Modern feldolgozásban látható az Egy őrült naplója a Nemzeti Színházban

Összművészeti eszközökkel, modern rendezésben látható Gogol Egy őrült naplója című műve a Nemzeti Színházban vasárnap, a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátékában – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Négy díjra jelölték Romániában a kolozsvári színház Angyalok Amerikában című előadását

A Román Színházi Szövetség (UNITER) négy díjra jelölte a Kolozsvári Állami Magyar Színház Angyalok Amerikában című előadását a román színházi szakma legrangosabb díjkiosztó gáláján, amely májusban lesz Gyulafehérváron.

Jordán Tamás elárulta, hogy Törőcsik Marival játszik majd egy előadásban a színésznő felépülése után

Egy év ke­ze­lés után végre ha­za­tér­he­tett ve­lemi otthonába Tö­rő­csik Mari, és Jordán Tamás már arról is gondoskodott, hogy amint a színésznő teljesen felépül, legyen is mit játszania.

Amszterdami magyar utcalányokról ősbemutató

Amszterdam piros lámpás negyedében van egy utca, amit köznyelven „Nyíregyháza utcának” hívnak, mert az ott dolgozó prostituáltak nagy része Magyarország keleti részéről érkezik, gondoltad volna? 

A politikusok lelki világa

El tudják képzelni, mennyi macerával jár az, ha egy család politikai nézetet vált?

Az egyik rámarkolt Stohl Andrásra, a másik bekiabálta Bödőcsnek, hogy SOROS

Olvasóink beküldték a legdurvább színházi kalandjaikat.

Színházat adott el a pécsi önkormányzat

Eladta a Harmadik Színházban lévő tulajdonrészét a pécsi önkormányzat, a vevő a teátrumban évek óta rendező és saját produkcióival is megjelenő Moravetz Levente rendező cége lett.

Szilágyi Tibort kitüntették, mint tiszteletbeli zsarut

Szilágyi Tibor pályafutása során számos zsaruszerepet játszott. Ki ne emlékezne a Kántor című 70-es évekbeli sorozatra, ahol egy fiatal nyomozót alakított.November 10-én a Dr. Dobos János Ezüst Emlékérmet vehette át a népszerű Kossuth-díjas színművészünk a Rendőrpalotában. A hivatalos indokolás szerint

Egy újabb ismert színházi rendezőt vádolnak szexuális zaklatással

Újabb név a listán: a székesfehérvári színház rendezője és igazgatója, Szikora János is zaklatott egy lányt.

Minden szereplő retteg a következő színházi zaklatási ügyben

A Marton Lászlót ért vádak mellett sokan egy fiatal fiúkat elfenekelő színházigazgatóról suttognak, mi is beszéltünk egy áldozattal. Mégsem robbant ki eddig ügy a dologból.

Levél egy apja fiához

De hadd térjek végre a lényegre: lássuk, vajon a férfiak lesznek-e olyan tökösek, mint a nők?! Csak akkor bátrak a vadászok, amikor egy döglött oroszlánba lehet belerúgni (és most nyilván nem Sárosdi Lillára gondolok), vagy egy élő vaddal is szembe mernek nézni?!

Reviczky Gábor: Természetes, hogy Fidesz - közeli cégekhez jutnak a pénzek

Reviczky Gábor 68 éves, Kossuth-díjas színész.

Letartóztatták az orosz színházi rendezőt, mert a hatóságok szerint nem csinált meg egy előadást, amire felvette a támogatást

Holott nagyon is megcsinálta, már a 2012-es premiere is nagy siker lett, és a mai napig műsoron van. A hatóságok szerint azonban a darab sosem létezett.

Nincs pénz, elmarad a bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban

A város anyagi helyzete miatt elhalasztottak egy bemutatót a Pécsi Nemzeti Színházban. 

Straub Dezső - Járnak-e a fiatalok színházba?

