Gyüttment találkozó Lesz-Gyüttmenteknek és Már-Gyüttmentek

Mi, vidékről álmodók és vidéken álmodók, Lesz-Gyüttmentek és Már-Gyüttmentek idén hetedik alkalommal találkozunk, hogy egymással megosszuk tudásunkat, kicseréljük tapasztalatainkat egy szelíd találkozón, nulla hulladék szemléletben.

Megtalálták Suhajda Szilárd sátrát és ruháit az Everesten

Egy serpa bukkant rá a magyar hegymászó holmijára hétfő hajnalban.

A Honvédkórház előtt is lesz koronavírust vizsgáló sátor

A koronavírus terjedése miatt kialakult járványügyi helyzetben a budapesti Honvédkórház Podmaniczky utcai épületében is lesz koronavírus elővizsgálati pont. Ebben a kórházban kizárólag az elővizsgálati ponton áthaladást követően

Kislányokat fogdosott és csókolgatott a komlói tanár

Kettőtől nyolc évig terjedő börtönnel büntethetik azt a tanárt, aki kislányokat molesztált nyári táborokban, ha a bíróság bűnösnek találja őt.

Extrém hideg: olajkályhás sátrakban melegíthetik konzervjeiket a határnál szolgáló katonák

A harckészültség megőrzése érdekében a hideg időjárás miatt több intézkedést is tettek a határon szolgáló katonák munkavégzésének biztosítására, a többi között átalakították a szolgálat rendjét - közölte az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.

Felgyújtott egy sátrat Röszkén egy menekült

Felgyújtott egy sátrat egy migráns a röszkei gyűjtőpontnál, a rendőrök gyorsan eloltották a tüzet két poroltóval – közölte a rendőrség pénteken este. 

Migráns sátortábort számoltak fel Budapest közepén

Sátrat vertek a bevándorlók a fővárosban, a Keleti pályaudvarhoz közeli II. János Pál pápa téren.

Elzavarták a tüntetőket Polt Péter hivatala elől

A Párbeszéd Magyarországért aktivistái sátrat vertek Polt Péter hivatala előtt, hogy kifejezzék tiltakozásukat és a legfőbb ügyész azonnali távozását követeljék.

Fűtött sátor, bővülő vízfelület a fehérvári uszodában

Átadták az új eredményjelző táblát a Csitáry G. Emil uszodában, és az infrastruktúra javítás érdekében megkezdődött a strand medencéinek felújítása.

Kórházba került a hat égési sérült hajléktalan

Kórházba került égési sérülésekkel hat hajléktalan kedd este, egy kigyulladt flakon okozta a balesetet – mondta Kisdi Máté, a Fővárosi katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán reggel.

Kemping (sátrakra) fel!

A természetjárás az emberek egyik kedvenc szabadidős tevékenysége.

Hamarosan bontják az 50-es medence sátrát

Május 21-én, szombaton kezdik bontani az 50 méteres medence sátortetejét - tájékoztatta a Gyula Tv-t a várfürdő marketing menedzsere.

Környezetbarát parafa sátor

A portugál Dideia által tervezett Tree House valójában nem is ház, hanem sátor.

Irány a nagyvilág - a 21. század sátrával

A mai világban már nagyon fontos a mobilitás, még a természetben tett kirándulásaink során is.

"Sexy forróság"

Nézzünk két igazán hasznos találmányt a túrázás szerelmeseinek.

Tábort keres? Tábort kínál?

A Budapesti Művelődési Központ több mint két évtizede gyűjti és rendszerezi a vakációs programokat, táborozási ajánlatokat Mini Tipp című közkedvelt kiadványában.

Szülők Háza Mese,- és Élménytábor

Hamarosan itt a nyár és a Szülők Háza nyári tábora, a MESE- ÉS ÉLMÉNYTÁBOR.

Erdei táborok

Talán a legkedveltebb táborok egyike, amelyeken szívesen vesznek részt a gyerekek.

Afrika tábor 2009 - Mukapu woo! Woo!

Afrika tábor 14-25 éves fiatalok számára Mórahalmon.

Sátrak belsejében jártunk az EFOTT-on

Körbejártunk reggel és megnéztük, hogyan ébrednek az EFOTT-os fesztiválozók: volt, aki sehogy, legtöbben napszemüvegben.