Órákon keresztül mentették a hideg vízben elgémberedett lovakat

Életben találták a lovasszekerestül eltűnt gazdát Hargita megye hegyimentők. A hideg vízbe esett és teljesen elgémberedett állatokat is sikerült megmenteni – számolt be kedden Hargita megye tanácsának sajtóirodája.

Vádat emelt a Hatvannégy Vármegyések ellen a terrorizmus elleni ügyészség

Vádat emelt a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Szőcs Zoltán és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője ellen – közölte csütörtökön honlapján az ügyészség.

1,5 milliárd forintot kap a magyar kormánytól a székelyföldi jégkorong

Székelyföldi Jégkorong Akadémia létrehozását és magyarországi támogatását jelentették be vasárnap délelőtt egy csíkkarcfalvi (Carta) sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és a terv székelyföldi...

A Székelyföld etnikai jellege miatt nem lehet turisztika célpont

A marosvásárhelyi táblabíróság szerint Székelyföld az etnikai jellege miatt nem lehet turisztikai célpont – a testület ezt abban az ítéletben írta, melyben február 4-én jogerősen elutasította a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését.

Székelyföldi terrorvád: Beke István előzetes letartóztatásban marad

A román legfelsőbb bíróság hétfőn kimondott jogerős döntése értelmében előzetes letartóztatásban marad Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnöke, akit bombamerénylet előkészítésével gyanúsít a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT)...

Székelyföldi terrorvád: már a HVIM elnöke is őrizetben

A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség (DIICOT) őrizetbe vette Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi elnökét, akit az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő...

Lefoglalta a rendőrség a gyergyószentmiklósi őrtűzre szánt fát

Lefoglalta a rendőrség azt a tűzifát, amit a gyergyószentmiklósi lovas pályára tervezett őrtűzhöz szállítottak a Székelyföld határkivilágításának a helyi szervezői.

Tüzelő önkormányzatokat szeretne Budafok-Tétény Székelyföldért

Budafok-Tétény önkormányzata arra kéri a magyar települési önkormányzatokat, hogy gyújtsanak őrtüzet a szolidaritás jeléül a székelyföldi autonómia támogatására szombaton 17.45 órakor. 

Jobboldali, székely közszereplő mesélt melegségéről

Székelyföldről jött, Magyarországon él és mára ismert közszereplő nálunk. Emellett jobboldali-konzervatív értékrendű és meleg. Bár nevét nem vállalta fel, de annál nyíltabban mesélt homoszexualitásáról az erdelyiriport.ro -nak adott interjújában.

Semjén magyar állami támogatást ígért a székelyföldi lovasturizmus fellendítésére

Magyar állami támogatást ígért az oltszemi (Olteni) Mikó-kastély felújítására Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettese, a székelyföldi lovas turizmus fellendítése érdekében – közölte hétfői számában a kolozsvári Krónika című napilap.

Medvével kellett megküzdenie a székelyföldi pásztornak

Medve sebesített meg hétfőn egy pásztort a székelyföldi Csíkdánfalva közelében – közölte a Székelyhon portál.

Megölték a bocsát – emberre támadt az anyamedve Székelyföldön

Medve sebesített meg egy nőt a székelyföldi Madéfalva közelében – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.

A PepsiCo visszatelepíti székelyföldi gyárát Bukarestbe

Lakat kerül a PepsiCo kovásznai üzemére, a gyártósorokat visszatelepítik Buka­restbe.

Elkezdődött! Román-magyar tárgyalások a székelyföldi autonómiáról, amerikai közvetítéssel

Amerikai közvetítéssel elkezdődött, Székelyföldről szóló román-magyar tárgyalásokról számoltak be hétfőn egy sajtótájékoztatón Sepsiszentgyörgyön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi vezetői.

Berágtak a székely nők, „aljas rágalom”, hogy húst esznek pityókával

Egyebek között az is kiderült a szombaton, a Maros megyei Erdőszentgyörgyön rendezett konferencián, mitől székely egy étel, illetve hogy aljas rágalom az az állítás, miszerint a „székely ember csak húst eszik pityókával”. Érdekes, vagy a konyhánál maradva: pikáns részletek egy kizárólag székelyföldi nőknek szóló...