Mi köze a stand-upnak a kabaréhoz? Milyen élményeket rejt az arcunk, és hogyan hívhatjuk elő azokat? Beszélgetésünkben ezeket a témákat sok-sok szívmelengető anekdotával tette emlékezetessé Straub Dezső színművész, a Vidám Színpad művészeti vezetője.

Június utolsó estéjén a szokásos teltház előtt búcsúzott el Budapesttől Vári Éva a Játékszínben. A Kossuth-díjas színésznő Pécsre költözik.

Június 30-án, A hölgy fecseg és nyomoz című krimi-komédiában láthatta utoljára Vári Évát a közönség a Játékszínben. 

Új színház, nem Újszínház - Németh Kristóf újratöltve

Újabb magánszínház alakult Budapesten. Az egykor népszerű sorozatszínész, későbbi színház-alapító és igazgató, majd kiebrudalt szakember ismét felszívta magát, és megmutatja, mit tud.

Rendezővel kavarna Bódi Sylvi? Reagált a hírre

Bódi Sylvi és Szente Vajk együtt mentek el az Operettszínház előadására, amivel egyből utat engedtek a találgatásoknak.

Királynőnek öltözve vágódott le a lépcsőn a magyar színész

 Az angol királynőt alakító Verebély Iván nem úgy érkezett meg a lépcső aljára, ahogy szeretett volna: a színész megbotlott és leesett a lépcsőről, ám szerencsére sérülés nélkül landolt a színpadon.

Karinthy itt, Karinthy ott, Karinthy mindenhol -

Három generáció, négy név: Frici, Gábor, Cini, Marci.

Végre visszatér a színpadra Rékasi Károly

A jó hírt Verebes István jelentette be.

Tahi Tóth László: "Gyógyultnak érzem magam"

Először szólalt meg Tahi Tóth László a nyilvánosságnak, mióta január közepén előadás közben lett rosszul, majd agyérműtétet hajtottak végre rajta, és hazatért a hosszú kórházi lábadozása után.

József és testvérei az Örkény Színházban

„Thomas Mann egyike a nagyon ritka elit íróknak, akiknek műve a széles olvasóközönséghez is eljutott” – fogalmazott Szerb Antal.

Egy évvel meghosszabbítanák Jordán Tamás mandátumát

Rendkívüli közgyűlést hívott össze március 27-re a szombathelyi közgyűlés, az ülésen a színházigazgatói posztról is szó esik majd. 

Trokán Péter alaposan lehordta Eperjest

Trokán Péter telefonon hordta le Eperjes Károlyt, akiről hétfőn derült ki, hogy fontolgatja, ő is bead egy pályázatot a szombathelyi színház élére. 

Eperjes Károly is pályázhat a szombathelyi színház vezetésére

Eperjes Károly is pályázhat a szombathelyi színház igazgatói posztjára, erről ő maga beszélt az ATV egyik műsorában, ahol Jordán Tamással ketten vendégeskedtek – olvasható az ATV cikkében .

A színház felé kacsingat Tóth Gabi

Az éneklés mellett egyre inkább a színház felé is kacsingat Tóth Gabi, nemrég Alföldi Róbert kérte fel egy szerepre a Passió XXI. című rendezésében – olvasható a Blikk cikkében.

Közel ezren tüntettek Jordán Tamás mellett – új pályázatot ír ki az önkormányzat

Közel ezren tüntettek Jordán Tamás mellett Szombathelyen, ahol a városi közgyűlés majd két órán át arról tárgyalt: írjanak-e ki új pályázatot, vagy újabb öt évre nevezzék ki Jordánt a Weöres Sándor színház élére, amit ő alapított 10 éve.

Visszatér a Broadway-re az 1984

Donald Trump elnökké választása után George Orwell 1984 című ikonikus regénye bestseller lett Amerikában, az ebből készült színpadi darab pedig a nyáron visszatér a Broadway-re – olvasható a Vanity cikkében.

Egyelőre nem tér vissza a színpadra Törőcsik Mari

A Nemzeti Színház közleményben mondta el , hogy a művésznő egészségének érdekében, egyelőre nem tér vissza a színházba.