Tisztelet Gundel Takács Gábornak - Így kell ezt!

A nap folyamán Novák Katalin civil tanácsadó testületének több tagja is megszólalt a pedofilbotrány ügyében amit  a köztársaságielnök kegyelmi döntése váltott ki.

Tudta, hogy Ön -meg mindannyian- 1.400 milliót perkálunk valakiknek -titok, hogy kik ők- tanácsokért?

Ha megszavazta, ha nem -bár erre még a híveitől sem kért felhatalmazást a regnáló- évente bruttó 1,4 milliárd -1.400 millió- forintot költ az állam száz olyan tanácsadóra, akik a döntések előkészítésében és egyeztetésében segítik a tárcákat és a Miniszterelnökséget – írja a K-monitor.

Meghalt Orbán főtanácsadója, Tellér Gyula

„Isten veled, Gyula bátyám!” – búcsúzik Tellértől a miniszterelnök. 2010 óta volt a tanácsadója.

Szakács Árpád lesz Dúró Dóra főtanácsadója

Mi Hazánk Mozgalom közleményben tudatta, a jövőben főtanácsadóként segíti Dúró Dóra parlamenti alelnök munkáját Szakács Árpád. 

Zelenszkij tanácsadója: "Az lenne a legrosszabb, ha Putyin meghalna"

Olekszij Aresztovics szerint ebben az esetben Oroszországot gyakorlatilag megsemmisítenék a szankciókkal.

Biztosítási tanácsadóknak kínál képzési rendszert a Webpiare

A biztosítási tanácsadók napi munkájának sikere múlik azon, hogy mennyire felkészültek, mennyire tartanak lépést a piaccal, a termékekkel és a különféle értékesítési technikákkal.

A keményvonalas Brexit-hívő konzervatívokkal tárgyalt Trump tanácsadója

Vasárnapi brit lapértesülés szerint a kormányzó brit Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának vezetőivel tárgyalt titokban, a brit kormány tudta nélkül John Bolton, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

Ron Werber otthagyta az LMP-t

A válás okairól senki nem beszél, állítólag kampánytechnikai nézetkülönbségek adódtak.

Kitehetik a Fehér Házból Trump magyar tanácsadóját

Gorka Sebestyén nem ment még át a nemzetbiztonsági ellenőrzésen, és többeknek az sem tetszett, hogy a Vitézi Rend jelvényét viselte Trump beiktatásán.

Trump egyik volt tanácsadóját orosz ügynöknek hitte az FBI

A Washington Post értesülései szerint meg is figyelték a személyt.

Elnöki tanácsadó lesz Ivanka Trump

Donald Trump elnök lánya, Ivanka Trump hivatalosan is a kormány alkalmazottja lesz, és hivatalt is kap a Fehér Házban – írja a CNN. A bejelentés nem volt előzmények nélküli, régóta hallani lehetett arról, hogy formálissá válik Ivanka Trump kormányzati szerepe. 

Obama szívesen adna tanácsokat Trumpnak

Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke szívesen adna tanácsokat utódjának, Donald Trumpnak. Ezt Josh Earnest, a Fehér Ház korábbi szóvivője mondta el hétfőn az NBC televízióban. Könnyen lehet, hogy Obama már nem bírja tovább szó nélkül nézni Trump ténykedését.

Egy Orbán ellen szervezkedő magyar lehet Trump tanácsadója

Előbb Orbán tanácsadója lett, majd ellene fordult, Fidesz-elleni pártot is alapított Gorka Sebestyén, aki most Donald Trump tanácsadója lehet. Orbánról tavaly is éles kritikát fogalmazott meg.

Moszkvában tárgyal Trump külpolitikai tanácsadója

Moszkvába érkezett Carter Page, Donald Trump megválasztott amerikai elnök tanácsadója – közölte csütörtökön az RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Feleségének utalta át az Alstom-tól kapott pénzt Medgyessy

Medgyessyné Csaplár Katalin magánbankszámláján kötött ki annak az 597 ezer eurónak a nagy része, amelyet a Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök érdekeltségébe tartozó AssistConsult Kft. 2007-2008-ban tanácsadásért kapott a korrupciós vádakkal illetett Alstom francia járműgyártótól, tudta meg az ügyben eljáró magyar...

Medgyessy Péter megerősítette az Alstomos szerződés tényét

Megerősítette Medgyessy Péter volt miniszterelnök az Index hírportálnak kedden, hogy egy érdekeltségébe tartozó cégnek tanácsadói szerződése volt az Alstrommal, ugyanakkor szerinte a Magyar Idők által nyilvánosságra hozott információval a jegybank botrányáról akarják elterelni a figyelmet.

