfi

Több százan voltak ott azon az esküvői ceremónián Szomália középső részén, amelyen egy magát 112 évesnek való férfi elvette feleségül 17 éves barátnőjét - számolt be csütörtökön a különös esetről a BBC internetes hírportálja.

Kiégett egy teherhajó a kikötőben - képekkel

Baleset okozhatta, hogy lángra lobbant majd teljesen kiégett egy teherhajó a szomáliai Puntland régióban, Bossasso város kikötőjében.

A szomáliai kalózok újabb ellenfelet kaphatnak

Méghozzá a US Navy MQ-9 Reaper UAV gépeinek „személyében”.

Kalózok nyitottak tüzet egy amerikai helikopterre

Úgy tűnik helyi idő szerint 26-án reggel az MV Win Far 161 fedélzetén tanyázó az egyik szomáliai “úriember” valamiért idegesebb lehetett a szokottnál, ugyanis nagy kaliberűnek tűnő fegyverből tüzet nyitott az amerikai haditengerészet egyik helikopterére.

A kalózbirodalom visszavág

Napjainkban egy messzi-messzi tengeren…

Mesterlövészek mentették meg az amerikai kapitányt

A Navy SEAL mesterlövészei veszélyben látták a kapitány életét és nem tétlenkedtek

Nagyüzem kalózéknál - 5 nap alatt 6 hajó

Az idei sorozatos fejrekoppintások után a hadihajókat kicselezve beindult a nagyüzem kalózéknál.

Vasárnap irány Afrika szarva

A hónap közepén megírtuk, hogy őrségváltás van orosz részről Afrika szarvánál, az Admiral Vinogadrov hazafelé tart és hogy hamarosan indul a váltás.

Orosz őrségváltás Afrika szarvánál

Kalózos írásainkban már jó párszor beszámoltunk az orosz jelenlétről (is). Most ezt a listát bővítjük.

Kalózhírek 2009. 10. hét

Immáron három hete nem jelent meg hír a szomáliai kalózokról oldalunkon, ideje pótolni ezt a hiányosságot.

Szenet zsákmányoltak egy görög hajót elfoglaló kalózok

Kalózok hatalmukba kerítettek vasárnap egy görög teherhajót Szomália partjai előtt.

Kalózhírek 2009. 7. hét

Megint voltak fejlemények a szomáliai tengeri betyárok háza táján, úgyhogy lássuk…