Destabilizáljuk Romániát? Hírbe hozták a magyarokat az orosz hírszerzéssel

Magyarok destabilizálnák Romániát, hogy Oroszország céljait segítsék megvalósulni, idézte a Digi24 hírtelevízió az Eurázsiai Hírszerző és Stratégiai Központ jelentését.

Basescu a Székelyföldnek autonómiát kérő magyarországi politikusokat bírálta

Traian Basescu román államfő udvariatlan gesztusnak minősítette hétfőn, hogy több magyarországi politikus az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek támogatásáról beszélt a március 15-i ünnepségeken, és leszögezte: Románia nem tűri el, hogy beleszóljanak, hogyan alakítsa át közigazgatási felosztását.

Elutasítja az SZNT a kirekesztő jelképek használatát a Székely szabadság napján

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elutasítja a különböző pártok jelképeinek a használatát, a kirekesztő jelszavakat és a katonai egyenruhákat a Székely szabadság napján, március 10-én tartandó marosvásárhelyi tömegmegmozduláson.

Kalotaszegi regényes

Hej, vége már a szilveszternek, nyakunkon a farsang, a kettő között alig volt annyi idő, hogy megtanuljuk az anyaországban is, Erdélyben is az új táncot, amit a magyar állam tanít nekünk: a kalotaszegi regényest.

Megkapta a környezetvédelmi engedélyt a székelyföldi faipari óriásberu

A hivatal nem vette figyelembe a megnövekedett teherforgalom és az erdőirtás miatti aggodalmakat, azzal a magyarázattal, hogy a befektető nem foglalkozik kitermeléssel és szállítással, csak feldolgozással, tehát nem vonható felelősségre a teherforgalomért, vagy a fakivágásért.

Ezt idd, ha Székelyföldre mész!

A mikóújfalusi Bedő-borvíz nyerte a székelyföldi ásványvizek versenyét a szombaton hetedik alkalommal megrendezett Aquarius borvízünnepen.

Angry Flag Wars

Ó, Székelyföld, szép hazám, birkák és farkasok, de még inkább ideges madárkák és malackák vidéke!

Sósziklák a székelyföldi Szovátán

Túrabakancsunk talpa ritkábban tapodhat kősót. Hogy ilyen élményben legyen részünk, ahhoz Erdélybe kell utaznunk, a Sóvidékre, s annak is egy városába, Szovátára.

Marosvásárhely Európa Kulturális Fővárosa–2021 Egyesület?

Határozati javaslatcsomagot terjesztett be az RMDSZ marosvásárhelyi önkormányzati frakciója a polgármesteri hivatalba, felkérve a városházát, hogy a szándéknyilatkozaton túl tényleges lépések alkalmazásával is támogassa a sepsiszentgyörgyi önkormányzat pályázatát, amelynek célja, hogy Székelyföld nyerje el Romániában...

Lehet Székelyföld Katalónia?

Zászlóshajók vagy kalózhajók? címmel tartott műhelybeszélgetést a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodája (HunInEu) kedden az autonóm régiókról és az európai polgári kezdeményezés intézményéről.

Levetetnék a magyar utcanévtáblákat

Levetetné a magyar utcanévtáblákat a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma.

A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége a katalán parlamentben

Barcelonai látogatása második napján a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét dolgozószobájában fogadta Josep Rull i Andreu a kormányzó CDC főtitkárhelyettese, a katalán parlament titkára.

A Vargyas-szoros és az Almási-barlang Erdélyben

Székelyföld egyik legszebb helye talán az Almási-barlang és a Vargyas-szurdok.

Nyirő József újratemetése - a román miniszterelnök közleménye

A román kormány változatlanul ellenzi Nyirő József Románia területén való eltemetését, határozottan támogatja a Hargita megyei prefektus döntését, aki a temetési engedély ellen indított közigazgatási eljárást.

Mégsem lesz népszavazás a Székelyföldről?

A kormány területi képviselőjeként működő prefektusi intézmény szerint a határozat sem formai, sem törvényes követelményeknek nem tesz eleget, ezért felszólította az önkormányzatot, vonja vissza a határozatot.