Kósa: Habony Árpád egy életveszély

„Habony egy rendkívül sajátságos fickó”

Kiszivárgott Kósa beszéde: Habony Árpád egy életveszély

Egy pár nappal ezelőtti nem sajtónyilvános beszélgetés egy rövid hanganyaga jutott el a 444-hez , amin Kósa Lajos 7 percen át, több-kevesebb összefüggéssel magyarázza, miért nem alkalmazza hivatalosan sem a kormány, sem a Fidesz Habony Árpádot.

Habony szerint őt ne fotózzák, mert nem közszereplő

Habony Árpád szerint téves megállapítás az, hogy „amiatt, hogy a sajtó valótlanságokat cikkezik róla, közszereplőnek minősül”. A miniszterelnök stratégiai tanácsadója tavaly júliusban az Index ellen indított pert, mert nem tetszett neki, hogy a portál közölt egy videót, amelyen az azóta bezárt Il Bacio di Stile luxusáruház...

Orbán Viktor személyi edzője is tanácsadó

Orbán Viktor személyi edzője, trafikpályázatok elbírálója, és a milánói világkiállítás sámándob alakú magyar pavilonjának volt igazgatója is rajta van a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda tanácsadóinak listáján.

Csekély 93 millióval gazdagodott Giró-Szász idén

Októberben úgy alakult a helyzet, hogy le kellett mondania a Miniszterelnökségen betöltött államtitkári posztjáról, mégis nagyon jó évet zárt Giró-Szász András. Záró vagyonnyilatkozata szerint ebben az évben nettó 93 milliós forinttal nőttek pénzbeni megtakarításai. – írja az Index.

Sokan már fújnak Habonyra

Kormányzati berkekben továbbra is megkerülhetetlen szereplő Habony Árpád, ám a hvg.hu azt írja , két hónappal ezelőtt sokkal stabilabb volt a helyzete.

Habony találhatta ki a rezsicsökkentést és a bevándorlóellenes politikát is

Hiába tagadta le Habony Árpádot Orbán Viktor múlt héten, egy a ténykedésére rálátó forrás szerint a rejtélyes tanácsadó az "alfa és az ómega", ami a kormányzati stratégiát illeti. A NOL többi forrása szerint pedig az is nyílt titok, hogy Habonytól ered – még ha nem is egy személyben – a Fidesz bevándorlóellenes politikai...

Hiába tagad Orbán, Habony a Fidesz.hu szerint is a tanácsadója

Bár Orbán Viktor egy tegnapi sajtótájékoztatón azt mondta , "nem áll semmiféle hivatalos kapcsolatban Habony Árpáddal", ennek a Fidesz honlapja is ellentmond – szúrta ki a Hír24 .

Belügyminisztériumi tanácsadó lett Pintér régi autószerelőjéből

A 70-es, 80-as években, Zuglóban volt egy autószerelő műhely, a III-as számú Autófenntartó Ipari Tröszt. Ide hordta kocsiját a jelenlegi belügyminiszter, akkori rendőr Pintér Sándor is, aki az egyik szerelővel, név szerint Pittlik Bélával egyre jobb barátságba került az évek során – írja a 444.hu .

Lehet, hogy Habonynak érettségije sincs?

Csak azt tudni, hova járt általános iskolába, a többi intézményre csak utalnak egyetlen fellelhető önéletrajzában – derült ki az RTL Klub híradójából. Ezt az önéletrajzot az RTL Klub a Who is who nevű oldalon találta. A portálnál elmondták, adataikat személyes interjúkon rögzítik, így minden, amit tudnak, Habonytól...

Habony Árpád jó barát és jó ember

G. Fodor Gábor vallott a titokzatos tanácsadóhoz fűződő személyes viszonyáról a Magyar Narancsnak . Néhány éve ismerte meg Habony Árpádot, sokat gondol róla emberileg. Szerinte a férfi egy ösztönös zseni. Tudja kik ők, mit akarnak elérni, mi az a helyzet, amit meg kell oldani, kik az ellenfelek, mit kell tenni.

Havi bruttó 390 ezerért kapnak tanácsot Szijjártóék a volt űrhajóstól

Farkas Bertalan tavaly decembertől ad tanácsokat a külügynek – írja az origo.hu . Az egykori magyar űrhajós megbízatása félévre szól, ezért cserébe miniszteri tanácsadóként vesz részt konferenciákon, előadásokon.

Kormánytanácsadó lettem

Jaj, olyan izgatott vagyok! Végre! Orbán Viktor pénteki rádió-monológjában közzé tette, miszerint ötleteket vár a munkahelyteremtés felpörgetésére.