Januárban új foci-reality indul, árulta el Győzike

A Sztárban Sztár leszek! vasárnapi adásában Gáspár Győző és Gáspár Bea is felbukkant.

Marics Peti őszinteségi rohamot kapott: „Engem már egyszer vártak otthon baseballütővel”

Marics Peti nem sokkal azután árulta el ezt az aprócska részletet, hogy a sajtó felkapta a Tóth Andival való szakítását.

39 900 forint a beugró a Sztárban Sztár döntőjébe és még a szerencsefaktor sem árt hozzá

Hétről hétre láthatjuk, ahogy annak ellenére, hogy a kilencedik évad fut, a Sztárban Sztár fordulóiban lelkes nézősereg szurkol, drukkol, sikongat egy-egy produkció után, azonban azon kevesen gondolkodtak el, hogy mi alapján kerültek oda.

Tóth Andi brutálisan szexi szettet vett fel a Sztárban sztár mai adására

 Tóth Andi minden héten merész szereléssel örvendezteti meg a nézőket.

Gyász! Meghalt a Sztárban Sztár énekese

Bognár János, a Sztárban Sztár leszek! énekese műtüdővel küzdött az életéért egy olaszországi kórházban, viszont nemrég kiderült, hogy baktérium támadta meg, így még kevesebb lett az esélye annak, hogy felépül azután, hogy elütötte egy motoros.

Stohl András félelme: attól tart, hogy elég jó lesz-e ahhoz képest, amit az emberek elvárnak tőle

A TV2 egyik kedvenc műsorvezetője hamarosan a Sztárban Sztárban méri össze tudását a többi hírességgel.

Köllő Babett Amerikába emigrálna

A Sztárban sztár leszek! zsűritagja komoly változások előtt áll.

Majka teljesen kiakadt, hogy Jolly fia továbbjutott a Sztárban sztár leszek! válogatóján

A Sztárban sztár leszek! negyedik válogatásán felbukkant a színpadon Jolly 19 éves fia, Tarcsi Szilveszter is, aki ráadásul egy Curtis-dallal készült.

Fésűs Nelly kiakadt, megbocsáthatatlannak tarja, ha valaki nem oltatja be magát

Fésűs Nelly szerint érthetetlen és megbocsáthatatlan, ha valaki nem oltatja be magát a koronavírus elleni vakcinával. A színésznő a Ripostnak elmondta, két hónap alatt öt ismerősüket is elvesztették, nem csoda, hogy családjával félnek a koronavírustól.

Mi történhetett? Curtis nem jelent meg népszerű műsora felvételén

Indoklás nélkül hagyta ki.

Curtis nagyon keményen kiosztotta Kozsót

Szerinte komolytalan a munkássága.

Pély Barna is elkapta a koronavírust – Az énekes emiatt nem lép fel a Sztárban sztárban se

Ki kell hagynia a szereplést.

Gyűlöletcunami zúdult Kiss Ramónára – ezzel dühítette magára rajongóit

Zokon vették, hogy csatornát váltott.

Tóth Andi komolyan beszólt Szabó Ádámnak – ezt nem fogja zsebre tenni

Komolyan odamondott.

Mellet villantott Köllő Babett – durván kiakadtak rá a rajongók

Dúlnak az érzelmek.

Börtönmúltjával szívatták Stohl Andrást, Majka állva tapsolt

Keményen beszólt Till Attila a színésznek, aki egész könnyedén vette a múltját firtató poént. Zsűritársai viszont nem bírtak magukkal. 

Élő adásban esett egymásnak Liptai Claudia és Majka

Liptai Claudia és Majka élő adósban vesztek össze, mert nem volt köztük egyetértés Freddie produkcióját illetően. A műsorvezetőnő jól kiosztotta a rappert.

Nahát! Sütő Enikő is a Sztárban Sztár csapatát erősíti

Mentorként a teljes átszellemülésben, a karakterek színpadi megjelenítésében segíti a Sztárban Sztár versenyzőit Dr. Sütő Enikő.

Visszatér a TV2 sikerműsora

Öt sikeres évad, 61 ismert énekes, 46 élő show, közel 500 átalakulás, 9 díj: Ez az ország házibulija, ami 2018-ban visszatér!

Sosem volt ilyen szexi Király Viktor új kedvese

Nem csoda, hogy azonnal elcsavarta a Sztárban Sztár versenyzőjének fejét!

Nem tetszett Zámbó fiának Janicsák Veca Sztárban sztáros Jimmy-produkciója

Janicsák Veca a Sztárban sztár legutóbbi részében Zámbó Jimmytől énekelt, egyvalakinek azonban nem jött a produkció: Jimmy fiának.

Mindössze 11 óra alatt tanulják be a koreográfiát a Szárban sztár táncosai

A Bors megkereste a Szárban sztár koreográfusát, Szabó Anikót, aki elmondta, hogyan készíti fel az énekeseket hétről hétre.

Király Viktor megmutatta új szerelmét

A párosról a TWN készített romantikus fotósorozatot.

Stohl András beszólt a Sztárban sztár zsűrijének

Stohl András a Sztárban sztár legutóbbi adásának végén kijelentette: a zsűrinek nem a kedvencére, hanem a produkcióra kéne szavaznia.

Sztárban sztár: Cserpes Laura csalódott a kiesés miatt

Az énekesnő úgy gondolja, pontosan sikerült felidéznie a Rapülőket, amikor előadta kilencvenes évekbeli számukat, a Holiday Rapet. Ez azonban mégsem volt elég a továbbjutáshoz a TV2 Sztárban sztár című műsorában.

Détár Enikő elutasításnak élte meg a kiesését a Sztárban sztárból

A zsűri szerint nem az utolsó helyen állt, a közönség szavazatai alapján mégis búcsúznia kellett Détár Enikőnek.

Stohl András mást várt a Sztárban sztártól, mint amit kapott

Habár Stohl András frissen igazolt át a Sztárban sztárhoz, múlt vasárnap nélküle indult el az adás.